1. fejezet - Az első találkozás

1. fejezet


Komolyan mondom, ha nem lesz itt 5 percen belül én lelépek. Hihetetlen, hogy mindig elkésik... Hülye buzi! Mármint nem úgy, vagyis igen az, de most ezt inkább káromkodásnak szántam. Kihasználja, hogy a legjobb barátom, bár inkább az egyetlen. Imádom, de ha megint fél órát késik, én biztos megfojtom az egyik tangájával, de mivel szeretem, a kedvencét fogom a nyaka köré tekerni.

Miért is kell itt várnom rá? Ja, igen, a "terápiája" része, miszerint cipeljük el szegény kis Bellát mindenhova, mondván előbb vagy utóbb tutira találunk neki egy  pasit, akit meg tud szeretni, vagy legalább olyat, akinek hajlandó széttenni a lábát. Nos, nagyon kedves, mindenkinek ilyen barát kell. Bár ha belegondolok ez a 4 hónap szex nélkül...hm, na, mindegy, akkor is minden pasi egy seggfej. Pasinak kellett volna születnem, vagy legalább leszbinek, sokkal könnyebb dolgom lenne, bár ha csak egy sima kis ember lennék, akkor is.

Itt vagyok a kedvenc helyem teraszán, a kedvenc jegeskávémmal és ki áll mellettem? Az egyik legmenőbb pincér a környéken. Minden csaj miatta jár ide. Komolyan némelyik eszméletlen miket ki nem talál, csak hogy élvezze még egy kicsit a társaságát. Magas, szőke, tengerkék szem. A fehér ingen keresztül is lehet látni, hogy milyen izmos a teste. A fekete nadrág pedig olyan a fenekén mintha ráöntötték volna. Ha elmegy melletted és meglátod, egyből érzed a bizsergést a tenyeredben, hogy rácsapj egy nagyot, vagy megcsípd, vagy hasonló. Szóval nem is lehet csodálkozni a reakciókon. Egyszer egy ötven év körüli néni annyira elmélázott a feneke látványán, hogy leesett a székről. Szégyen ide vagy oda, én majdnem bepisiltem a röhögéstől. Gondolom, nem találnátok ki, hogy mindenki cuki pincérének ki a kedvenc vendége?! Naná hogy én! Vajon miért is? Mert tudom a kis titkát...
A legtöbb idejáró lány fantáziájának főszereplője olyan meleg, hogy egy kiadós rántottát is meglehetne sütni rajta. Szinte tökéletes pasas és még imád is engem. Bár ne lenne meleg! Na, mindegy így jártam, de legalább a többiek is. Ha a lányok már nagyon ájuldoznak, vagy az agyára mennek, a hülyeségeikkel odajön vagy odahívat egy fenyegető sms-sel, megpuszilgat, megsimogat, megszorongat, őrülten vágyakozó tekintettel néz rám... stb. ami még eszébe jut, amiért persze bezsebelhetek néhány hitetlenkedő és lenéző nézést, néhány gyilkos szempárt és végignézhetem néhány liba nagyjelenetét. Valószínű ezért nincs túl sok női barátom. A legtöbben csak annyit látnak, hogy egy teljesen átlagos lány a nem túl divatos cuccaiban, a barna hajával, vakolathiányos arcával állandóan ilyen szívtiprókkal lóg. Lehet, hogy ha olyan lennék, mint régen én is megakadnék ezen, de már teljesen más a helyzet. Az ilyen mindent megmutatok, felszínes lányok barátságára meg amúgy sem vagyok rászorulva.

Szóval, ha csak innen néznénk a mi kis kapcsolatunkat, akkor azt is mondhatnám, hogy csak kihasznál ez a kis köcsög. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mikor nagyon ki voltam borulva ő is mellettem volt és sokat köszönhetek neki. Ha Angelo és Damien, nincsenek akkor velem, és nem fogják a kezemet még akkor is mikor ordítottam velük, elhordtam őket mindennek és próbáltam őket eltaszítani, nos nem is tudom... nélkülük nem tudtam volna talpra állni. Imádom őket és sohasem fogom elfelejteni, amit értem tettek.

