3. fejezet

3. fejezet

 - Mikor ideértünk, rögtön kiszúrtalak titeket, de mivel kiderült, hogy te is és Jasper is foglaltak vagytok, már azt hiszem, csak egy valaki jöhet szóba… - és húzva a válaszát egy gyors pillantást váltott velem, a nem létező szívem pedig majd kiugrott a helyéről. Majd ismét Emettre nézve folytatta.

 - Láttad már azt a feketehajú mixer srácot ott elől, aki félmeztelen keveri az italokat? Nagyon helyes pofija van. Talán ő lesz az, de még szét kell néznem rendesen.

Úgy éreztem, mint akit előbb forró vízzel, majd hideggel öntöttek nyakon. Ezt nem mondhatta komolyan! Erre ráadásul Alice és Rose is rákontrázott, hogy tényleg milyen aranyos. Emett megint nem hitt a fülének, de utána a hasát fogta a röhögéstől. Valahogy én semmi vicceset nem találtam benne, de még Jazz is ahelyett, hogy kicsit féltékenykedett volna csak vigyorgott. „Nyugi öcsi ne húzd fel magad. Szerintem csak szórakozik veled.” Emett és Rose pedig ugyanúgy vélekedtek. „Hihetetlen ez a csaj. Végre valaki, aki nem borul a lábai elé. Most megtanítják Edy fiút kesztyűbe dudálni ... ” és ehhez hasonlók. Alice pedig csak dudorászott magában.

 - Gyere Edward megígértem nekik, hogy megmutatjuk a házat. – szólt húgom én pedig kelletlenül, de elindultam utánuk, mert ha esetleg komolyan is beszélt legalább addig is vele lehetek.

Alice ment elől Angeloval, mögöttük Damien és Bella, én pedig mögöttük lépkedtem. A ház nagyon tetszett nekik. Alice gardróbjától pedig mindhárman el voltak ájulva. Azzal, hogy Bella ránézésre meg tudta mondani melyik ruhát ki tervezte egyenesen ujjongott a húgom. Bár le voltam taglózva, az előttem lépcsőző Bella csípőjének, fenekének és lábainak látványa azért egy kicsit oldotta a hangulatomat, bár még mindig nem foglalkozott velem. Szüleim szobájába és a dolgozóba nem mentünk be, végül már csak az én szobám maradt. Húgom folyamatosan beszélt én pedig csak a fenekét tudtam nézni, amire most tökéletes rálátás bizonyult mire a válla felett komolyan rám nézett, de még mindig felfelé lépkedett. Mikor észrevett, hogy nyál csorgatva bámulom a fenekét, azt hiszem, életemben először kicsit zavarba jöttem, mire egy szédítő és nagyon szexis mosolyt kaptam tőle. Végre. Talán akkor mégis csak igaza lehet a többieknek, legalábbis nagyon remélem.

 - Ez pedig Edward szobája. - mondta Alice. Mindannyian benéztek majd mentek is tovább. Kivéve Bellát, aki pislogva nézte a könyvespolcaimat.

 - Wow. Rengeteg könyved, meg CD-d van. - Szólt Bella, csillogó szemekkel, amíg én mellé álltam, a többiek pedig az ajtóban toporogtak, majd Alice elkezdte lefele tolni őket. – Olvastad is valamelyiket, vagy csak dísznek vannak kint?

 - Vicces vagy. De mind az enyém és olvastam is őket.

 - Helyes. Szabad? – mutatott a könyvek felé.

 - Érezd magad otthon. – mondtam, majd ámulva néztem őt. Olyan volt, mint egy kisgyerek az édességboltban, akit szabadjára engedtek, de nem tud választani, csak hüledezve csodálja a cukorkákat, nem tudva melyiket is egye meg. Nagyon aranyos volt.

 - Jó sok első kiadás. Nem is néztem volna ki belőled, hogy az ilyen régiségek is érdekelnek. – nézett rám huncutul.

 - Nos, igen. Van néhány hasonló rejtett jó tulajdonságom. – próbáltam mindent sejtetően rámosolyogni, amitől a lányok szíve vad dobogásba szokott kezdeni. De az övé még mindig ugyanabban a ritmusban vert. Kész rejtély ez a lány. Nem hallom a gondolatait, a testi reakcióiból sem lehet következtetni semmiből. A szemei, és amiket mond azok pedig némiképp ellentétesek.

 - Ha szeretnéd valamelyiket, akkor később is feljöhetünk, szívesen kölcsönadom ami tetszik.

 - Biztos? Hiszen nem is ismersz. Lehet, hogy lelépek a könyveiddel és többet nem látod őket.

