A 3. fejezethez ...

Szia mindenki!

Bocsika, hogy tegnap nem tudtam felrakni a frisst, de nem voltam már napok óta a gép előtt, ráadásul itthon sem voltam. Eleve rosszul indultak a dolgok aztán az Office-om is bemondta az unalmast, így meg sem tudtam nyitni az irományaimat. Miután minden lehetséges módot kipróbáltam a fejezet megmentésére - reménytelenül - úgy döntöttem magába a bloggerbe írom le mégegyszer amit ebbe a fejezetbe gondoltam. Egy darabig működött is a dolog majd egy kis ablak ugrott fel miszerint az explorer valami hiba miatt leáll.

Ezt eljátszottam párszor. A következmények azok lettek, hogy holott folyamatosan lementi az írást az utolsó bekezdések a formázásokkal együtt eltüntek. Miután kidühöngtem magam, gyorsan felraktam amit eddig megírtam javítás meg minden nélkül, hogy legalább egy kicsit törlesszek azoknak akik tegnap vártak rám.

Ígérem amint lenyugodtam kijavítom, és olvasható formában lesz. Remélem még ma sikerül befejeznem a fejezetet. Amint megvan felrakom. Most azonban el kell rohannom a boltba, ugyanis jó kedvemet tetézve rájöttem, hogy már csak egy szál cigim van, plussz elfogyott a tej ami nélkül meg nem tudok kávézni!
Asszem valaki megátkozott :( Ne utáljatok!

Szóval sietek!!! Kiss you

3. fejezet

3. fejezet

 - Mikor ideértünk, rögtön kiszúrtalak titeket, de mivel kiderült, hogy te is és Jasper is foglaltak vagytok, már azt hiszem, csak egy valaki jöhet szóba… - és húzva a válaszát egy gyors pillantást váltott velem, a nem létező szívem pedig majd kiugrott a helyéről. Majd ismét Emettre nézve folytatta.

 - Láttad már azt a feketehajú mixer srácot ott elől, aki félmeztelen keveri az italokat? Nagyon helyes pofija van. Talán ő lesz az, de még szét kell néznem rendesen.

Úgy éreztem, mint akit előbb forró vízzel, majd hideggel öntöttek nyakon. Ezt nem mondhatta komolyan! Erre ráadásul Alice és Rose is rákontrázott, hogy tényleg milyen aranyos. Emett megint nem hitt a fülének, de utána a hasát fogta a röhögéstől. Valahogy én semmi vicceset nem találtam benne, de még Jazz is ahelyett, hogy kicsit féltékenykedett volna csak vigyorgott. „Nyugi öcsi ne húzd fel magad. Szerintem csak szórakozik veled.” Emett és Rose pedig ugyanúgy vélekedtek. „Hihetetlen ez a csaj. Végre valaki, aki nem borul a lábai elé. Most megtanítják Edy fiút kesztyűbe dudálni ... ” és ehhez hasonlók. Alice pedig csak dudorászott magában.

 - Gyere Edward megígértem nekik, hogy megmutatjuk a házat. – szólt húgom én pedig kelletlenül, de elindultam utánuk, mert ha esetleg komolyan is beszélt legalább addig is vele lehetek.

Alice ment elől Angeloval, mögöttük Damien és Bella, én pedig mögöttük lépkedtem. A ház nagyon tetszett nekik. Alice gardróbjától pedig mindhárman el voltak ájulva. Azzal, hogy Bella ránézésre meg tudta mondani melyik ruhát ki tervezte egyenesen ujjongott a húgom. Bár le voltam taglózva, az előttem lépcsőző Bella csípőjének, fenekének és lábainak látványa azért egy kicsit oldotta a hangulatomat, bár még mindig nem foglalkozott velem. Szüleim szobájába és a dolgozóba nem mentünk be, végül már csak az én szobám maradt. Húgom folyamatosan beszélt én pedig csak a fenekét tudtam nézni, amire most tökéletes rálátás bizonyult mire a válla felett komolyan rám nézett, de még mindig felfelé lépkedett. Mikor észrevett, hogy nyál csorgatva bámulom a fenekét, azt hiszem, életemben először kicsit zavarba jöttem, mire egy szédítő és nagyon szexis mosolyt kaptam tőle. Végre. Talán akkor mégis csak igaza lehet a többieknek, legalábbis nagyon remélem.

 - Ez pedig Edward szobája. - mondta Alice. Mindannyian benéztek majd mentek is tovább. Kivéve Bellát, aki pislogva nézte a könyvespolcaimat.

 - Wow. Rengeteg könyved, meg CD-d van. - Szólt Bella, csillogó szemekkel, amíg én mellé álltam, a többiek pedig az ajtóban toporogtak, majd Alice elkezdte lefele tolni őket. – Olvastad is valamelyiket, vagy csak dísznek vannak kint?

 - Vicces vagy. De mind az enyém és olvastam is őket.

 - Helyes. Szabad? – mutatott a könyvek felé.

 - Érezd magad otthon. – mondtam, majd ámulva néztem őt. Olyan volt, mint egy kisgyerek az édességboltban, akit szabadjára engedtek, de nem tud választani, csak hüledezve csodálja a cukorkákat, nem tudva melyiket is egye meg. Nagyon aranyos volt.

 - Jó sok első kiadás. Nem is néztem volna ki belőled, hogy az ilyen régiségek is érdekelnek. – nézett rám huncutul.

 - Nos, igen. Van néhány hasonló rejtett jó tulajdonságom. – próbáltam mindent sejtetően rámosolyogni, amitől a lányok szíve vad dobogásba szokott kezdeni. De az övé még mindig ugyanabban a ritmusban vert. Kész rejtély ez a lány. Nem hallom a gondolatait, a testi reakcióiból sem lehet következtetni semmiből. A szemei, és amiket mond azok pedig némiképp ellentétesek.

 - Ha szeretnéd valamelyiket, akkor később is feljöhetünk, szívesen kölcsönadom ami tetszik.

 - Biztos? Hiszen nem is ismersz. Lehet, hogy lelépek a könyveiddel és többet nem látod őket.

 - Hm… Bízok benne, hogy nem így lesz. – mosolyogtam még mindig.

 - Köszi, köszi, köszi! – majd szó szerint rám vetette magát, ahogy a nyakamba ugrott. Annyira meglepődtem, hogy majdnem hanyatt estünk, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt hihetetlenül jó érzés, ahogy hozzám simult. – Tényleg, köszi. – mondta, majd elengedett és az én kezeim is magam mellé hullottak.

 - Bocsi. Nem akartam. Csak ha nagyon örülök, néha előfordul. – mondta kicsit szégyenlősen mikor rájött, hogy letámadott.

 - Megnyugtatlak, ha te így örülsz az nekem is öröm. – úgy is rájött már szerintem, mit érezhetek iránta, úgyhogy felesleges köntörfalazni. – De szívesen hallanám, mik okoznak neked még ilyen örömöt.

 - Még több könyv?

 - Az apám dolgozójában úgy ötször ennyi van, és szerintem egyszer szívesen megmutatná neked. – láttam, ahogy felcsillannak a szemei, de nem mozdult meg.

 - Na, mi az most nem örülsz? Gyere, nyugodtan most fel vagyok rá készülve, hogy rám veted magad. – mondtam neki kicsit halkabban a szemébe nézve és remélve, hogy most nem csak egy rövid ölelés lesz belőle. Közelebb lépett és az arcunkat csak talán pár centi választotta el mikor én is lentebb hajoltam.

Csak, hogy tudd. Az előbb se vetettem rád magad, csak megöleltelek és úgy is letagadnám. Örülni pedig csak akkor fogok, majd ha a saját szememmel látom. – nézett kihívóan a szemembe, én pedig már ott tartottam, hogy mindjárt magamhoz rántom, és addig csókolom, amíg csak hagyja, annyira vágytam már a csókjára. Na, jó, nem csak arra. Aztán már csak arra eszméltem, amikor sarkon fordult és az ajtó felé vette az irányt, majd onnan fordult vissza, mikor én még mindig ott álltam, mint valami faszent.

 - Nem jössz? Még ki se próbáltam a nagy medencéteket, és vétek lenne kihagyni. – nézett rám mintha mi sem történt volna, pedig tudja, hogy meg akartam csókolni. Tudnia kellett. Talán lehet, hogy mégsem tetszem neki? Még mindig nem tudtam megmozdulni.

 - Na, gyere. – fordult vissza. Megfogta a kezemet és próbált kihúzni a szobámból. Most vagy soha. Meg kell tudnom, hogy ő is azt érzi e amit én, vagy valami hasonlót, vagy tényleg ennyire közömbös vagyok neki. Finoman visszarántottam magamhoz és az ajtó mellé a falhoz nyomtam. Olyan volt, mint aki meg sem lepődött. Csak mosolygott és beharapta az alsó ajkát.

 - Kérdeznem kell valamit.

 - Nem foglak megcsókolni – mondta halkan, mosolyogva – és te se fogsz.

 - Miért? Talán nem jövök be neked?

 - Nem is tudom. Hm… Még nem döntöttem el.

 - Azt mondják, sokat elárul egy emberről az, hogy- hogy csókol – bár jelen esetben egy kanos vámpírról- talán segítene döntésre jutnod.

 - Rámenős vagy. Ez tetszik. – mondta olyan közel az arcomhoz, hogy éreztem leheletét az ajkamon – De ne is álmodj róla. – majd szó szerint kicsusszant előlem és kiment az ajtón és hallottam, ahogy lelibben a lépcsőn.

 - Nem lehet kiigazodni ezen a nőn. Először bátorítóan  néz rád aztán meg lepattint. Most már tényleg nem értem, pedig tudom, hogy ő is akarta a csókot. Éreztem. Vagy csak nagyon szeretném ezt hinni? Nem tudom. Egyben viszont egyre biztosabb vagyok. KELL NEKEM! Lehet, hogy csak szórakozik velem, de egyszer az enyém lesz. Meglátjuk ki nevet a végén.