-Hozhatok valamit ennek a magányos, gyönyörű hölgynek? Esetleg még egy kávét? - kérdezte mézesmázos hangon kicsit talán hangosabban, mint kellett volna egy angyali mosollyal az arcán.
Oké, akkor színészkedésre fel! Felnéztem az üres csészémről, amit még mindig szorongattam és néha megcirógattam, mint valami háziállatot (komolyan lehet, mégiscsak megkattanok, pedig már azt hittük, hogy javulok... cirógatni egy csészét... lehet, néhány pszichológust kiakasztanék a viselt dolgaimmal) és próbáltam elővenni a legbájosabb arcomat -igen olyanom is van- és a mutatóujjammal hívtam, hogy hajoljon még közelebb hozzám, közben picit szétnyíltak az ajkaim. Szinte hallani lehetett, hogy néhány lélegzet elakad, míg másoké a dühtől felgyorsul, és azt fontolgatják, hogy vajon most lesmárolom-e imádatuk 'tárgyát" . Mikor már elég közel volt az arca az enyémhez mutatóujjamat az álla alá raktam és picit elfordítva mások számára látványosan csábosan a fülébe suttogtam:
- Mosolyogj szépfiú. Aztán kerítsd elő a haverodat, mert ha nem ér ide 2 percen belül én törni, zúzni fogok, aztán ha megtalálom, letépem a golyóit, amit szerintem te se díjaznál. Ja és igen még egy kávét kérek.
Próbáltam lassan és érthetően mondani, majd mikor lassan elhajolt kissé ráharaptam az alsó ajkamra, hagy higgyék, hogy most valami nagyon perverz dolgot osztottam meg vele.
-Önnek bármit szépségem - mondta egy kaján vigyorral az arcán, majd végig a szemembe nézve egy apró csókot lehelt a kézfejemre.

A reakciók nem maradtak el, én meg majd meg fulladtam és próbáltam nagyokat nyelve leküzdeni a feltörő röhögő görcsömet. Szegény tulajnak már kevésbé ment könnyen, aki az egyik asztalon hasalva remegett a röhögéstől. Párszor már volt szerencséje megtekinteni a mi kis rögtönzött előadásunkat, és a közönségünk viselkedését, amin nagyon jól szórakozott. Először kicsit zavarta ugyan, de azt mondta, hogy ha nem csappan meg a lányvendégek száma, akkor "nem tilt ki" az ő személyes vendéghívogató beosztottja mellől. Mára olyan jóba lettünk, hogy azt mondta egyszer felveszi kamerára a kis műsorunkat, csak hogy lássuk mit vált ki az ő félisten beosztottja mindenkiből.

Várok... még mindig várok.... ó hogy aza..... Oké, nézelődjünk, hátha meglátok valamit, amitől lehiggadok. De először egy cigi. Átnéztem az út túloldalára. Sétáló utca lévén a másik oldalon is egymást váltották fel a kávézók, pubok, kis éttermek. Rengeteg ember, a fele turista. Öreg néni szürcsöli a forró teát? a harminc fok melegben, hülye turista hülye kalapban, idegbeteg anyuka nyugtatja a kisfiát, csinibaba viháncol a többivel egy másik asztal felé remegtetve a szempilláit. Keressük meg milyen lúzernek akar tetszeni. Amint megtaláltam az asztalt egy igéző mégis érdeklődő és talán kérdő szempárt láttam, meg ami engem vizsgált. Először nem is tudtam levenni róla a szemem, lefagytam, mint néha a gépem. Szinte megbabonázott a tekintete, hiába próbált az agyam újra bootolni nem sikerült. Aztán egy hirtelen alt+ctrl+del újra használhatóvá tett. Az első dolgom az volt, hogy a hátam mögé néztem, mert lehet, hogy nem is engem néz, de mikor visszanéztem rá az asztalt nézte úgy mosolygott, gondolom leesett neki miért fordultam el. Szóval, amíg nem blokkolt le a szemével gyorsan felmértem a szemek tulajdonosát. A haja össze-visszaállt, a szeme megvolt, egy kis borosta, amit imádok, bár csak keveseknek áll jól, csókolni való ajkak, amikről gyorsan leveszem a szemem és egy jó test olyan cuccba csomagolva, ami kb. a havi fizum. Körülötte hasonló srácok és csajok. Összegezve egy elkényeztetett, gazdag seggfej, akiért mindenki odavan. Rád mosolyog, megrág, kiköp, továbbhalad. Felszínesség? Nem tapasztalat. Most, hogy helyrekerültek a dolgok és amúgy is utálom a pasikat nem is lesz nehéz újra ránézni. Még mindig engem nézett. Mi a szart bámul ennyire rajtam? Kétlem, hogy bármit is akarna tőlem, maximum egy jót röhögni rajtam, de azért játszunk.

