Első díjam

Sziasztok!Kaptam egy díjat Kittytől!
http://www.forever-after-kitty.blogspot.com/  Köszönöm neki.

Küldeném:
http://lenatortenete.blogspot.com/
http://newsun-krisz.blogspot.com/
http://visszatero-szerelem.blogspot.com/

: D

3. fejezet - 2. rész

Kedves olvasóim!

Köszönöm, hogy vagytok!!! :) Ezt a fejezetet kedves, drága komizóimnak és a 21 rendszeres olvasómnak ajánlom.  A netem megőrült, akár csak az explorerem, ilyen bénán engedi csak fel a fejit. Ahogy időm engedi megpróbálok kezdeni valamit vele, de addig is fogadjátok szeretettel. Kiss you

3. fejezet – második rész

Örültem, hogy végre kicsit kettesben lehetek vele, de persze
gondolhattam volna, hogy nincs ekkora szerencsém. Alig ültünk le Emett máris
Bella mellé huppant.

-         Na, mi van kiscsaj? Mégsem olyan jó pasi a kis
italkeverő? – kérdezte Em felhúzott szemöldökkel

-         De, valójában nagyon jól néz ki, és vicces is,
csak a megfelelő távolságból kell őt nézni. – mindketten értetlen fejet vágtunk.

-          Tökéletes
csak akkor lenne, ha meg tanulna esernyőt is köpni beszéd közben. Még jó, hogy
csöndben volt mialatt ezt készítette. – mondta egy kis fintorral az arcán, amíg
az italára nézett.

-         Ne aggódj, úgy látom nem te vagy az egyetlen,
akinek nem úgy jött össze, ahogy várta. – mondta az én nagytudás testvérem.

Nem örültem Em megjelenésének, de
annak igen, hogy megkérdezte azt, ami engem is foglalkoztatott. Most azonban
kezdtem megijedni, hogy hozza a szokásos formáját. Szerencsém volt. Nem rám
nézett, hanem a medence túloldalán fújtató majdnem ma esti partneremre. Bella
is kikukucskált Em mellett és mosolyogva figyelte, majd egy figyelt-t suttogott a bátyámnak.

Kedvesen mosolygott rá, majd egyre
csábosabban miközben végig a szemébe nézett, majd egy jól halható cuppanós
puszit küldött neki, és megemelte a szemöldökét. Na, erre nem számítottam. Van
némi élettapasztalatom, de ilyen nővel se futottam még össze. Félve
pillantottam a medencéhez. Szegény lány teljesen lemerevedett, a szeme pedig
zavartságot tükrözött. Egy apró mosoly után, vörösödő fejjel és igencsak sietős
léptekkel hagyta el a helyszínt. Láttam, ahogy Bella és Jasper tekintete
összefonódott egy pillanatra.  Míg
Bellára hitetlenkedően rámosolygott, engem egy vállrándítással elintézett, majd
visszafordult Alice-hez. Oké. Akkor most erre mondj valami okosat. A helyzetet
ismét Em mentette meg.

-         Hé, nem ér ám elüldözni a vendégeinket! – bökte
meg játékosan Bella oldalát.

-         Bocsi. Én csak gondoltam egy kicsit felvidítom,
de úgy látszik, egyesek nem értékelik az ember erőfeszítéseit. – mondta
színpadiasan.

-         Megértelek. – nézett rá Em komolyan. – Én is
mindig próbálok egy kis humort vinni a családom hétköznapjaiba, de mindig
lehurrognak, pedig én csak nekik akarok jót. Borzasztó egy érzés. – mondta
szomorúsággal az arcán. Komolyan tökön szúrom magam, ha ezt folytatják.

-         Olyanok vagyunk, mint a meg nem értett művészek.
– kontrázott rá Bella.

Még egy hasonlóság köztük, és komolyan falnak megyek. Nagyon
halkan rámorogtam testvéremre, hogy most már igazán elmehetne, de nem nagyon
vette a célzást, ehelyett úgy döntött inkább alattam vágja a fát.