Ezzel az elhatározással már lent is voltam, de jöhettem volna pár másodperccel később is, és akkor nem kellett volna látnom, ahogy igen csábos mosollyal sétál el a mixer pult előtt. A srácnak se kellett több, láttam, ahogy gondolatban már le is vetkőztette, és elképzelte, hogy miket tudna vele csinálni. Gondolom elég gyilkos pillantásban részesíthettem, mert a gondolatai hírtelen csak a félelemről szóltak. Hogy utálom én az ilyeneket. Emettről azonban megfeledkeztem, mert már csak azt vettem észre, ahogy felkapja Bellát és ruhástól bedobja a medencébe egy” beavatás” kiabálással. Bella kicsit köhögve jött föl a víz felszínére és gyilkos szemekkel méregette Em-et. Kitekerem a nyakát, hogy lehet ilyen hülye! Mi lett volna, ha nem tud úszni.

 - Emett! Ez volt az egyik kedvenc ruhám! Te meg elszakítottad! – mondta Bella, és olyan dühös és komoly volt, mint Alice szokott lenni, ha ruháról van szó.

Komolyan mondom még nekem is ijesztő volt. Úgy látom a bátyám is megszeppent, mert bűnbánó boci szemekkel guggolt le a medence szélére, hogy kisegítse a kis méregzsákot. Edward, figyelj! Ez nagyon jó lesz! – hallottam meg húgom hangját a fejemben. Emett a kezét nyújtotta az odaúszó Bellának, aki egy megbocsájtó nézésben részesítette, majd egy ördögi vigyorral a keze helyett a csuklóját fogta meg és berántotta maga mögé a vízbe. Még meglepődni sem volt ideje, ahogy egy nagy hasassal a vízben landolt. Prüszkölve és köhögve jött fel a felszínre, gondolom nem volt túl jó íze. Bella mosolyogva lóbálta a lábát a medence szélén, majd egy mozdulattal megszabadult a ruhájától. Ettől a ponttól valahogy nem érdekelt, hogy Em mennyi medencevizet ivott.

 - Na, mi van Emett, csak nem félted a habtestedet egy kis víztől? – kérdezte egy önelégült vigyorral az arcán Bella.

 - Ez bosszúért kiált!

Bella felpattant még mielőtt visszaránthatta volna, de Em elkapta és a visszahúzta a vízbe. Ezek után olyanok voltak, mint két gyerek. Lenyomták egymást a víz alá, fejeseket ugrottak mialatt családom többi tagja is csatlakozott hozzájuk Angelo-val és Damian-nal. Én csak kintről élveztem a látványt és hallgattam a nevetését. Egyetlen bajom volt csak, hogy nem csak én tüntettem őt ki a figyelmemmel, viszont az megnyugtató volt, hogy Emett ott van és mindenkitől védi és félti legújabb játékát. Végre valami haszna is van. Ami a legmeglepőbb volt, hogy egyetlenegy perverz gondolata sem volt, már amikor hallottam őket, inkább az aranyos, vicces, vagány és hasonló jelzők szerepeltek a gondolatai között az mellett, hogy ő is elismerte, hogy nagyon csinos. Néha nagyon sugdolóztak, és iszonyúan idegesített, hogy nem hallottam mit mondtak, főleg mikor mosolyogva – bár Em inkább vigyorogva – rám néztek. Félek, hogy ők tényleg nagyon jóban lesznek. Rose is csak mosolygott rajta, hogy férje  olyan, mint egy nagy gyerek.

Sokan már elmentek, míg némelyek igencsak kiütve aludtak valahol, de ez eddig nem is nagyon tűnt fel, és szerintem a többiek sem nagyon tüntettek ki senkit sem a figyelmükkel mióta Belláék megjöttek. Akit még a múltkor kiszúrtam szöszit viszont még mindig itt volt és a gondolatai arról tanúskodtak, hogy most fog lecsapni, amikor végre egyedül vagyok. Egy nagyon-nagyon apró bikiniben közeledett, és jelen lelki állapotomban nem biztos, hogy jól sülnének el a dolgok. Mire azonban megmozdultam volna a keze már a karomon volt. Emett és Bella is ránk kapta néha a tekintetét és Bellán mintha egyszer egy kis féltékenységet is felfedeztem volna, de lehet, hogy nem. Valójában azt sem tudnám megmondani, hogy miről beszélt a mostanra igencsak érdektelenné vált szőke lány, ugyanis folyamatosan Bellát néztem, ahogy mosolygott, vagy egy-egy vízcsepp a hajáról az arcára folyt, vagy, ahogy a kissé sápadt hold fénye a lámpák alatt megvilágította a bőrét, az ajkait így még fényesebbé és kívánatosabbá téve. Szinte mást már nem is láttam, csak ŐT. Annyira lekötötte minden idegszálamat, hogy csak azt vettem észre, hogy már nem látom és valaki a számra van tapadva. Szinte rögtön viszonoztam a csókot, de a várva-várt jóleső érzés valahogy nem jött. Eltelhetett néhány másodperc mire rájöttem, hogy ezek nem lehetnek Bella ajkai, amiket magamon érzek, de ekkor már késő volt. Hiába toltam el magamtól, Bella mindent látott. Talán némi csalódottság volt az, amit láttam a szemében, de az ajkán egy apró mosoly bujkált, majd elfordult. A legrondábban talán Alice nézett rám.Komolyan nem tudom, hogy lehetek ilyen hülye, bár a mosolyánt nem nagyon értettem, viszont attól féltem igencsak téves következtetéseket vont le. Vagyis, nem. Akartam őt, de azt nem, hogy meglássa milyen is vagyok valójában. Eddig nem érdekelt, egyik nő ment a másik jött az életemben, illetve az ágyamban, de most életemben először foglalkoztatott egy emberi lány rólam alkotott képe. Furcsa, de úgylátszik eljött az a pillanat is amikor én akarom valakinek felkelteni az érdeklődését. Már nem is értem, hogy én miért nem mentem be  hozzájuk a vízbe.A lányok külön beszélgettek, míg a fiúk egy kisebb vízi harcba kezdtek, de Bella elindult ki a vízből. Nekem háttal volt, és az óta amióta meglátott nem nézett rám. Muszáj lesz valamit mondanom neki, képzelem miket gondolhat rólam, és valljuk be teljes joggal.Már majdnem elindultam, amikor megláttam, hogy hova igyekszik. Ha eddig volt is valami esélyem nála, akkor azt most mindet átpasszoltam annak a hülye mixeres srácnak. Kijelenthetem, hogy ezt nagyon elcsesztem. Láttam, ahogy kinyújtózik a pult előtt és kedvesen mosolyog, meg nevetgél a sráccal. Látszott, hogy flörtölnek egymással. Teljes rálátásom nyílt tökéletes, bikinibe bújtatott testére. Éreztem, hogy a szemem befeketedik, ahogy itta a teste látványát, így jobbnak láttam legalább egy kis időre elterelni a figyelmemet.Próbáltam, nem nagyon ment. Azon agyaltam, mivel lehetne eltávolítani onnan. Mivel kezdett hülni a levegő, talán egy törölközőnek örülne. Ennél jobb ötletem a vérfürdőnél nem volt, és rajtam is sokat segítene, ha kevesebbet látnék belőle. Láttam ahogy elvesz egy szálat a srác cigijéből és ő élvezettel segített neki meggyújtani. Nem igazán értem, hogy az emberek miért mérgezik magukat előszeretettel, de az ő száját elnézve, ahogy ajkaival körül öleli azt a szálat azon tantakodtam, vajon mennyivel lenne egészségesebb, ha én lennék a szájában. Abba kéne ezt hagynom.  Elvettem az egyik napozóról a törölközőt és odaérve a hátára terítettem.-  Megfogsz fázni. - mondtam halkan a fülébe suttogva.-  Mintha a gondolataimban olvasnál, pont erre gondoltam. - mosolygott rám hálásan, majd magára tekerte. Gyönyörű mikor ilyen kedvesen mosolyog. Talán még nincs minden veszve.- Van kedved beszélgetni? - kérdezte. Egyik döbbenetből a másikba estem. Tuti befutó vagyok. :)Mosolyolgva kelt fel a bárszékről, majd indult el a napozóágyak felé az italával és a cigijével. Mellette lépkedtem, így könnyebb volt, mint mögötte haladni, agyamba így is tódultak a képek, amik a beszélgetés lehetséges végét vetítgették elém. Egymással szemben ültünk le, a lábainkat alig pár centi választotta el, mégis túl távol éreztem magamtól. Legszívesebben az ölembe vontam volna, de vele nem mertem túl bátor lenni. Annyira más volt ő, mint akikkel eddig találkoztam, és életemben először féltem. Féltem a visszautasítástól. Alapvetően hozzátartozik a vámpírsághoz a csábító illatunk, a hangunk, a kinézetünk és minden amivel könnyedén magunkhoz édesgetjük az áldozatunkat, de rá mintha egyik sem hatna. Még a természetes védelmi reakciókat sem láttam rajta, pedig ösztönösen kellene lennie benne némi félelemnek, mint minden embernél. Úgy simult bele a családom ölelő, gyilkos kezeibe is mikor megjelentek, mintha észre sem vette volna a testünk merevségét, vagy a bőrünkböl áradó hideget. A családom is furcsa. A modernizálódásunk ellenére is megtartottuk a három lépés távolságot mindenkitől, nagyon vigyázva a titkaink megtartására. Bella és a fiúk irányába viszont mindenki átugrott néhány falat amit magunk köré építettünk. Nem csak engem ejtett rabul ez az ismeretlen lány, hanem a testvéreim is már-már túl nagy bizalommal fogadták magukhoz, egyszerűen figyelmen kívül hagyva egy esetleges katasztrófa veszélyét.

2.fejezet - Az első érintés

2. fejezet

Végre megírtam a cikkemet, mehet a szerkesztőnek. Minden balesetről, szerencsétlenségről és brutális dologról én írom a lapba a cikkeket. Ehhez van tehetségem, és ha tudná, hogy ez nem csak tehetség hanem „adottság”. Mikor meghal valaki az különleges. Szükségem van a halál szagára, a lidérces érzésre, amikor útnak indul a lelke. Ha valakinek ezt elmondanám biztosan bezáratna valahova, de én így nőttem fel. Születésem óta halottak és holt lelkek vettek körül. Mindig más voltam, de nekem ez volt a természetes.