Tovább néztük egymást miközben előttem lévő csésze tetején köröztem az ujjaimmal (hogy mikor került elém... fogalmam sincs), ő néha belekortyolt a sörébe, de nem szakította meg a nézésemet, még akkor, sem amikor a haverjainak válaszolt, úgyhogy már ők is engem néztek. A kávémon tejszínhab volt, mellette egy kis kanál alatta pedig cetli 'Vesd be magad királynőm'. Úgy látszik barátomnak is feltűnt az áramszünetem. Mosolyogva vettem fel a kanalat majd óvatosan a tejszínhabba mártottam és igyekeztem minél érzékibben a magamévá tenni. Tudtam,hogy még mindig néz ezért a második kanállal is ugyanígy tettem félig őt nézve. Egész másképp festett az ábrázata, tehát még tudok valamit. A harmadik kanálnál már egyenesen ránéztem csak most nem vettem a számhoz a kanalat, hanem lassan lenyaltam róla a habot. Némi hab még maradt, úgyhogy nemes egyszerűséggel, az ujjammal szedtem fel majd lassan a számhoz emeltem kicsit kinyújtottam a nyelvem és lenyaltam majd bekaptam az ujjam . Persze mindezt lassan, őt nézve egy csábos nézéssel kísérve. Láttam, ahogy nyel egy nagyot és a vigyort már nem tudtam magamban tartani. Komolyan ennyi elég néhány pasinak hogy beinduljon a fantáziája? A válasz persze igen, mert a mellette ülő srác fütyült egyet és a kezét a feje fölé tartva tapsolt meg amiért ... szóval valamiért. Még mindig vigyorogtam és a nyelvemet játékosan feléjük nyújtottam, amin mind röhögtek. Közbe a telefonom rezegni kezdett.
Üzenet:Gáz van, behavaztam, káosz, nem tudok menni, gyere te! A golyóimat felejtsd el!!!
Lehúztam a maradék kávémat, felálltam a vállamra dobtam a táskámat majd átintettem a másik asztalhoz. Jó játszótársak voltak és le is nyugodtam. A tapsolós persze rögtön intett, hogy fáradjak át hozzájuk. Küldtem nekik egy "bocsi fiúk" nézést. Aztán ránéztem az én hívogató szempáromra, de úgy tűnt most ő fagyott le egy kicsit vagy még mindig, amit a haverja egy hátba veréssel kompenzált és észhez tért. Felállt és úgy láttam ide akar jönni, mert mondott valamit a haverjainak és azok vigyorogva rám néztek. Hé, ebben a játékban nincs beszélgetős rész! Sarkon fordultam és a teraszról bementem a kávézóba. Kisurrantam a hátsó ajtón majd 2 perc múlva már a taxiban ültem.
                                                                         xxx
Imádom ezt a helyet! Eddig ez a legjobb város ahova költöztünk. Az egyetem mondjuk unalmas, de tele van jó nőkkel, ahogy a környék is. Azt hittem hiányozni fog az erdő közelsége, de végülis így sincs messze. Egy birtok több hektár földdel, hatalmas medencével és mindennel, amit Alice megálmodott. Tetszik ez az életmódváltás. Sokkal jobb, mint mindig megbújva élni, mégis félni az állandó lebukástól és a titkunk kiderülésétől. Sose tudtunk beilleszkedni, mindig kiközösítettek voltunk így most legalább élvezzük egy kicsit az „életünk”. Mióta felszabadultabban élünk és nyitottunk az emberek felé, sokkal átlagosabbak tűntünk, mint mikor burokba szigeteltük magunkat. Mióta Jasper is szinte tökélyre fejlesztett az önuralmát már a kisebb baleseteket is mosolyogva tűri. Apa mellett mondjuk, még nem tudna dolgozni, de idővel talán arra is képes lenne.