-         Uh… Szegény öcsibogyóról el is feledkeztünk.
Most, hogy elment a csajszi nem lesz, aki később felmelegítse a hideg lábát a
paplan alatt. – Oscar díjas volt a sajnálata.

-         Bocsi. De nyugodtan utánamehetsz. Majd beszélgetünk
legközelebb. Mi lassan úgy is megyünk, addig meg Emett elszórakoztat. Igaz? –
bökte meg ő is Emettet, majd újra rám nézett.

Próbált némi sajnálatot varázsolni
az arcára, de a szeme és a szája sarka elárulta, mert ott mosoly bujkált.
Szóval egyáltalán nem sajnálta a dolgot, inkább élvezte a helyzetet. Mit ne
mondjak, én is. Egy dolog volt csak zavaró, az ahogy Emett agyába bevillant
néhány kép a két lányról, amin együtt voltak. Pasiból vagyok, úgyhogy máskor
engem is érdekelt volna, de most kizárólag magamnak akartam ezt az őrült nőt,
és senki mással nem akartam látni akármilyen nemű is legyen.   

-         Köszi, hogy így aggódsz értem, - néztem Em-re,
majd célzásként Bellára - de nem vele terveztem tölteni a mai estémet, az
éjszakámat meg pláne.

-         Igen, a meleg vizes palack szerintem is sokkal
megfelelőbb erre a célra. ­– mondta Bella mosolyogva. Remek. Egyáltalán nem
vesz komolyan.

-         Valamelyik nap még akarta. – súgta Bellának
mindent tudóan Emett, én pedig itt láttam a végét ennek a beszélgetésnek.

-         Rosalie-t úgy látom, nem unatkozik nélküled sem.
– mire érdektelenül hátrasandított.

-         Tudhatnád, hogy bízom Rose-ban… de azért jobb,
ha megyek. – tudtam, hogy ez beválik  J ,azt azonban nem
sejtettem, hogy ismét megjelenik valaki.

-         Behoztam a kocsiból a ruháidat. – mondta Damien
majd lerakott egy táskát a napozóra. Szóval tényleg nem maradnak sokáig.

-         Köszi, majd szólj, ha indulunk. – mosolygott rá.

-         Remélem, van, ahol átöltözhet, és nem nyit rá
senki – mondta vigyorogva, és még rám is kacsintott – valahol bent a házban.

Bella is értetlenül nézett rá, de
asszem nekem leesett. Most áldását adta ránk? Nagyon úgy tűnt.  Úgy döntöttem, nem kockáztatom meg, hogy még
valaki idejöjjön, és esetleg itt is ragadjon, ezért megfogtam Bella kezét és
egy gyere kíséretében felhúztam.

-         Hova megyünk? – kérdezte útközben, de a kezemet
nem engedte el.

-         Az én fürdőszobámban átöltözhetsz, utána
kiválaszthatod a könyveket is, és talán tudunk két szót beszélni anélkül, hogy
valaki megzavarna. .. Persze ha neked is jó így… - torpantam meg.

-         Persze. De ha nem fogod a kezem, akkor is tudok
utánad menni. – nézett rám csillogó szemekkel.

-         Így biztosabb. Még a végén elveszítelek, míg
odaérünk. Vagy… valaki… el is… rabolhat. – súgtam oda neki lassan, közben pedig
megint elraktároztam magamban egy kicsit a csodálatos illatából.

-         Szóval most te vagy a testőröm?  Nos, legyen. – majd közelebb hajolt - Akkor
rábízom magam, vigyázhatsz rám. – suttogta ő is nekem a szemembe nézve.

 Olyan őszintén és tisztán csillogó, mosolygós
szemekkel mondta, hogy azt kívántam tényleg gondolja is komolyan.  Sőt most már én is ezt akartam. Ahogy
elvesztem a szemeiben vigyázni akartam rá, mellette lenni és megvédeni őt
mindentől és mindenkitől. Nehéz volt elszakadni a pillantásától, a kezem is
lassan emelkedett, meg akartam érinteni az arcát és mindent megígérni, amit
csak szeretne… Végül nem tettem.