Megszámlálhatatlan emberre bízták rá a nevelésem, de sehol nem volt maradásom. Én voltam az ajándék a küszöbön. Sehol nincs helyem. Mindenhonnan kilógtam a többiek közül, sehol sem voltam elég „jó”. Így itt ragadtam. Egyszer, egyetlen egyszer éreztem magam otthon egy hatalmas nagy családban, ahol nagyon szerettek, de a sors úgy akarta, hogy azt is ott kellett hagynom. Ott tudtam meg milyen a szeretet, az elfogadás, a megértés és az elszakadás fájdalma. Önmagam lehettem és nem más voltam, vagy fura, hanem különleges. Egyszer még visszatérek oda. Aztán jött Angelo és Damon. Egyik oldal, másik oldal, fekete és fehér, jing és jang . Nekik köszönhetek mindent. Ők mondták el, hogy ki vagyok, mi vagyok, és miként lettem. Ők lettek a testvéreim, a barátaim, a családom. Először gyűlöltem őket, most pedig létezni se tudnék nélkülük.

- Megjöttem angyalom, és jó híreket hoztam! Szombaton bulizunk egy nagyot!

- Örülök neked, de én nem megyek sehova. Semmi kedvem. Mindketten tudjuk,mi lenne a vége! Erre még nem vagyok kész.

- Akkor itthon maradsz, beletemetkezel az önsajnálatba és az önutálatba. Olyan dolgokon agyalsz, amikre te is tudod a választ, ahelyett, hogy végre elfogadnád a tényeket.

- Tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű.

- Nézd! Ezt már megbeszéltük. Nem rágódhatsz ezen. Te is tudod, hogy ez nem szerelem volt. Egyszerűen találkoztál valakivel, aki előtt nem kellett titkolózni és ő elhitette veled, hogy szeret, pedig te is tudtad, hogy ez nála lehetetlen.

- Volt már rá példa…

- Egyszer. Csak egyetlen egyszer és tudjuk az is hogy végződött. Ami pedig vagy, az ellen nem tehetsz semmit. Nem tagadhatod meg önmagad és ezt te is tudod. Bejárja az egész lényed, hozzád tartozik.

- Tudom. Csak nehéz. Annyi élet, lélek és annyi család… és mind miattam… nem tudom mit kéne tennem, hogy lenne a jó.

- Figyelj. Mostantól rám hallgatsz és nem Damonra ha pasiról van szó, vagy buliról. Te adod önmagadat és én segítek a helyes úton maradni. Jó lesz így?

- Nem tudom. Mi lesz akkor, ha nem válik be és nem tudsz megállítani. Nincs rá garancia és akkor tényleg nem leszek más csak egy szörnyeteg. Egy gátlástalan, manipulatív, mindenre képes torzszülött. Nem akarok az lenni. De nem tudok elfutni, se elbújni önmagam elől. Még meghalni se tudok…

Teljesen elment az eszem. A kétségek mély útvesztőjében rohanok és minduntalan csak falakba ütközök. Nem látom, hogy lenne kiút. Éreztem, ahogy a fekete könnyeim végigfolynak az arcomon. Mintha megannyi bűnömet próbálná kipréselni magából a testem sötétté változtatva azt, amihez hozzáér, majd apró szirmokat hullatván a földre ígérné a megbocsájtást. Éreztem Angelo ölelő karjait magamon, amikbe úgy bújtam bele, mint kisgyermek anyja ölelésébe mikor kint tombol a vihar és megijed az eget hasító hangos zengésektől. Mindig képes volt megnyugtatni. Annyi jóság, szeretet és megértés van benne, hogy ha egyszer kiszabadulna belőle a fél világot körülölelné.

Tudod, hogy mit gondolok erről, és soha többet ne gondolj így magadra. Tudod, hogy én soha nem gondoltam így rád és te is tudod, hogy a másik feled mennyit adott már a világnak. Ez a feled sokkal erősebb. De azt is tudod, hogy nem létezhet a két éned egymás nélkül, mert csak így vagy teljes és egész. Különleges vagy, mindig is az voltál, és én mindig is itt leszek, hogy vigyázzak erre a csodára. Nem kötelességből, nem a rám szabott feladat miatt, hanem mert szeretlek. Nem azért ami vagy, hanem azért aki vagy, önmagadért. – Suttogta a hajamba a szavakat, és úgy éreztem mintha megszállta volna a testemet a béke.

- Megígéred, hogy mindig itt leszel velem és soha nem hagysz el? Hogy mindig vigyázni fogsz rám?

- Amíg világ a világ! – mondta mosolyogva és egy puszit adott a hajamra. – Tudod, sokszor nézem a kávézóban a családokat és arra jutottam, hogy ha igazi ember lennék, pont olyan gyereket szeretnék, mint te vagy.

- Képes lennél egy ilyen problémás lányt a nyakadra venni? Téged tutira a fejedre ejtettek, amikor megbíztak a pesztrálásommal és iderepítettek!

- Úgy látszik nekem már csak az ilyen lököttek a végzetem. Na, gyere együnk valamit, mert még elfogysz itt nekem aztán nem lesz aki megőrít! - mondta mosolyogva én pedig most már boldogan követtem a konyhába.

Lassan készítettük a salátát és a húst, majdnem elkészült minden mire Damien is hazaért. A vacsorákat szerettem a legjobbakat. Ezek voltak a mi meghitt pillanatink. Sose veszekedtünk – leszámítva azt az időszakot, amikor hisztiztem mindenen, bár akkor is csak mondtam a magamét, ők meg várták, amíg lehiggadok – ilyenkor beszéltük meg kivel mi történt aznap, vagy csak csendben együtt voltunk. Szerettem Damient, ő volt az én rossz fiúm. Szöges ellentéte volt Angelonak, persze ez a lényükből fakad. Sok mindenre megtanított, bosszantani másokat, megszédíteni a fiúkat, harcolni, lelkeket keresni és vigyázott, hogy ne legyek túl „jó”. Mindketten szerettek a maguk módján. Ők voltak az én pótszüleim.

- Mesélte neked Bella, hogy délután majdnem bepasizott, amíg rád várt? - kérdezte Angelo egy mindent tudó vigyorral a képén Dam-től.

- Láttam, hogy nagyon merengett valamit, amíg segített nekem a lányok körül, de azt nem említette, hogy pasi van a dologban. Remélem, lassan visszatér a mi régi kis szörnyikénk! – válaszolt mosolyogva és kezdett kombinálni, hogy visszatér minden a régi kerékvágásba, így jobbnak láttam gyorsan lehűteni a kedélyeket. Néha azért nagyon is hasonlítanak egymásra, főleg ha az én cikizésemről van, szó.

- Nos, nagyon aranyosak vagytok, de mind a ketten tévedtek. Először is nagyon messze volt még az a pasizáshoz, másodszor pedig semmi nem lesz olyan, mint régen, és nem vagyok a szörnyikéd.

- Látnod kellett volna Dam, hogy elolvadtak egymástól azzal a vámpírral. Teljesen leblokkolt mind a kettő, megállt körülöttük a világ.

- Nem is volt vámpír! – basszus azt észrevettem volna. Nem lehetett az. Hallottam, ahogy dobog a szíve. Vagy nem?

- Látod mondtam én, hogy teljesen elvette az eszedet, ha még ez sem tűnt fel. A három srác az asztalnál és még két csaj mellettük.

- De a szemük nem volt vörös és nem volt lencséjük. Vagyis asszem, és láttam, ahogy sört ittak.–bár ezek után nem lehettem biztos abban, amit akkor láttam, vagy tapasztaltam.

- Nem egyik sem ugyanis ők vegák. Csak állatokkal táplálkoznak. Hallottam már ilyenekről, amúgy olyanok, mint a többi, csak ők könnyebben elviselik egymást, ahogy észrevettem. A sörözés pedig csak az álcájuk része lehet. – mondta Angelo és kezdtem teljesen hülyén érezni, magam, hogy nem vettem észre ilyen nyilvánvalót, mint a dobogó szív hiánya. Tényleg ennyire a hatása alatt lettem volna? Nem biztos nem. Csak a szex, vagyis a hiánya ment az agyamra.

- Oké! Megadom magam tényleg nem koncentráltam, de, csak azért mert teszteltem, hogy nem e halt ki belőlem a vonzerőm, és mint tapasztalhattad te is még mindig jó vagyok.

- Figyu minket nem kell ámítanod. Egyikőtök sem vetette be a csábító vonzerejét, főleg nem te. Szóval ti csak simán egymástól vágódtatok taccsra.

- Csak nem megint egy szerelem? – kérdezte Damon. - A gonosz nem jött be, úgyhogy most a lightos rosszfiúkkal próbálkozol? Nem akarok megint drámát! –temette az arcát a kezébe mintha egy újabb katasztrófa lenne kialakulóban.

- Teljesen megbuggyantatok. Ha lenne is valami, biztos nem ezzel az „enyém a világ, mindent és mindenkit megkapok vámpírral”. Ti mosogattok, én elmentem aludni.

Azzal felpattantam az asztaltól és otthagytam őket. Hallottam még ahogy Angelo beszámol minden részletről és rajtam röhögnek. Még hogy szerelem. Egyszer volt, és többet nem is lesz. Csak szex és más semmi ... esetleg. Persze nem ezzel az én mindentmegkapok vámpírficsúrral. Még ha olyan szép is a szeme, és az arca, na meg a szája… oh. Pedig milyen jó lenne megint egy ilyen különlegessel együtt lenni. Egy vámpír olyan más. Igaz még csak néhányhoz volt szerencsém, de velük nagyon jó volt. Nekik nem csábító a vérem, csak a szívem dobogása izgató, de a vérem inkább taszítja őket, mint vonzza. Ha még egyszer összefutok, vele majd meglátom. Végülis mi bajom lehet?! Semmi, maximum lesz egy jó éjszakám. Egy kis harapás, egy csepp méreg a testemnek felér ezer ajzószerrel és ők olyan fáradhatatlanok. A hideg bőrük és kifinomult érzékeik… hm, talán most már nem is bánnám, ha megint összefutnánk.