 A ruhám már az ágyamon van, gondolom mára is tervezett valamit imádnivaló húgom.
 –Találkozunk néhány sráccal a suliból, tíz perc múlva a kocsiban várunk! – kiabálta Alice. Szóval itt a válasz.
Imádom a családomat, de az ilyen programokat egyre inkább kedvelem. Lehet nekem is leesik valami, vagy valaki. Sosem hagynám el őket, de kezdem unni, hogy valamelyiknek folyton ledönti a lábáról a feleségét. Vagy talán csak nem értem meg őket. Apám mindig azt mondja, hogy egyszer majd rám is rám talál az én istennőm és akkor majd rájövök milyen teljesen elveszni egyetlen nő szerelmében, de ez szerintem hülyeség. Látom őket nap, mint nap, majd száz éve és teljesen hihetetlen, hogy még Emett is mindig hűséges. Sok nővel voltam, na, jó nagyon sokkal az utóbbi 2 évtizedben és jók voltak egyszer, kétszer … de egy egész életre ugyanazt a nőt megfektetni képtelen lennék. Számomra talán még meg sem született. Bár én ezt nem igazán bánom, teljesen megfelel nekem ez a helyzet. Talán Tanya az, aki eddig a legjobb volt, mondjuk ő nem is ember, úgyhogy ő bírja, és ezen a téren mindig kész mindent megadni nekem, de nap, mint nap nem bírnám elviselni a hülyeségeit.

Alice nagyon bepörgött. Tudom, hogy nem látott semmit és ő se nagyon érti, de szerinte ma történni fog valami. Jasper pedig ennek a szöges ellentéte. Már napok óta nyugtalan és nem tudja az okát, úgyhogy ezen még jobban felspannolta magát. Olyan mintha izgulna valami miatt, ami nem feltétlenül rossz csak… Szóval ő se érti, én meg már nem túráztatom magam rajta. Lassan elértünk a találkozó helyszínére, mert mint kiderült Alice medencés partit rendez a hétvégén, úgyhogy a „krém” ott lesz. Sose szerette a sznobokat és az elkényeztetett hercegnőket, most mégis úgy pattog köztük, mint egy őrült tinédzser. Rosalie sem érzi különbül magát, csak róla közben süt a felsőbbrendűség. Tetszik neki, hogy még mindig ő a legszebb és irigykednek rá, tanácsokat kérnek tőle és isszák minden szavát. Jasper rossz kedvére hivatkozva mi fiúk szolidaritásból átültünk a mellettük lévő asztalhoz, bár az én hétvégi kiszemeltem már így is megvan. A szöszi annyira próbál elcsábítani a testbeszédével, hogy talán szombaton díjazom a sok fáradozásáért. A gondolatai alapján pontosan ezt szeretné elérni bár ha, lehetne ő az „azonnal itt és most”-ot választaná… Gondolataimból Jasper monológja szakított ki:
-Ti is érzitek ezt az illatot? – és a gondolatain teljes káosz uralkodott, ahogy próbálta megtalálni a forrást.