 - Hm… Bízok benne, hogy nem így lesz. – mosolyogtam még mindig.

 - Köszi, köszi, köszi! – majd szó szerint rám vetette magát, ahogy a nyakamba ugrott. Annyira meglepődtem, hogy majdnem hanyatt estünk, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt hihetetlenül jó érzés, ahogy hozzám simult. – Tényleg, köszi. – mondta, majd elengedett és az én kezeim is magam mellé hullottak.

 - Bocsi. Nem akartam. Csak ha nagyon örülök, néha előfordul. – mondta kicsit szégyenlősen mikor rájött, hogy letámadott.

 - Megnyugtatlak, ha te így örülsz az nekem is öröm. – úgy is rájött már szerintem, mit érezhetek iránta, úgyhogy felesleges köntörfalazni. – De szívesen hallanám, mik okoznak neked még ilyen örömöt.

 - Még több könyv?

 - Az apám dolgozójában úgy ötször ennyi van, és szerintem egyszer szívesen megmutatná neked. – láttam, ahogy felcsillannak a szemei, de nem mozdult meg.

 - Na, mi az most nem örülsz? Gyere, nyugodtan most fel vagyok rá készülve, hogy rám veted magad. – mondtam neki kicsit halkabban a szemébe nézve és remélve, hogy most nem csak egy rövid ölelés lesz belőle. Közelebb lépett és az arcunkat csak talán pár centi választotta el mikor én is lentebb hajoltam.

Csak, hogy tudd. Az előbb se vetettem rád magad, csak megöleltelek és úgy is letagadnám. Örülni pedig csak akkor fogok, majd ha a saját szememmel látom. – nézett kihívóan a szemembe, én pedig már ott tartottam, hogy mindjárt magamhoz rántom, és addig csókolom, amíg csak hagyja, annyira vágytam már a csókjára. Na, jó, nem csak arra. Aztán már csak arra eszméltem, amikor sarkon fordult és az ajtó felé vette az irányt, majd onnan fordult vissza, mikor én még mindig ott álltam, mint valami faszent.

 - Nem jössz? Még ki se próbáltam a nagy medencéteket, és vétek lenne kihagyni. – nézett rám mintha mi sem történt volna, pedig tudja, hogy meg akartam csókolni. Tudnia kellett. Talán lehet, hogy mégsem tetszem neki? Még mindig nem tudtam megmozdulni.

 - Na, gyere. – fordult vissza. Megfogta a kezemet és próbált kihúzni a szobámból. Most vagy soha. Meg kell tudnom, hogy ő is azt érzi e amit én, vagy valami hasonlót, vagy tényleg ennyire közömbös vagyok neki. Finoman visszarántottam magamhoz és az ajtó mellé a falhoz nyomtam. Olyan volt, mint aki meg sem lepődött. Csak mosolygott és beharapta az alsó ajkát.

 - Kérdeznem kell valamit.

 - Nem foglak megcsókolni – mondta halkan, mosolyogva – és te se fogsz.

 - Miért? Talán nem jövök be neked?

 - Nem is tudom. Hm… Még nem döntöttem el.

 - Azt mondják, sokat elárul egy emberről az, hogy- hogy csókol – bár jelen esetben egy kanos vámpírról- talán segítene döntésre jutnod.

 - Rámenős vagy. Ez tetszik. – mondta olyan közel az arcomhoz, hogy éreztem leheletét az ajkamon – De ne is álmodj róla. – majd szó szerint kicsusszant előlem és kiment az ajtón és hallottam, ahogy lelibben a lépcsőn.

 - Nem lehet kiigazodni ezen a nőn. Először bátorítóan  néz rád aztán meg lepattint. Most már tényleg nem értem, pedig tudom, hogy ő is akarta a csókot. Éreztem. Vagy csak nagyon szeretném ezt hinni? Nem tudom. Egyben viszont egyre biztosabb vagyok. KELL NEKEM! Lehet, hogy csak szórakozik velem, de egyszer az enyém lesz. Meglátjuk ki nevet a végén.

Ezzel az elhatározással már lent is voltam, de jöhettem volna pár másodperccel később is, és akkor nem kellett volna látnom, ahogy igen csábos mosollyal sétál el a mixer pult előtt. A srácnak se kellett több, láttam, ahogy gondolatban már le is vetkőztette, és elképzelte, hogy miket tudna vele csinálni. Gondolom elég gyilkos pillantásban részesíthettem, mert a gondolatai hírtelen csak a félelemről szóltak. Hogy utálom én az ilyeneket. Emettről azonban megfeledkeztem, mert már csak azt vettem észre, ahogy felkapja Bellát és ruhástól bedobja a medencébe egy” beavatás” kiabálással. Bella kicsit köhögve jött föl a víz felszínére és gyilkos szemekkel méregette Em-et. Kitekerem a nyakát, hogy lehet ilyen hülye! Mi lett volna, ha nem tud úszni.