Szombat

Angelo annyira bezsongott ettől a bulitól, hogy már nekem is nagyon mehetnékem van. Azt nem hajlandó elárulni, hogy hova megyünk, valami medencés buli lesz, ennyit volt hajlandó elárulni és esküdözött, hogy biztos nagyon jó lesz. Ajánlom is neki, ha már ennyire bezsongatott. Víz, imádom, és minél több annál jobb. Nem tenger vagy óceán, de most ez is megteszi.

Damon kerített nekem egy gyönyörű fehér bikinit és egy igazán szexi lenge nyári ruhát. Rég volt rajtam ilyen, de ha már hódítani akarok, meg kell adni a módját. Ma este újra kezdem az életem. Bulizni akarok, táncolni, inni és végül egy klassz sráccal ágyba bújni.

xxx

Miután este apa hazajött mindent elmeséltem neki Jazz-el az élen Belláról, hogy mennyire különleges, hogy nem hallom a gondolatait és Jazz sem érzi az érzelmeit. Úgy gondolja, hogy valószínűleg már mi is hordoztuk a képességeinket emberként és valószínű, hogy vele is ez a helyzet. Bár szombaton nem lesznek itthon anyával, de azt mondta szívesen megismerné. Na, igen, jelenleg én is erre vágyok és Emett ezt nem is győzte hangoztatni. Komolyan nem is ő lenne, ha egyszer be tudná fogni a száját.

Ez a két nap nagyon gyorsan eltelt. Gyorsabban, mint gondoltam. Alice-t próbáltam ráállítani a szombati bulira és persze Bellára, de semmit sem látott. Még a kávézónál volt egy látomása miszerint fent voltam vele a szobámban, ezért is jött oda meghívni őket, de azóta semmi. Emett persze már egy csomó mindent eltervezett, hogy hova fog furikázni a kocsimmal és miknek fog nekimenni, én meg most ráhagyom, had örüljön egy kicsit elvégre egyszer lehet neki is gyereknap. Majd ha a rózsaszín ruciban fog feszíteni a fene nagy férfiállatja lesz nekem is néhány szép napom.
Közben próbáltam mindenre gondolni, de valahogy mindig visszakanyarodtak a gondolataim azokra a gyönyörű szemekre és ajkakra. A végére annyira elmerengtem rajta és a többi igencsak kívánatos testrészein és viselkedésén, hogy rá kellett jönnöm simám verem Em fantáziálgatásait, pedig azt elég nehéz. Még nem tudom mi lesz, de egyben biztos vagyok. Kell nekem ez a nő.


Alice megint kitett magáért. Az egész medencét kivilágította, és hozatott egy csomó felfújható vacakot, kaját és rengeteg italt. Felállíttatott egy nagy pultot a koktéloknak ahol két srác keveri az italt és hivatott egy Dj-t, aki a zenét csinálja. Lassan a vendégek is elkezdtek szállingózni és én egyre izgatottabb lettem, hogy talán végre ismét láthatom. Szépen kezdett kialakulni a hangulat. Vagy a medencében ökörködtek, vagy táncoltak és önfeledten szórakoztak a nem kevés ital elfogyasztása után, csak én kezdtem egyre idegesebb lenni. Másfél óra és kb. a tízedik lány lekoptatása után kezdtem feladni, hogy eljönnek. Millió variáció futott át az agyamon, attól kezdve, hogy valami baleset érte őket odáig, hogy elmondta neki Angelo, hogy idejönnek hozzánk és egyszerűen nem akart jönni. Jazztől pedig folyamatosan éreztem a nyugtató hullámokat és figyelmeztetett, hogy ő is jól érezné magát, ha hagynám. Próbáltam csukott szemmel átadni magam a zenének, amikor Jazz gondolatait hallottam meg miszerint mindjárt itt vannak, mert ő már érzi az illatukat. Kezdtem úgy érezni magam, mint a húgom mikor felpörög egy új bolt híre hallatán, és már alig várja, hogy elmenjen. Aztán megláttam őt.

Az első, amit megállapítottam az volt, hogy most még gyönyörűbb és kívánatosabb, mint legutóbb. A haja össze volt fogva így egy kósza tincs se takart semmit a gyönyörű arcából. Csillogtak a szemei a szája pedig olyan csábító volt, hogy muszáj volt nyelnem egyet, mintha ezzel a csókja iránti vágyamat is sikerülne eltüntetni. Ahogy azonban a tekintetem egyre lentebb siklott a nyaka vonalán át a fedetlen vállain a kerek domborulataira már a nyelés sem segített. Olyan lehettem, mint egy tizenéves, aki véletlenül rátalál a padláson az apja egyik régi szex lapjára és tátott szájjal nyál csorgatva szemléli az első női meztelen testet, amit látott. Tiszta hülye vagyok. Mi sem bizonyította ezt jobban mint Em gondolata miszerint elküldi Jazzt egy felmosóért, ő pedig felakasztja a törölközőjét a rögtönzött fogasomra, ami a gatyámban egyre nagyobb méreteket öltött. A törölköző jó ötletnek tűnt, mert még pont az előtt sikerült magam elé kapni, hogy találkozott volna a pillantásunk.

Meglepetten nézett ránk majd Angelóra, szóval nem tudta, hogy hozzánk jön. Míg Alice odatáncolt hozzájuk, hogy köszöntse őket addig Jazz monológját hallgattam, hogy higgadjak le. „ Emlékszel arra a fogatlan öreg takarító nénire tavaly a suliba, aki mindig rád mosolygott azzal a két szem fogával? Csukd be a szemed és most képzeld el, ahogy azokkal a vágyakozó szemeivel és mosolyával ő tipeg feléd bikiniben.” Bár próbáltam nem erre gondolni, de mivel Jazz és Em fejében is megszületett ez a vicces és egyben nagyon groteszk kép szinte láttam magam előtt, ahogy tényleg közeledett. A hideg rázott ki tőle, de valamelyest segített kijózanodni. Egymáson röhögtünk mire Alice kézen fogva Bellát odatáncolt bemutatni nekünk a vendégeinket. Nem szokásunk másokat ismeretlenül megérinteni, félve a hideg bőrünk által kiváltott reakciójuktól, de Bellát látszólag nem zavarta, viszont Alice ennyi idő alatt biztos nem mondta el a kitalált orvosi problémáinkat a vérkeringésünkről úgyhogy ezért majd még számolnom kell vele. Néha felelőtlenebb mint Emett. Hugom arca ragyogott, ő máris megkedveltepedig alig pár percet beszélhetett vele.

- Látom itt már nagyon jó a hangulat! – szólalt meg életem eddigi legszebb hangja, egy szédítő, mosoly kíséretében, amit egyenesen az én szemembe nézve mondott, de a húgom miatt elkapta rólam a tekintetét és minden figyelmét neki és a nővéremnek szentelte. Én meg megbabonázva álltam. Szívtam magamba az illatát és faltam a látványát a szemeimmel. Most tudatosult bennem, hogy a vékony fehér rövid ruha alatt egy még kevesebb anyagot tartalmazó kis bikini van, de jelenleg úgy éreztem, hogy addig jó nekem, amíg a ruha nem kerül le róla.
- Had mutassak be mindenkit mindenkinek. – szólt Alice. - Bella, Angelo és Damien ők itt a testvéreim és a szerelmem. Ő itt Rosalie a nővérem. – mutatta be nekik nővéremet.

Rose nem tagadta meg önmagát, egy halvány mosollyal az arcán és egy kissé felsőbbrendű éllel a hangjában köszönt nekik egy „sziasztok”-ot. A fiúk ezt vagy nem vették észre vagy csak nem akartak tudomást venni róla, de meglepően udvariasan és tisztelettudóan kezet csókoltak neki, mint valami régi filmben és még véletlenül sem kocsányon lógó szemekkel nézték nővérem melleit, mint a velük egykorú srácok pedig így kinézetre húsz-huszonkét évesnél nem lehettek ők sem többek. Először Emett is méregette az izmos vendégeinket – na, nem mintha attól kellene félnie, hogy Rose lecseréli egy emberre – mert az egészséges féltés benne is benne van, de a köszönés után kissé kifújva az addig bent tartott levegőt tovább vigyorgott. Azonban a fiúk reakciója után Belláé talán még megdöbbentőbb volt. A fiúk után Rose elé táncolt.

- A múltkor nem volt időm megnézni titeket, és Angelo említette, hogy nagyon csinos vagy, de azt nem mondta, hogy ennyire. - Majd közelebb lépett és megölelte.

- Örülök, hogy megismertelek. – mondta még mindig ölelve. Nővérem először meglepve, majd boldog mosollyal ölelte vissza és puszilták meg egymás arcát. Mindenki ledöbbent. Roset még soha senkinek nem sikerült meglágyítani és most ez az idegen tünemény pillanatok alatt belopta magát a szívébe néhány szóval. Talán Rose is észrevette az őszinteséget, kedvességet és a hátsó szándék hiányát a hangjában. A legtöbb lány csodálta a nővéremet, de leginkább irigységből, és valamit remélve barátkozott vele. Mikor rá néztünk egy apró vállrándítással elintézte a dolgot és egy olyan nézéssel, amivel azt sugallta, hogy Néha én is lehetek kedves el is intézte a dolgot. Utána Jass következett.

- Ő az én szerelmem, Jasper. – mutatta be őt is, a fiúk kezet fogtak vele majd mikor Bella is a kezét nyújtotta Jasper mint egy durcás gyerek összefonta maga előtt a karjait.