 Nem siettünk. Lassan,
kézen fogva sétáltunk, egészen a szobámig. Közben nem beszélgettünk, de engem
nem zavart, nem volt kínos. Már-már meghittnek mondhatnám, ha eltekintünk a
hangos zenétől és attól a ténytől, hogy végülis nincs is köztünk semmi.  Legalábbis egyelőre. Miután felértünk a
szobámba már nem hallatszódott fel a zene, bár valószínű még úgy is hallottam
volna minden egyes kiszűrődő zajt a fürdőből. Egyre jobban kezdett zavarni,
hogy nem hallom a gondolatait. Bármit megtennék, hogy tudjam, vajon ő mit
szeretne, vagy, hogy tekint rám. Vagy legalább a fiúk gondolataiból tudtam
volna bármire is következtetni, de az ő elméjük is néma maradt.

Az ágyra ültem, gondoltam itt kényelmesebb lesz, mint a kanapén. Próbáltam nem a zajokra figyelni, de nem nagyon ment. Hallottam, ahogy letekeri
magáról a törölközőt, aztán kioldotta a bikini felsője madzagját. Az egyiket,
majd a másikat, míg végül az utolsó darabot is lassan lecsúsztatta magáról. Mit
ne mondjak nem kapkodta el a dolgot.

Mikor felértünk felajánlottam neki, hogy nyugodtan le is
zuhanyozhat, ha akar, de most elmormoltam egy gyors imát, hogy ne tegye, mert
akkor tuti nem tudom az ajtónak ezen az oldalán tartani magam. Egyszerűen nem
ismerek magamra. Más után már rég bementem volna, de őt mégsem így akartam
megkapni. Azt akartam, hogy igazán akarjon engem, és nem csak ma estére, hogy
egyértelműen akarjon, és ne csak azért, mert a másik nem jött össze.

Nem tudom, hogy kerültem az ajtó elé, de csak centik
választottak el attól, hogy lenyomjam a kilincset, amikor egy „Ezt még nagyon megbánja” suttogást
hallottam, és ez egy kicsit észhez térített. Nem tudom mire mondta, de ha
valakire mérges, akkor biztos nem ez a legjobb alkalom leteperni. Az öltözéssel
hamar kész volt, pillanatok alatt lépett ki a fürdőből. Egy nagyon rövid nadrág
volt rajta, egy fekete trikóval, ezzel a felirattal: Csak most… Csak neked…

Azt gondoltam, ha átöltözik könnyebb lesz féken tartani a
vágyimat, de ahogy itt állt előttem félig még vizes hajjal, csillogó szemekkel…
nos, határozottan állíthatom, hogy semmivel sem lett könnyebb, főleg ha
hozzávesszük a feliratot és azt a tényt, hogy végre kettesben vagyok vele.

-         Klassz. - csúszott ki véletlenül a számon, mire
kicsit felhúzta az orrát egy fintor kíséretében, és úgy válaszolt.

-         Én nem ezt raktam el. Ez Dam „meglepetése”.

-         Miért is?

-         Nem érdekes. Hagyjuk.

Nagyon is tudni akartam miről van
szó, de nem akartam faggatni, helyette magam mellé mutattam az ágyon, hogy akár
le is ülhetne.

-         Nem szeretek mások ágyába mászni, ki tudja kik
feküdtek benne előttem.

-         Megnyugtathatlak, hogy rajtam kívül, még senki
sem használta. Illetve egyvalaki mégis. Alice ugrált már rajta párszor. –
mosolyogtam rá.

 És valóban. Bár rengeteg lány volt az
életemben, haza, vagy az ágyamba, sose hoztam senkit, sőt soha eszembe se
jutott. Meg amúgy is csak a húgom miatt volt itt, én se nagyon használtam.
Kissé összeszűkült szemekkel nézett rám, de végül mégis csak elhihette, amit
mondtam neki, mert leült mellém, majd el is feküdt rajta.  Mellé telepedtem, az oldalamra fordulva. Ha
neki így kényelmes, akkor nekem is, bár az is lehet, hogy csak fáradt.

-         Imádom a nagy ágyakat. – mondta halkan.