 - Emett! Ez volt az egyik kedvenc ruhám! Te meg elszakítottad! – mondta Bella, és olyan dühös és komoly volt, mint Alice szokott lenni, ha ruháról van szó.

Komolyan mondom még nekem is ijesztő volt. Úgy látom a bátyám is megszeppent, mert bűnbánó boci szemekkel guggolt le a medence szélére, hogy kisegítse a kis méregzsákot. Edward, figyelj! Ez nagyon jó lesz! – hallottam meg húgom hangját a fejemben. Emett a kezét nyújtotta az odaúszó Bellának, aki egy megbocsájtó nézésben részesítette, majd egy ördögi vigyorral a keze helyett a csuklóját fogta meg és berántotta maga mögé a vízbe. Még meglepődni sem volt ideje, ahogy egy nagy hasassal a vízben landolt. Prüszkölve és köhögve jött fel a felszínre, gondolom nem volt túl jó íze. Bella mosolyogva lóbálta a lábát a medence szélén, majd egy mozdulattal megszabadult a ruhájától. Ettől a ponttól valahogy nem érdekelt, hogy Em mennyi medencevizet ivott.

 - Na, mi van Emett, csak nem félted a habtestedet egy kis víztől? – kérdezte egy önelégült vigyorral az arcán Bella.

 - Ez bosszúért kiált!

Bella felpattant még mielőtt visszaránthatta volna, de Em elkapta és a visszahúzta a vízbe. Ezek után olyanok voltak, mint két gyerek. Lenyomták egymást a víz alá, fejeseket ugrottak mialatt családom többi tagja is csatlakozott hozzájuk Angelo-val és Damian-nal. Én csak kintről élveztem a látványt és hallgattam a nevetését. Egyetlen bajom volt csak, hogy nem csak én tüntettem őt ki a figyelmemmel, viszont az megnyugtató volt, hogy Emett ott van és mindenkitől védi és félti legújabb játékát. Végre valami haszna is van. Ami a legmeglepőbb volt, hogy egyetlenegy perverz gondolata sem volt, már amikor hallottam őket, inkább az aranyos, vicces, vagány és hasonló jelzők szerepeltek a gondolatai között az mellett, hogy ő is elismerte, hogy nagyon csinos. Néha nagyon sugdolóztak, és iszonyúan idegesített, hogy nem hallottam mit mondtak, főleg mikor mosolyogva – bár Em inkább vigyorogva – rám néztek. Félek, hogy ők tényleg nagyon jóban lesznek. Rose is csak mosolygott rajta, hogy férje  olyan, mint egy nagy gyerek.