- Szóval nekem már nem is jár az ölelés? – tettette a felháborodását – Nálunk ez nem így szokás! – majd kitárta felé a karjait. Meg kell majd tőle kérdeznem, hogy mióta is szokás nálunk idegeneket ölelgetni. Nyugi öcsi csak miattad, mindjárt te is sorra kerülsz. Vigyorgott nekem gondolatban, de azért nem tudtam nem észrevenni, hogy még közelebbről kíváncsi az illatára.

- Hm, nagyon örülök neked Jasper! – mondta neki Bella, majd egy fülig érő vigyorral belesimult az ölelésébe, majd egy puszit adott az arcára. Csak annak örültem, hogy csak az egyik karjával ölelte meg, míg a másikat maga mellett tartotta.

- Hú! Nagyon jó illatod van Jasper. – mondta neki lenyűgözve Bella.

Ahogy neked is. – vigyorogtak még mindig egymásra, bennem meg kezdett felmenni a pumpa, pedig testvérem gondolataiban semmi kivetni való nem volt, de azért mégis… engem ölelgessen már végre és ne őket. Emett már nem várta, meg amíg bemutatják. Miután Jazzel elengedték egymást rögtön felkapta Bellát, megpörgette, majd letette a földre.

- Szia, kiscsaj! Emett vagyok! Már nagyon vártalak! – mondta vigyorogva.

- Igen ezt észrevettem. De miért is? – mondta Bella. Komolyan mondom, mióta megjöttek senkinek nem lehet levakarni a vigyort a képéről.


Majd később elmesélem. De hol hagytad a múltkori jó szövegű trikódat? Azt hittem valami hasonló lesz rajtad.

- Nekem is az az egyik kedvencem, és ha szeretnéd, legközelebb hozhatok, neked is valamilyen hasonlót, Damonnak van egy csomó, de tervezhetek neked valami egyedi szövegűt is.

- Komolyan? – kerekedtek el a szemei, és azon gondolkozott, hogy melyik aranyköpését örökítesse meg a pólóján.

- Úgy látom, mi nagyon jóban leszünk! – kacsintott rá – de nem akarlak megfosztani az élménytől, hogy megismerd a kisöcsit. – röhögött Em, miközben már a fiúkhoz fordult, hogy kezet fogjon velük.

- Szia, Bella vagyok. – mondta végre megint az én szemembe fúrva a tekintetét egy angyali mosollyal az arcán. – Nálad is az ölelkezés a menő?

- A hagyomány, az már csak hagyomány. – próbáltam a lehető legszebb mosolyomat elővéve elkápráztatni és elfojtani a hangom remegését, hogy végre a karjaimban tarthatom, és ha csak egy pillanatra is, de végre magamon érezhetem az ajkait.

- Akkor jó. – mondta halkan és közelebb lépett, majd mind a két karját a nyakamra kulcsolva megölelt.
A karjaim automatikusan a derekára fonódtak. Soha életemben nem éreztem még magam ilyen jól. Legszívesebben megállítottam volna az időt. Látni csak egy dolog volt, de érinteni is, valami földöntúli érzés. - Szia -. Mondtuk egymás hajába, majd úgy, hogy a bőrünk közben végig összeért adott egy kicsit talán nagyobb és hosszabb puszit az arcomra, miközben én majd lángra lobbantam, ahogy az ajkaim a meleg puha bőrét érintették. Mikor el akart húzódni még közelebb húztam magamhoz, az arcunkat alig pár centi választotta el, és én nagyon igyekeztem, hogy a szemébe nézzek és ne az ajkait bámuljam.
- Örülök, hogy eljöttetek. – amire először egy kicsit meglepett majd egy nagyon huncut pillantást kaptam. Először lepillantott talán a nyakamra, és próbálta elfojtani a mosolygását majd beleharapott az ajkába és a fülemhez hajolt.

- Igen, azt érzem. – suttogta, majd ismét rám nézett.

Először nem esett le, hogy mire is mondta ezt, és gondolom az arcom is ezt tükrözte. Majd kuncogni kezdett és kicsit közelebb nyomta a csípőjét az enyémhez, de az ölelésemből még mindig nem bontakozott ki. Na, igen, ha eddig nem is akartam ajtóstól rontani a házba, a testem már jelezte felé, hogy is hat rám a közelsége. Nem tudom az én arcomról mit lehetett leolvasni, de ő még mindig az alsó ajkát harapdálva mosolygott rám, nem nagyon zavartatta magát az igencsak meredező vágyaim miatt. Bár tudnám, hogy mi jár most a fejében! Közben Jazz gondolatai ordítottak felém, mert mint egy mantrát ismételgette magában a takarító néni szavakat.

Az idillt, vagy inkább a szenvedésemet Emették nevetése szakította meg.

Na mi van fiatalok, csak nem összeragadtatok? – kérdezte Em amiért egyszerre utáltam és áldottam is.

Bella egyszerűen megfordult az ölelésemben, így most háttal állt nekem, és meg kell vallanom így sem volt jobb a helyzetem, hogy most a fenekét éreztem magamon, ráadásul az illata is intenzívebben volt érezhető, most, hogy kicsit felkeverte a levegőt maga körül. Kicsit előrébb hajolt mialatt én egyik kezemmel elengedtem a derekát és a törölközőt ismét magam elé tartottam. Míg más esetleg zavarban lett volna vagy egy szúrós pillantással jutalmazta volna, lökött bátyámat Bella csak vigyorogva rányújtotta a nyelvét és finoman lefejtve magáról a másik kezemet ellépett előlem.

 - Ne vedd komolyan Emettet, ő mindig ilyen. – próbáltam felkészíteni őt az elkövetkezendő beszólásokra, de ő csak nagy szemekkel nézett rám.

 - Tényleg? Mindig? – nézett hitetlenkedve rám, majd Em-re, mire én bólintottam az érintett pedig büszkén kihúzta magát.

 - Biztosíthatunk róla, hogy ez igaz. – támasztott alá minket Jasper is.

Mialatt Angelo és Damon a tenyerébe temették az arcukat, ő egy ördögi vigyort küldött Em felé.

 - Ezt nem hiszem el, nekünk végünk. – mondta Angelo.

 - Ha mindünknek jót akarunk, akkor ezt a kettőt – mutatott Em-re és Bellára - nem sűrűn engedjük össze.

Most mi néztünk hitetlenkedve rájuk.

 - Nekünk mindegy, ha nem hisztek nekünk, de mi szóltunk. – tartotta maga elé védekezően Angelo a kezét, de Damien inkább mintha büszkén nézett volna Bellára, aki most ugyanúgy kihúzta magát, mint az előbb Emett.

Sokat kinézek ebből a csajsziból, de ennyit azért nem. Valahogy muszáj lesz letesztelnem. – üzente nekem Em.

 - Szóval az előbb azon gondolkoztam Bella, hogy ez a ruci, ami rajtad van, tipikus pasifelszedős cucc. Csak nem huncutkodni akar ma valaki? – kérdezte Em vigyorogva, remélte, hogy ezzel zavarba hozhatja. De Bella mosolyogva táncolt elé.

 - Pont a fején találtad a szöget Emett. Ilyen tervekkel indultam el otthonról. Már csak ki kell választani a megfelelőt. – mondta teljesen nyugodtan, mire Em először nem hitt a fülének, miszerint egy lány nem ilyen, majd belement a játékba.

 - És szabad tudnunk, hogy van- e már valaki, aki megtetszett?

 - Nos, igen van valaki.

 - És szabad tudnunk, hogy ki az?

 - Mikor ideértünk, rögtön kiszúrtalak titeket, de mivel kiderült, hogy te is és Jasper is foglaltak vagytok, már azt hiszem, csak egy valaki jöhet szóba… - és húzva a válaszát egy gyors pillantást váltott velem, a nem létező szívem pedig majd kiugrott a helyéről.

Remélem tetszett! Bocsi a végéért, de nincs időm tovább írni... De azért ugye nem gondolja senki, hogy ilyen simán fognak a dolgok menni. Nem ígérek semmit, de megpróbálok sietni a következővel.

1. fejezet - Az első találkozás

1. fejezet


Komolyan mondom, ha nem lesz itt 5 percen belül én lelépek. Hihetetlen, hogy mindig elkésik... Hülye buzi! Mármint nem úgy, vagyis igen az, de most ezt inkább káromkodásnak szántam. Kihasználja, hogy a legjobb barátom, bár inkább az egyetlen. Imádom, de ha megint fél órát késik, én biztos megfojtom az egyik tangájával, de mivel szeretem, a kedvencét fogom a nyaka köré tekerni.

Miért is kell itt várnom rá? Ja, igen, a "terápiája" része, miszerint cipeljük el szegény kis Bellát mindenhova, mondván előbb vagy utóbb tutira találunk neki egy  pasit, akit meg tud szeretni, vagy legalább olyat, akinek hajlandó széttenni a lábát. Nos, nagyon kedves, mindenkinek ilyen barát kell. Bár ha belegondolok ez a 4 hónap szex nélkül...hm, na, mindegy, akkor is minden pasi egy seggfej. Pasinak kellett volna születnem, vagy legalább leszbinek, sokkal könnyebb dolgom lenne, bár ha csak egy sima kis ember lennék, akkor is.