-         Én is. – eresztettem el egy féloldalas mosolyt,
miközben lenyeltem azt, amit valóban gondoltam. „Egész más helyzetben, sokkal kevesebb ruhában én jobban imádnám.”

Lehunyta a szemét néhány pillanatra, majd ő is oldalra fordult és megtámaszkodott a könyökén. Sokáig elnéztem volna még, de ő inkább a beszélgetés mellett voksolt. Vártam ezt a pillanatot. Nem nagyon érdekeltek az eddigi kapcsolataim, de ő annyira más volt, „furcsa”. Érdekes ez pont az én számból, de őt annyi titokzatosság lengte körül, a néma elméjétől kezdve a különös viselkedéséig, hogy válaszokat akartam. Az ő kérdéseitől viszont tartottam. Nem akartam neki hazudni, pedig az igazságot nem tudhatja meg soha.

Ismét meglepett. Szinte alig tudtam kérdezni tőle, ő viszont
folyamatosan kíváncsiskodott, és mohón csillogó szemekkel itta minden szavamat.
Nem ezekre számítottam, féltem a kényes kérdésektől, de csupa általánosságot
akart tudni. Milyen zenéket szeretek, a kedvenc filmjeimről íróimról és a
családomhoz való viszonyom érdekelte a legjobban, és hogy merre jártunk a
nagyvilágban. Esméről kérdezett a legtöbbet, de nagyon élvezte a vicces családi
történeteimet is, amik leginkább Emett hülyeségeiről szóltak. Ismét meg kellett
állapítanom, hogy milyen varázslatos a mosolya és milyen magával ragadó a
nevetése. Esméről kérdezett a legtöbbet, viszont amikor én kérdeztem az ő
családjáról, minden eddigi vidámság eltűnt a szemeiből.

-         Nincs igazán mit mondanom róluk. Az apám halott,
anyám állítólag belehalt a szülésbe, de apám egyszer célzott rá, hogy elhagyott
minket. Szóval nem lehet tudni. Elég sok helyen, sok családnál éltem már szerte
a világban, de valahogy sehol sem volt az igazi. Egyedül Olaszországban
maradtam huzamosabb ideig, ott nagyon jól éreztem magam. Az ottani
„felügyelőmet” tekintettem mindig is az apámnak, őt nagyon szeretem, és a mai
napig sokszor meglátogatom. – mosolyodott el a végére.

-          Sajnálom.
– biztos nem lehetett neki túl szép a gyerekkora.

-         Ne tedd. Én se sajnálom. Minden okkal történik.
Amúgy meg itt vannak nekem már a fiúk. Ők az én családom. Néha olyan mintha két
apám lenne… vagy két anyám, ahogy vesszük. – mosolygott rám, de a szeme még
mindig üres volt. Szerettem volna újra ragyogni látni.

-         Nem akartalak elszomorítani, de megvannak a
módszereim, hogy vidámabb legyél. – megemelte a szemöldökét, én pedig csak
reménykedtem, hogy csikis, úgyhogy finoman végighúztam az ujjaimat az oldalán,
mire egy aprót rándult a teste és láttam, ahogy egy apró mosolyt fojtott el.

-         Ne csináld ezt. – mondta, de nem nézett rám.

-         Miért?

-         Nem szeretem.

-         Tényleg? – majd ujjaim megtették ugyanazt az
utat, mint az előbb.

Bejött. Találkoztam már olyannal,
aki egy kicsit csikis, de ő rettentően az volt. Csak akkor hagytam abba, amikor
már könyörgött, viszont mikor csillapodott a nevetése és a légzése ott akart
hagyni. Nem hagyhattam, így finoman lefogtam a kezeit és kicsit ráfordultam a
testemmel.

-         Nem szökhetsz meg olyan könnyen. Még egyéb
terveim is vannak veled. – mosolyogtam rá, mire ő csillogó szemeit az enyémbe
fúrta.

-         Hú… és a terveid első lépéseként úgy határoztál,
hogy kipréseled belőlem a szuszt? – kérdezte, majd egy pillanat alatt fordított
rajtunk, és már a hasamon ült.