Sokan már elmentek, míg némelyek igencsak kiütve aludtak valahol, de ez eddig nem is nagyon tűnt fel, és szerintem a többiek sem nagyon tüntettek ki senkit sem a figyelmükkel mióta Belláék megjöttek. Akit még a múltkor kiszúrtam szöszit viszont még mindig itt volt és a gondolatai arról tanúskodtak, hogy most fog lecsapni, amikor végre egyedül vagyok. Egy nagyon-nagyon apró bikiniben közeledett, és jelen lelki állapotomban nem biztos, hogy jól sülnének el a dolgok. Mire azonban megmozdultam volna a keze már a karomon volt. Emett és Bella is ránk kapta néha a tekintetét és Bellán mintha egyszer egy kis féltékenységet is felfedeztem volna, de lehet, hogy nem. Valójában azt sem tudnám megmondani, hogy miről beszélt a mostanra igencsak érdektelenné vált szőke lány, ugyanis folyamatosan Bellát néztem, ahogy mosolygott, vagy egy-egy vízcsepp a hajáról az arcára folyt, vagy, ahogy a kissé sápadt hold fénye a lámpák alatt megvilágította a bőrét, az ajkait így még fényesebbé és kívánatosabbá téve. Szinte mást már nem is láttam, csak ŐT. Annyira lekötötte minden idegszálamat, hogy csak azt vettem észre, hogy már nem látom és valaki a számra van tapadva. Szinte rögtön viszonoztam a csókot, de a várva-várt jóleső érzés valahogy nem jött. Eltelhetett néhány másodperc mire rájöttem, hogy ezek nem lehetnek Bella ajkai, amiket magamon érzek, de ekkor már késő volt. Hiába toltam el magamtól, Bella mindent látott. Talán némi csalódottság volt az, amit láttam a szemében, de az ajkán egy apró mosoly bujkált, majd elfordult. A legrondábban talán Alice nézett rám.Komolyan nem tudom, hogy lehetek ilyen hülye, bár a mosolyánt nem nagyon értettem, viszont attól féltem igencsak téves következtetéseket vont le. Vagyis, nem. Akartam őt, de azt nem, hogy meglássa milyen is vagyok valójában. Eddig nem érdekelt, egyik nő ment a másik jött az életemben, illetve az ágyamban, de most életemben először foglalkoztatott egy emberi lány rólam alkotott képe. Furcsa, de úgylátszik eljött az a pillanat is amikor én akarom valakinek felkelteni az érdeklődését. Már nem is értem, hogy én miért nem mentem be  hozzájuk a vízbe.A lányok külön beszélgettek, míg a fiúk egy kisebb vízi harcba kezdtek, de Bella elindult ki a vízből. Nekem háttal volt, és az óta amióta meglátott nem nézett rám. Muszáj lesz valamit mondanom neki, képzelem miket gondolhat rólam, és valljuk be teljes joggal.Már majdnem elindultam, amikor megláttam, hogy hova igyekszik. Ha eddig volt is valami esélyem nála, akkor azt most mindet átpasszoltam annak a hülye mixeres srácnak. Kijelenthetem, hogy ezt nagyon elcsesztem. Láttam, ahogy kinyújtózik a pult előtt és kedvesen mosolyog, meg nevetgél a sráccal. Látszott, hogy flörtölnek egymással. Teljes rálátásom nyílt tökéletes, bikinibe bújtatott testére. Éreztem, hogy a szemem befeketedik, ahogy itta a teste látványát, így jobbnak láttam legalább egy kis időre elterelni a figyelmemet.Próbáltam, nem nagyon ment. Azon agyaltam, mivel lehetne eltávolítani onnan. Mivel kezdett hülni a levegő, talán egy törölközőnek örülne. Ennél jobb ötletem a vérfürdőnél nem volt, és rajtam is sokat segítene, ha kevesebbet látnék belőle. Láttam ahogy elvesz egy szálat a srác cigijéből és ő élvezettel segített neki meggyújtani. Nem igazán értem, hogy az emberek miért mérgezik magukat előszeretettel, de az ő száját elnézve, ahogy ajkaival körül öleli azt a szálat azon tantakodtam, vajon mennyivel lenne egészségesebb, ha én lennék a szájában. Abba kéne ezt hagynom.  Elvettem az egyik napozóról a törölközőt és odaérve a hátára terítettem.-  Megfogsz fázni. - mondtam halkan a fülébe suttogva.-  Mintha a gondolataimban olvasnál, pont erre gondoltam. - mosolygott rám hálásan, majd magára tekerte. Gyönyörű mikor ilyen kedvesen mosolyog. Talán még nincs minden veszve.- Van kedved beszélgetni? - kérdezte. Egyik döbbenetből a másikba estem. Tuti befutó vagyok. :)Mosolyolgva kelt fel a bárszékről, majd indult el a napozóágyak felé az italával és a cigijével. Mellette lépkedtem, így könnyebb volt, mint mögötte haladni, agyamba így is tódultak a képek, amik a beszélgetés lehetséges végét vetítgették elém. Egymással szemben ültünk le, a lábainkat alig pár centi választotta el, mégis túl távol éreztem magamtól. Legszívesebben az ölembe vontam volna, de vele nem mertem túl bátor lenni. Annyira más volt ő, mint akikkel eddig találkoztam, és életemben először féltem. Féltem a visszautasítástól. Alapvetően hozzátartozik a vámpírsághoz a csábító illatunk, a hangunk, a kinézetünk és minden amivel könnyedén magunkhoz édesgetjük az áldozatunkat, de rá mintha egyik sem hatna. Még a természetes védelmi reakciókat sem láttam rajta, pedig ösztönösen kellene lennie benne némi félelemnek, mint minden embernél. Úgy simult bele a családom ölelő, gyilkos kezeibe is mikor megjelentek, mintha észre sem vette volna a testünk merevségét, vagy a bőrünkböl áradó hideget. A családom is furcsa. A modernizálódásunk ellenére is megtartottuk a három lépés távolságot mindenkitől, nagyon vigyázva a titkaink megtartására. Bella és a fiúk irányába viszont mindenki átugrott néhány falat amit magunk köré építettünk. Nem csak engem ejtett rabul ez az ismeretlen lány, hanem a testvéreim is már-már túl nagy bizalommal fogadták magukhoz, egyszerűen figyelmen kívül hagyva egy esetleges katasztrófa veszélyét.