Itt vagyok a kedvenc helyem teraszán, a kedvenc jegeskávémmal és ki áll mellettem? Az egyik legmenőbb pincér a környéken. Minden csaj miatta jár ide. Komolyan némelyik eszméletlen miket ki nem talál, csak hogy élvezze még egy kicsit a társaságát. Magas, szőke, tengerkék szem. A fehér ingen keresztül is lehet látni, hogy milyen izmos a teste. A fekete nadrág pedig olyan a fenekén mintha ráöntötték volna. Ha elmegy melletted és meglátod, egyből érzed a bizsergést a tenyeredben, hogy rácsapj egy nagyot, vagy megcsípd, vagy hasonló. Szóval nem is lehet csodálkozni a reakciókon. Egyszer egy ötven év körüli néni annyira elmélázott a feneke látványán, hogy leesett a székről. Szégyen ide vagy oda, én majdnem bepisiltem a röhögéstől. Gondolom, nem találnátok ki, hogy mindenki cuki pincérének ki a kedvenc vendége?! Naná hogy én! Vajon miért is? Mert tudom a kis titkát...
A legtöbb idejáró lány fantáziájának főszereplője olyan meleg, hogy egy kiadós rántottát is meglehetne sütni rajta. Szinte tökéletes pasas és még imád is engem. Bár ne lenne meleg! Na, mindegy így jártam, de legalább a többiek is. Ha a lányok már nagyon ájuldoznak, vagy az agyára mennek, a hülyeségeikkel odajön vagy odahívat egy fenyegető sms-sel, megpuszilgat, megsimogat, megszorongat, őrülten vágyakozó tekintettel néz rám... stb. ami még eszébe jut, amiért persze bezsebelhetek néhány hitetlenkedő és lenéző nézést, néhány gyilkos szempárt és végignézhetem néhány liba nagyjelenetét. Valószínű ezért nincs túl sok női barátom. A legtöbben csak annyit látnak, hogy egy teljesen átlagos lány a nem túl divatos cuccaiban, a barna hajával, vakolathiányos arcával állandóan ilyen szívtiprókkal lóg. Lehet, hogy ha olyan lennék, mint régen én is megakadnék ezen, de már teljesen más a helyzet. Az ilyen mindent megmutatok, felszínes lányok barátságára meg amúgy sem vagyok rászorulva.

Szóval, ha csak innen néznénk a mi kis kapcsolatunkat, akkor azt is mondhatnám, hogy csak kihasznál ez a kis köcsög. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mikor nagyon ki voltam borulva ő is mellettem volt és sokat köszönhetek neki. Ha Angelo és Damien, nincsenek akkor velem, és nem fogják a kezemet még akkor is mikor ordítottam velük, elhordtam őket mindennek és próbáltam őket eltaszítani, nos nem is tudom... nélkülük nem tudtam volna talpra állni. Imádom őket és sohasem fogom elfelejteni, amit értem tettek.

-Hozhatok valamit ennek a magányos, gyönyörű hölgynek? Esetleg még egy kávét? - kérdezte mézesmázos hangon kicsit talán hangosabban, mint kellett volna egy angyali mosollyal az arcán.
Oké, akkor színészkedésre fel! Felnéztem az üres csészémről, amit még mindig szorongattam és néha megcirógattam, mint valami háziállatot (komolyan lehet, mégiscsak megkattanok, pedig már azt hittük, hogy javulok... cirógatni egy csészét... lehet, néhány pszichológust kiakasztanék a viselt dolgaimmal) és próbáltam elővenni a legbájosabb arcomat -igen olyanom is van- és a mutatóujjammal hívtam, hogy hajoljon még közelebb hozzám, közben picit szétnyíltak az ajkaim. Szinte hallani lehetett, hogy néhány lélegzet elakad, míg másoké a dühtől felgyorsul, és azt fontolgatják, hogy vajon most lesmárolom-e imádatuk 'tárgyát" . Mikor már elég közel volt az arca az enyémhez mutatóujjamat az álla alá raktam és picit elfordítva mások számára látványosan csábosan a fülébe suttogtam:
- Mosolyogj szépfiú. Aztán kerítsd elő a haverodat, mert ha nem ér ide 2 percen belül én törni, zúzni fogok, aztán ha megtalálom, letépem a golyóit, amit szerintem te se díjaznál. Ja és igen még egy kávét kérek.
Próbáltam lassan és érthetően mondani, majd mikor lassan elhajolt kissé ráharaptam az alsó ajkamra, hagy higgyék, hogy most valami nagyon perverz dolgot osztottam meg vele.
-Önnek bármit szépségem - mondta egy kaján vigyorral az arcán, majd végig a szemembe nézve egy apró csókot lehelt a kézfejemre.

A reakciók nem maradtak el, én meg majd meg fulladtam és próbáltam nagyokat nyelve leküzdeni a feltörő röhögő görcsömet. Szegény tulajnak már kevésbé ment könnyen, aki az egyik asztalon hasalva remegett a röhögéstől. Párszor már volt szerencséje megtekinteni a mi kis rögtönzött előadásunkat, és a közönségünk viselkedését, amin nagyon jól szórakozott. Először kicsit zavarta ugyan, de azt mondta, hogy ha nem csappan meg a lányvendégek száma, akkor "nem tilt ki" az ő személyes vendéghívogató beosztottja mellől. Mára olyan jóba lettünk, hogy azt mondta egyszer felveszi kamerára a kis műsorunkat, csak hogy lássuk mit vált ki az ő félisten beosztottja mindenkiből.

Várok... még mindig várok.... ó hogy aza..... Oké, nézelődjünk, hátha meglátok valamit, amitől lehiggadok. De először egy cigi. Átnéztem az út túloldalára. Sétáló utca lévén a másik oldalon is egymást váltották fel a kávézók, pubok, kis éttermek. Rengeteg ember, a fele turista. Öreg néni szürcsöli a forró teát? a harminc fok melegben, hülye turista hülye kalapban, idegbeteg anyuka nyugtatja a kisfiát, csinibaba viháncol a többivel egy másik asztal felé remegtetve a szempilláit. Keressük meg milyen lúzernek akar tetszeni. Amint megtaláltam az asztalt egy igéző mégis érdeklődő és talán kérdő szempárt láttam, meg ami engem vizsgált. Először nem is tudtam levenni róla a szemem, lefagytam, mint néha a gépem. Szinte megbabonázott a tekintete, hiába próbált az agyam újra bootolni nem sikerült. Aztán egy hirtelen alt+ctrl+del újra használhatóvá tett. Az első dolgom az volt, hogy a hátam mögé néztem, mert lehet, hogy nem is engem néz, de mikor visszanéztem rá az asztalt nézte úgy mosolygott, gondolom leesett neki miért fordultam el. Szóval, amíg nem blokkolt le a szemével gyorsan felmértem a szemek tulajdonosát. A haja össze-visszaállt, a szeme megvolt, egy kis borosta, amit imádok, bár csak keveseknek áll jól, csókolni való ajkak, amikről gyorsan leveszem a szemem és egy jó test olyan cuccba csomagolva, ami kb. a havi fizum. Körülötte hasonló srácok és csajok. Összegezve egy elkényeztetett, gazdag seggfej, akiért mindenki odavan. Rád mosolyog, megrág, kiköp, továbbhalad. Felszínesség? Nem tapasztalat. Most, hogy helyrekerültek a dolgok és amúgy is utálom a pasikat nem is lesz nehéz újra ránézni. Még mindig engem nézett. Mi a szart bámul ennyire rajtam? Kétlem, hogy bármit is akarna tőlem, maximum egy jót röhögni rajtam, de azért játszunk.

Tovább néztük egymást miközben előttem lévő csésze tetején köröztem az ujjaimmal (hogy mikor került elém... fogalmam sincs), ő néha belekortyolt a sörébe, de nem szakította meg a nézésemet, még akkor, sem amikor a haverjainak válaszolt, úgyhogy már ők is engem néztek. A kávémon tejszínhab volt, mellette egy kis kanál alatta pedig cetli 'Vesd be magad királynőm'. Úgy látszik barátomnak is feltűnt az áramszünetem. Mosolyogva vettem fel a kanalat majd óvatosan a tejszínhabba mártottam és igyekeztem minél érzékibben a magamévá tenni. Tudtam,hogy még mindig néz ezért a második kanállal is ugyanígy tettem félig őt nézve. Egész másképp festett az ábrázata, tehát még tudok valamit. A harmadik kanálnál már egyenesen ránéztem csak most nem vettem a számhoz a kanalat, hanem lassan lenyaltam róla a habot. Némi hab még maradt, úgyhogy nemes egyszerűséggel, az ujjammal szedtem fel majd lassan a számhoz emeltem kicsit kinyújtottam a nyelvem és lenyaltam majd bekaptam az ujjam . Persze mindezt lassan, őt nézve egy csábos nézéssel kísérve. Láttam, ahogy nyel egy nagyot és a vigyort már nem tudtam magamban tartani. Komolyan ennyi elég néhány pasinak hogy beinduljon a fantáziája? A válasz persze igen, mert a mellette ülő srác fütyült egyet és a kezét a feje fölé tartva tapsolt meg amiért ... szóval valamiért. Még mindig vigyorogtam és a nyelvemet játékosan feléjük nyújtottam, amin mind röhögtek. Közbe a telefonom rezegni kezdett.
Üzenet:Gáz van, behavaztam, káosz, nem tudok menni, gyere te! A golyóimat felejtsd el!!!
Lehúztam a maradék kávémat, felálltam a vállamra dobtam a táskámat majd átintettem a másik asztalhoz. Jó játszótársak voltak és le is nyugodtam. A tapsolós persze rögtön intett, hogy fáradjak át hozzájuk. Küldtem nekik egy "bocsi fiúk" nézést. Aztán ránéztem az én hívogató szempáromra, de úgy tűnt most ő fagyott le egy kicsit vagy még mindig, amit a haverja egy hátba veréssel kompenzált és észhez tért. Felállt és úgy láttam ide akar jönni, mert mondott valamit a haverjainak és azok vigyorogva rám néztek. Hé, ebben a játékban nincs beszélgetős rész! Sarkon fordultam és a teraszról bementem a kávézóba. Kisurrantam a hátsó ajtón majd 2 perc múlva már a taxiban ültem.
                                                                         xxx
Imádom ezt a helyet! Eddig ez a legjobb város ahova költöztünk. Az egyetem mondjuk unalmas, de tele van jó nőkkel, ahogy a környék is. Azt hittem hiányozni fog az erdő közelsége, de végülis így sincs messze. Egy birtok több hektár földdel, hatalmas medencével és mindennel, amit Alice megálmodott. Tetszik ez az életmódváltás. Sokkal jobb, mint mindig megbújva élni, mégis félni az állandó lebukástól és a titkunk kiderülésétől. Sose tudtunk beilleszkedni, mindig kiközösítettek voltunk így most legalább élvezzük egy kicsit az „életünk”. Mióta felszabadultabban élünk és nyitottunk az emberek felé, sokkal átlagosabbak tűntünk, mint mikor burokba szigeteltük magunkat. Mióta Jasper is szinte tökélyre fejlesztett az önuralmát már a kisebb baleseteket is mosolyogva tűri. Apa mellett mondjuk, még nem tudna dolgozni, de idővel talán arra is képes lenne.