Még pislogni sem volt időm mialatt
már a hátamon is feküdtem. Bár én is éppen le akartam szállni róla és
elengedni, de azért nem kis erő kellett ehhez a mozdulathoz.

-         Így máris sokkal kényelmesebb. – vigyorgott
önelégülten a meglepett képembe mialatt finoman lefogta a kezeimet, gondolom
egy újabb akciómtól tartva.

-         Erős vagy. – osztottam meg vele gondolatomat,
kissé hitetlenkedő arccal.

Aztán már csak mosolyogva néztem,
ahogy színlelt durcasággal felegyenesedik rajtam, felemeli a jobb kezét,
behajlítja, majd a másikkal finoman átfogja a felkarját.

-         Látod ezt itt. Csupa izom vagyok. Úgyhogy ha nem
vigyázol, akkor… akár… - hajolt hozzám közelebb – össze is törhetlek, mint egy
ropit. – mondta mosolyogva, de teljes meggyőződéssel az arcán.

Annyira lökött ez a lány, hogy már
nem tudtam visszatartani a nevetésemet, de gondoltam adok neki egy esélyt, hogy
bebizonyítsa. Megfogtam a derekát, amitől egy aprót sikított, majd újra magam
alá fordítottam.

-         Tudtam én, hogy félsz tőlem. Gondolom ezért
maradtál a  „szorítsuk ki belőle a szuszt”
stratégiádnál. -

-         Nem is fekszek rajtad. Éppen csak egy ponton
érünk össze. De egy ilyen kis izompacsirtának ez szerintem meg sem kottyan, de
ha gondolod, megint megpróbálhatsz fölém kerekedni… ha te úgy jobban szereted.

-         Ha tovább forgolódunk, vagy leesünk, vagy
elszédülök. Egyiket sem szeretném, viszont nem venném azt sem a szívemre, ha kárt
tennék benned, úgyhogy magadtól is lemászhatnál rólam.

-         Sajnálom, de azt hiszem, maradok. Jelenleg túl
kényelmes így a helyzetem. – súgtam neki halkan közel a füléhez, amitől egy
apró remegés futott rajta végig. Végre egy olyan testi reakció, ami biztató
lehet számomra. Most már nem szándékoztam itt megállni, így folytattam.

-         Félni pedig szerintem te félsz tőlem, mert most
én irányítok, és attól tartasz, hogy olyat teszek amit nagyon is élveznél. –
mire egy apró kuncogást hallatott.

-         Ki kell, hogy ábrándítsalak. Inkább, vagy vicces,
mint félelmetes. Az irányítás pedig mindig az én kezemben van. – fúrta szemeit
az enyémbe.

Gyönyörű volt. Határozott volt, a
szeme mégis olyan gyengédséget és szeretetet sugárzott, amiben akár örökre is el
tudtam volna veszni. Nála szebbet jelenleg elképzelni sem tudtam. Finom meleg
bőre vonzotta a kezemet, muszáj volt megérintenem. Óvatosan emeltem fel az
egyik kezem a halántékához, míg a másikkal a könyökömön támaszkodtam, így még
jobban hozzásimulva forró bőréhez, de még mindig vigyázva, hogy ne nehezedjek
rá. Lassan haladtam lefele az ujjammal az arcán minden egyes négyzetcentimétert
alaposan kiélvezve, míg elértem az álláig.

Bár édes illata, már betöltötte a
szobát, kissé elnyíló ajkaiból áradó bódító lehelete kezdte teljesen elvenni a józan
eszemet. Mikor ujjaim már a nyakánál jártak, finoman kitapintva lüktető erét a
vékony bőre alatt már ízlelni is akartam, de még visszafogtam a vágyaimat. Nem
a vérére vágytam. A testébe szerettem volna beleolvadni, hogy soha ne szűnjön
meg az a melegség, ami belőle árad.

Ahogy ujjaim a vállán simítottak
végig szinte éreztem, az „életet” amint az ujjbegyeimen keresztül lassan
végigszántva az ereimen egészen a szívemig hatolva felmelegít és felpezsdít,
szinte élő, érző halandóvá téve halott testemet. Mikor a füle mögött érintettem
behunyta a szemeit. Csak szíve ütemes pulzálását lehetett hallani mikor
közelebb hajoltam az ajkaihoz.

Mindennél jobban vágytam a
csókjára, mégis amint megérinthettem volna ajkait elfordította a fejét. Az
orrommal simítottam végig arcán néha ajkaimmal érintve egy- egy leheletfinom csókkal
fűszerezve miközben belélegeztem részegítő illatát, majd a nyakára tértem át,
ahol már nyelvemmel is ízleltem. Az első hangosabb sóhaja itt tört fel belőle,
melyet egy hangosabb morgással viszonoztam. Éreztem, hogy egyik lábát felhúzta
a combomra, közelebb húzva ezzel magához, és még jobban belesimultam az ölébe.
Bár eddig is lábai közt feküdtem, és nyilván érezte a szándékaimat, forrónak
tűnő nőiességéhez nyomódva úgy éreztem most tűzbe tudná borítani az egész
testemet a vágy, amit éreztem.

A fejét hátrahajtotta, a mellkasa
pedig felemelkedett mikor a feneke alá nyúlva faltam ajkaimmal a nyakát, néha
finoman megszívva az érzékeny bőrt.

Nem viszonozta az érintésem, viszont úgy tűnt élvezi minden
mozdulatomat. Hagyta, hogy kényeztessem és jelenleg már ennek is örültem. Ha
most hozzám ért volna finom kezeivel is, nem tudtam volna kordában tartani
magam, így is azt éreztem, hogy felemésztődik a józan eszem, mialatt
megvonaglott alattam törékeny teste.  Éheztem
a csókjára, a testére. A magamévá akartam tenni most már bármi áron. Kellett
nekem.

Ééééés… Ennyi. Tudom, hogy még olvasnátok, de én már csak
ilyen egy kis dög vagyokJ.
A következő fejezetet csak akkor rakom fel, ha kapok minimum tíz komit!

Nyugi. Csak vicceltem, de azért örülnék neki. Amint kész lesz,
felrakom, de nem ígérek időpontot, mert az elkövetkező néhány napban nem leszek
gép közelben, addig is meglephettek néhány szóval. Aki nagyon lusta az pedig
légyszi pipáljon egy véleményt, hogy legalább azt tudjam, hogy hányan
olvastátok. Köszönöm.

Részlet

Egy kis részlet a fejezet második feléből. Ha kapok még néhány komit holnap felrakom. Kiss You








- Nem szökhetsz meg olyan könnyen. Még egyéb terveim is vannak veled. – mosolyogtam rá, mire ő csillogó szemeit az enyémbe fúrta.

- Hú… és a terveid első lépéseként úgy határoztál, hogy kipréseled belőlem a szuszt? – kérdezte, majd egy pillanat alatt fordított rajtunk, és már a hasamon ült.

Még pislogni sem volt időm mialatt már a hátamon is feküdtem. Bár én is éppen le akartam szállni róla és elengedni, de azért nem kis erő kellett ehhez a mozdulathoz.

- Így máris sokkal kényelmesebb. – vigyorgott önelégülten a meglepett képembe mialatt finoman lefogta a kezeimet, gondolom egy újabb akciómtól tartva.

- Erős vagy. – osztottam meg vele gondolatomat, kissé hitetlenkedő arccal.

Aztán már csak mosolyogva néztem, ahogy színlelt durcasággal felegyenesedik rajtam, felemeli a jobb kezét, behajlítja, majd a másikkal finoman átfogja a felkarját.

- Látod ezt itt. Csupa izom vagyok. Úgyhogy ha nem vigyázol, akkor… akár… - hajolt hozzám közelebb – össze is törhetlek, mint egy ropit. – mondta mosolyogva, de teljes meggyőződéssel az arcán.

Annyira lökött ez a lány, hogy már nem tudtam visszatartani a nevetésemet, de gondoltam adok neki egy esélyt, hogy bebizonyítsa. Megfogtam a derekát, amitől egy aprót sikított, majd újra magam alá fordítottam.