 A ruhám már az ágyamon van, gondolom mára is tervezett valamit imádnivaló húgom.
 –Találkozunk néhány sráccal a suliból, tíz perc múlva a kocsiban várunk! – kiabálta Alice. Szóval itt a válasz.
Imádom a családomat, de az ilyen programokat egyre inkább kedvelem. Lehet nekem is leesik valami, vagy valaki. Sosem hagynám el őket, de kezdem unni, hogy valamelyiknek folyton ledönti a lábáról a feleségét. Vagy talán csak nem értem meg őket. Apám mindig azt mondja, hogy egyszer majd rám is rám talál az én istennőm és akkor majd rájövök milyen teljesen elveszni egyetlen nő szerelmében, de ez szerintem hülyeség. Látom őket nap, mint nap, majd száz éve és teljesen hihetetlen, hogy még Emett is mindig hűséges. Sok nővel voltam, na, jó nagyon sokkal az utóbbi 2 évtizedben és jók voltak egyszer, kétszer … de egy egész életre ugyanazt a nőt megfektetni képtelen lennék. Számomra talán még meg sem született. Bár én ezt nem igazán bánom, teljesen megfelel nekem ez a helyzet. Talán Tanya az, aki eddig a legjobb volt, mondjuk ő nem is ember, úgyhogy ő bírja, és ezen a téren mindig kész mindent megadni nekem, de nap, mint nap nem bírnám elviselni a hülyeségeit.

Alice nagyon bepörgött. Tudom, hogy nem látott semmit és ő se nagyon érti, de szerinte ma történni fog valami. Jasper pedig ennek a szöges ellentéte. Már napok óta nyugtalan és nem tudja az okát, úgyhogy ezen még jobban felspannolta magát. Olyan mintha izgulna valami miatt, ami nem feltétlenül rossz csak… Szóval ő se érti, én meg már nem túráztatom magam rajta. Lassan elértünk a találkozó helyszínére, mert mint kiderült Alice medencés partit rendez a hétvégén, úgyhogy a „krém” ott lesz. Sose szerette a sznobokat és az elkényeztetett hercegnőket, most mégis úgy pattog köztük, mint egy őrült tinédzser. Rosalie sem érzi különbül magát, csak róla közben süt a felsőbbrendűség. Tetszik neki, hogy még mindig ő a legszebb és irigykednek rá, tanácsokat kérnek tőle és isszák minden szavát. Jasper rossz kedvére hivatkozva mi fiúk szolidaritásból átültünk a mellettük lévő asztalhoz, bár az én hétvégi kiszemeltem már így is megvan. A szöszi annyira próbál elcsábítani a testbeszédével, hogy talán szombaton díjazom a sok fáradozásáért. A gondolatai alapján pontosan ezt szeretné elérni bár ha, lehetne ő az „azonnal itt és most”-ot választaná… Gondolataimból Jasper monológja szakított ki:
-Ti is érzitek ezt az illatot? – és a gondolatain teljes káosz uralkodott, ahogy próbálta megtalálni a forrást.

Emettre néztem, aki érdeklődve nézte hol testvérét, hol engem, de megráztam a fejemet, hogy nem támadni készül. A gondolatai kitisztultak és már csak egy pontra fókuszált az utca túl oldalán. Követtem a tekintetét, ami egy hosszú barna hajú lányon állapodott meg. Sportcipő, izmos vádli egy kék térd alá érő feszes nadrág, amiben így is lehetett látni feszes combja körvonalát, egy fekete trikó, amin valami írás volt. A mellei pedig teljesen belefeszültek a szűk felsőbe. Nem volt dekoltázsa, semmi feltűnő a ruházatában, vagy kihívó, sőt az arcát még nem is láttam teljesen, de nem tudtam róla levenni a szemem.  Próbáltam elvonatkoztatni mindentől és csak a lényére koncentrálni. Dobog a szíve, tehát nem vámpír. Az illatát azonban, csak alig éreztem. Nem is értem, hogy Jasper miként szúrta ki. Viszont ilyet én még soha nem éreztem. Méz, virágok, citromfű és még valami, amihez ezelőtt még soha nem szagoltam. Ismét visszatértem rá, csak most az arcát tanulmányoztam. A bőre tökéletes volt, telt alsó ajkát néha megharapta és kínzó lassúsággal engedte vissza a fehér fogait. A szája széle is megrándult néha egy elfojtott mosolytól. De közben szomorú volt néha dühös… millió érzelem futott át az arcán teljesen elmerült a saját gondolataiban… a tekintetemet Jazzre kaptam, aki most teljesen érthetetlen arccal bámulta őt.
-Jazz? – semmi válasz.
- Jasper figyelj! Nem hallom a gondolatait! Mit érzel?
-Semmit. – a hangja elfúló volt – Ha nem látnám a saját szememmel, hogy ott van, és nem tudnám, hogy dobog, a szíve azt hinném, hogy szellem. Olyan mintha nem lennének érzelmei, pedig az arca nem ezt tükrözi. – a szemét azonban még mindig nem vette le róla, mintha attól félne, hogy eltűnik. – Ezt az illatot pedig már éreztem valahol, de egyszerűen nem emlékszem.
Félig eddig is szemmel tartottam, viszont most már a teljes figyelmemet neki szenteltem ismét. Ujjaival még mindig a csészéjén körözött. Vajon milyen lenne, ha rajtam játszanának ilyen érzékien a kezei? Lassan perverzebb leszek, mint Emett! Ennél még neki is több kell, hogy beinduljon a fantáziája. A pincérfiúval úgy látom, jól ismerhetik egymást, legalábbis a kéjes vigyor a fején erről árulkodik. Mi a fenét súghat neki? Hihetetlen, de még csak hangfoszlányokat sem hallok. „Ed a pincérnél is ugyan ez a helyzet. Őt se hallod?” Megráztam a fejemet jelezve, hogy szintén semmi.
-Önnek bármit hölgyem. – nyálas, nagyon nyálas ez a szöveg.
Láttam, ahogy megfogja a kezét és összenyálazza. Vagy a pasija, vagy nagyon az akar lenni. Az eddigi csodálatom kezdett átmenni idegességbe és a túloldalon lévő néhány lány vérben forgó szemeit elnézve ők sem vették jó néven ezt a jelenetet, csak ők a másik érintett miatt. A leányzót elnézve ez azonban nem nagyon érdekelte. Egyedül egy nevető középkorún mosolygott. Miután elment a pincér újra visszatért a szomorúság, a fájdalom és talán a düh is az arcára. Vajon vár valakit, vagy csak a pincér miatt van itt? Legalább a nevét tudnám! Olyan mintha próbálná lenyugtatni magát. Vajon mitől ilyen feszült? Errefele néz és most már sokkal jobban láthatom a gyönyörű arcát. A bőre kicsit sápadt volt, ám ezzel még jobban kiemelte a csillogó piros ajkait, a szeme talán barna, de egészen különös árnyalatban, és így nézve az arcát hihetetlenül gyönyörű volt. Olyan volt, mint egy angyal. Hihetetlenül vonzó, vágyakat ébresztő kis tündér. A fintorokat nézve az arcán pont úgy elemezheti az emberek viselkedését, mint Emett szokta. Hülye vagyok! Semmi közös nincs benne és Em-ben. Mostmár eltudtam olvasni mi van a felsőjére írva. „ Ha a menyországban nem szeretkeznek … én nem megyek!” Egyre szimpatikusabb ez a csaj. Aztán hirtelen nem láttam mást, csak 2 gyönyörű szempárt az enyémbe fúródva. Nem is tudom meddig nézhettem, de úgy éreztem mintha valami különös vonzana hozzá. Nem is értettem először mi történt, amikor lekapta rólam a tekintetét és a háta mögé nézett. Hihetetlen, azt hitte nem őt nézem! Ezen muszáj volt mosolyognom, majd azt vettem észre, hogy gátlástalanul végigméri minden porcikámat tetőtől talpig. Nem mintha én nem ezt tettem volna vele, néhány perccel ezelőttig, de legalább ő nem tudta, hogy nézem. Vártam, de az elismerő pillantás, amit ki szoktam váltani a nőkből, valahogy nem volt az arcára írva. Talán az elején, de most inkább érdektelen volt. A szemünk újra találkozott, de az előbbi melegség helyett mintha a tűz égett volna benne. Ez nem az volt, amit a szerelem vagy a vágy miatt érzünk, hanem inkább a gyűlöleté, és a lángok mintha tényleg ott égnének a szemében. Fantasztikus, néhány perc alatt levesz a lábamról egy nő minden érintés és szó nélkül, elvesztem a hallásomat, és most már hallucinálok is. Ha eddig azt hittem ennél furcsább már nem történhet, akkor belátom, hogy nagyot tévedtem, ugyanis megláttam, hogy mit művel a tejszínhabbal. Fél percenként másfajta érzelmeket látok átsuhanni az arcán az irányomba, hol kedves, hol utál és most meg mintha el akarna csábítani. Ez volt az utolsó értelmes gondolatom azt hiszem, a kanál még csak érzéki volt, de miután a szemembe nézve az ujját a szájához emelte már nem a gondolatai, vagy az érzései kötötték le a figyelmemet, hanem inkább a saját vágyaim. Az a néhány kép, ami felvillant előttem már a nadrágomat is kissé feszengve érintette, amikor meghallottam a kuncogását. Kellett néhány pillanat mire leesett, hogy ő „vigyorog”, és nem máson, mint rajtam, de a képeknek a fejemben ennél egy kicsit több idő kellett, hogy háttérbe szoruljanak.

 Az ő arcáról viszont nem lehetett levakarni a mosolyt. Szóval erre ment ki a játék. Miután ránk nyújtotta a nyelvét már tényleg leesett, hogy csak egy jót akart szórakozni velem, ill. rajtam. Láttam, ahogy megnézi a telefonját, majd megissza a kávéját és feláll, de én még mindig nem tudtam megmozdulni. Ahogy láttam a törékeny tűnő gyönyörű testét, amit sok helyen ruha takart, de tökéletesen rásimulva az idomaira megint másra kezdtek volna terelődni a gondolataim, de Em úgy hátba vágott, hogy rögtön kitisztult a fejem, és már csak egy dolog járt az eszembe: nem engedhetem, hogy elmenjen, amíg nem beszélek vele. Láttam, ahogy bemegy a kávázóba mialatt én átlavíroztam a kocsik között, de beérve már nem láttam sehol. Bosszúsan fújtattam és elindultam a halovány illat után, ami a hátsó kijárat felé vezetett, amikor egy fehér ing elállta az utamat.

- Lekésted, már lelépett! – és közbe vigyorgott én meg szívem szerint leütöttem volna. Lehet, hogy a barátja, és szeretik, egymást akkor viszont nem lenne túl jó kezdés, hogy leütöm a szerelmét, de ez se nagyon érdekelt, amikor elállja az utamat.
- Szia, a nevem Alice, ő pedig a testvérem Edward. – robbant be mellém kishúgom és egyből vigyorogva kezet nyújtott ennek a nyálgépnek, a másik kezével pedig az enyémet fogta meg ezzel is próbálva lenyugtatni.
- Örvendek Alice és neked is Edward. - majd mindkettőnknek biccentett.
-Szóval szombaton lesz nálunk egy kis medencés buli és arra gondoltam, te is eljöhetnél és hozhatnád a barátnődet is. – vigyorgott Alice.
- Nos, ez nagyon kedves, de melyik barátnőmre is gondoltál? – kérdezte egy kaján vigyorral a képén, amit olyan szívesen letöröltem volna. Tudom, hogy tudja, hogy kire gondoltunk, de náluk úgy látszik ez valami szórakozás, hogy húzzák a másik agyát. Alice erősebben szorította a kezemet.
- Konkrétan arra a hosszú barna hajú lányra gondoltam, amelyik most ment el, úgy láttam elég jóban vagytok.
- Szóval Belláról van szó. Sejtettem. Nos, tényleg nagyon jóban vagyunk, ő a legjobb barátnőm, és együtt is lakunk. Nekem jó a szombat és szerintem neki sincs programja, úgyhogy szerintem rendben van.
Amíg Alice leírta címet én a szavait próbáltam értelmezni, de nem nagyon ment, annyira ködösen fogalmazott. Az összes nője közül Bella a legjobb, vagy csak szimplán a legjobb barátja, aki nem mellesleg egy istennő?! …és együtt is lakunk. Nem azt mondta, hogy együtt élünk, hanem, hogy lakunk. Akkor talán mégse járnak. Vagy mégis? Ki kéne derítenem ezt is, de most legalább a nevét tudom. Alice kezdett kirángatni mielőtt még kinyithattam volna a számat, de a pincér hangja megállította.



- Alice várj! Kérdezhetek valamit?
- Persze. Talán nem találnátok oda?
- Nem, ezzel a részével nem lesz gond, csak azt akartam kérdezni, hogy lesz-e a bulin néhány jó arcú szingli srác.
- Nos persze hívtunk egy csomó embert és vannak köztük egyedülállóak, de miért kérdezed?
- Csak Bella miatt. Kicsit bezárkózott mostanában és kéne mellé valaki, aki egy kicsit felvidítja, bár meg kell mondanom, hogy nem egy egyszerű eset, de ha egyszer valaki megszelídíti… de mindegy is. Ja és ha nem gond, akkor vinnénk még valakit magunkkal. Bár mindvégig Alicet nézte nekem nagyon úgy tűnt mintha egyenesen nekem címezte volna ezeket a szavakat, a fagyos tekintetemet pedig felváltotta a vigyor. Miután biztosította róla a húgom, hogy bárkit hozhat mindketten mosolyogva léptünk ki a kávézóból.
Nem értettem mi van velem, soha nem éreztem még így senki iránt. Nevetséges! Nem is beszéltem vele, sőt még a gondolatait sem hallottam. Ki a fene lehet ez a lány? Remélem, eljön szombaton és akkor tudok vele beszélni. Muszáj eljönnie! Pff… Szánalmas vagyok! A fura elmélkedésemből Em üvöltő gondolatai szakítottak ki. „Öcsibogyó szerelmes! Öcsibogyó szerelmes! Öcsibogyó szerelmes! Öcsibogyó szerelmes és marha kanos…”Bámultam ki a szélvédőn, de igazság szerint azt sem tudtam, hogy kerültünk ide, csak az volt világos, hogy hazafele tartok. Alice önelégülten vigyorgott bele a visszapillantóba, igen, volt neki mit megköszönnöm. Jasper teljesen kizárva a külvilágot és az érzéseket meredt ki az ablakon és a gondolatai neki is Bella körül forogtak, de őt nem, mint nő érdekelte, csak azt hajtogatta, hogy különös, furcsa, az illata…, nem emberi, olyan más, nem értem…! Furcsa, de majd később megvitatom vele. Nem emberi? Nem vámpír az tuti, tehát ember… nem értem Jazzt. Rose a körmeivel volt elfoglalva, Emett pedig csak Emett volt. A zene ritmusára próbálta riszálni magát az ülésben, mint valami hibbant tyúk, és nagyon örült a délutáni műsornak, miszerint egy csaj lealázott.



- Nekem nagyon bejön a kiscsaj! Elszédített aztán lelépett! Végre valaki, aki nem omlik a lábaid elé öcsibogyó! Már most bírom. Remélem, eljön a bulira, és ott is jól lerendez, lesz min röhögni megint!
- Em, te teljesen hülye vagy! 1. Nem szédített el. 2. Te is tudod, hogy bárkit megkapok.
- Te nem láttad magad! Teljesen elcsavarta a fejedet! Még azt sem hallottad, meg amikor rád kiabáltam! De ha ennyire biztos vagy magadban, akkor fogadjunk.
- Tudod, hogy veszíteni fogsz, de ha annyira akarod, akkor legyen. Mi legyen a tét?
- Ha nem fekteted le szombaton, akkor enyém a kocsid egy hónapig! Ha te nyersz, akkor kérhetsz akármit, de ne én a helyedben nem nagyon bíznám el magam.
- Nem adom a kocsimat!
- Mi van csak nem beijedtél? Mi lett a nagy elszántságoddal? Csak nem beijedtél nyuszibogyó?A kocsimat soha nem adnám, de a gondolat, hogy végre megszívathatom Emettet, és neki tűrnie kell mindent, ráadásul végre rajta röhöghet mindenki és nem ő másokon, egyre szimpatikusabb lett. Az, hogy veszíthetek pedig kizárt, több okból is. Először is nem hiszem el, hogy nem tudnám levenni a lábáról. Nem ego, csak tapasztalat. Másodszor nincs senkije, és ha lenne, akkor sem hiszem, hogy ellen tudna állni a vámpír vonzerőmnek plusz az én szerény személyemnek a lábrememegtető mosolyommal. Szóval ezt elvesztetted Emett. Láttam Alice-t, ahogy visítva röhög amint elképzeltem, hogy Emettet mindenki megrökönyödve nézi a fő suli hirdetőtábláján, ahogy egy rózsaszín csipkecsodában vigyorog rájuk vissza egy fényképről. „Oké, ha kell, én magam készítem el az ő méretében, de megoldjuk.” Tudtam, hogy rá számíthatok.



- Oké Em. Állom a fogadást, de aztán ne panaszkodj! Viszont módosítsuk annyival, hogy a buli végéig tart a fogadás, már ha eljön!
- Felőlem aztán! tök mindegy, úgy is én nyerek! Kezdhetsz búcsúzkodni a kocsidtól! Ez a csajszi más, mint a többi, érzem!Más! Igen, az biztos, hogy más. Van benne valami, amit nem tudok hova tenni, és a pincér is olyan fura volt. Nem csak a néma gondolataik, hanem a kisugárzásuk is. Beszélnem kell apával, és Alicet is meg kell kérdeznem, hogy látott-e valamit. Még 2 nap és minden kérdésemre választ fogok kapni. Muszáj, hogy eljöjjön…


Szóval ez lenne az első fejezet. Nem most írtam, hanem még régebben, és eredetileg nem is Twilight alapú lett volna a dolog, úgyhogy gyors változtatások után lett ilyen. Illett volna rendesen átnéznem mert biztos vannak benne hibák, de nem bírtam magammal így felraktam. A fejezetet pedig Bella Cullen-nek ajánlom aki jelentkezett az olvasóim közé. Köszönöm!!!

Köszöntő! + Ismertető

Köszöntök minden erre tévedőt!
Legelső Blogom és legelső történetemet olvashatjátok ezen az oldalon. Tök kezdő lévén - minden szempontból -  nézzétek el a blog kezdetlegességét, most tanulom. Viszont éppen ezért minden észrevételt, és segítséget nagyon megköszönnék.
A történetről:
Twilight teljesen másként. A jól ismert Cullen család a képességeikkel megmarad, csak kicsit átalakítottam az életvitelüket. Bella karakterét pedig teljesen átalakítottam. A szűz esetlenkéből egy igazi vagány "csábító" lány lett, és Edward is rég elhagyta már a félve őrzött erényeit. Kicsit Robstein lesz felvértezve misztikummal. Persze szeretem a romantikát, de azt nem mondhatod, hogy ha megismersz valakit akkor ő a tökéletes és a legjobb, hiszen honnan is tudhatnád, ha nincs összehasonlítási alapod. Az én karaktereimnek megadtam a tapasztalatokkal teli előéletet is. Egyenlőre könnyedebb részeket tervezek ahol először csak ismerkednek, majd kezdődik a csábítási hadművelet. Utána pedig kezdődnek a szigorúan 18-as részek. A többit pedig majd meglátjátok...