Emettre néztem, aki érdeklődve nézte hol testvérét, hol engem, de megráztam a fejemet, hogy nem támadni készül. A gondolatai kitisztultak és már csak egy pontra fókuszált az utca túl oldalán. Követtem a tekintetét, ami egy hosszú barna hajú lányon állapodott meg. Sportcipő, izmos vádli egy kék térd alá érő feszes nadrág, amiben így is lehetett látni feszes combja körvonalát, egy fekete trikó, amin valami írás volt. A mellei pedig teljesen belefeszültek a szűk felsőbe. Nem volt dekoltázsa, semmi feltűnő a ruházatában, vagy kihívó, sőt az arcát még nem is láttam teljesen, de nem tudtam róla levenni a szemem.  Próbáltam elvonatkoztatni mindentől és csak a lényére koncentrálni. Dobog a szíve, tehát nem vámpír. Az illatát azonban, csak alig éreztem. Nem is értem, hogy Jasper miként szúrta ki. Viszont ilyet én még soha nem éreztem. Méz, virágok, citromfű és még valami, amihez ezelőtt még soha nem szagoltam. Ismét visszatértem rá, csak most az arcát tanulmányoztam. A bőre tökéletes volt, telt alsó ajkát néha megharapta és kínzó lassúsággal engedte vissza a fehér fogait. A szája széle is megrándult néha egy elfojtott mosolytól. De közben szomorú volt néha dühös… millió érzelem futott át az arcán teljesen elmerült a saját gondolataiban… a tekintetemet Jazzre kaptam, aki most teljesen érthetetlen arccal bámulta őt.
-Jazz? – semmi válasz.
- Jasper figyelj! Nem hallom a gondolatait! Mit érzel?
-Semmit. – a hangja elfúló volt – Ha nem látnám a saját szememmel, hogy ott van, és nem tudnám, hogy dobog, a szíve azt hinném, hogy szellem. Olyan mintha nem lennének érzelmei, pedig az arca nem ezt tükrözi. – a szemét azonban még mindig nem vette le róla, mintha attól félne, hogy eltűnik. – Ezt az illatot pedig már éreztem valahol, de egyszerűen nem emlékszem.
Félig eddig is szemmel tartottam, viszont most már a teljes figyelmemet neki szenteltem ismét. Ujjaival még mindig a csészéjén körözött. Vajon milyen lenne, ha rajtam játszanának ilyen érzékien a kezei? Lassan perverzebb leszek, mint Emett! Ennél még neki is több kell, hogy beinduljon a fantáziája. A pincérfiúval úgy látom, jól ismerhetik egymást, legalábbis a kéjes vigyor a fején erről árulkodik. Mi a fenét súghat neki? Hihetetlen, de még csak hangfoszlányokat sem hallok. „Ed a pincérnél is ugyan ez a helyzet. Őt se hallod?” Megráztam a fejemet jelezve, hogy szintén semmi.
-Önnek bármit hölgyem. – nyálas, nagyon nyálas ez a szöveg.
Láttam, ahogy megfogja a kezét és összenyálazza. Vagy a pasija, vagy nagyon az akar lenni. Az eddigi csodálatom kezdett átmenni idegességbe és a túloldalon lévő néhány lány vérben forgó szemeit elnézve ők sem vették jó néven ezt a jelenetet, csak ők a másik érintett miatt. A leányzót elnézve ez azonban nem nagyon érdekelte. Egyedül egy nevető középkorún mosolygott. Miután elment a pincér újra visszatért a szomorúság, a fájdalom és talán a düh is az arcára. Vajon vár valakit, vagy csak a pincér miatt van itt? Legalább a nevét tudnám! Olyan mintha próbálná lenyugtatni magát. Vajon mitől ilyen feszült? Errefele néz és most már sokkal jobban láthatom a gyönyörű arcát. A bőre kicsit sápadt volt, ám ezzel még jobban kiemelte a csillogó piros ajkait, a szeme talán barna, de egészen különös árnyalatban, és így nézve az arcát hihetetlenül gyönyörű volt. Olyan volt, mint egy angyal. Hihetetlenül vonzó, vágyakat ébresztő kis tündér. A fintorokat nézve az arcán pont úgy elemezheti az emberek viselkedését, mint Emett szokta. Hülye vagyok! Semmi közös nincs benne és Em-ben. Mostmár eltudtam olvasni mi van a felsőjére írva. „ Ha a menyországban nem szeretkeznek … én nem megyek!” Egyre szimpatikusabb ez a csaj. Aztán hirtelen nem láttam mást, csak 2 gyönyörű szempárt az enyémbe fúródva. Nem is tudom meddig nézhettem, de úgy éreztem mintha valami különös vonzana hozzá. Nem is értettem először mi történt, amikor lekapta rólam a tekintetét és a háta mögé nézett. Hihetetlen, azt hitte nem őt nézem! Ezen muszáj volt mosolyognom, majd azt vettem észre, hogy gátlástalanul végigméri minden porcikámat tetőtől talpig. Nem mintha én nem ezt tettem volna vele, néhány perccel ezelőttig, de legalább ő nem tudta, hogy nézem. Vártam, de az elismerő pillantás, amit ki szoktam váltani a nőkből, valahogy nem volt az arcára írva. Talán az elején, de most inkább érdektelen volt. A szemünk újra találkozott, de az előbbi melegség helyett mintha a tűz égett volna benne. Ez nem az volt, amit a szerelem vagy a vágy miatt érzünk, hanem inkább a gyűlöleté, és a lángok mintha tényleg ott égnének a szemében. Fantasztikus, néhány perc alatt levesz a lábamról egy nő minden érintés és szó nélkül, elvesztem a hallásomat, és most már hallucinálok is. Ha eddig azt hittem ennél furcsább már nem történhet, akkor belátom, hogy nagyot tévedtem, ugyanis megláttam, hogy mit művel a tejszínhabbal. Fél percenként másfajta érzelmeket látok átsuhanni az arcán az irányomba, hol kedves, hol utál és most meg mintha el akarna csábítani. Ez volt az utolsó értelmes gondolatom azt hiszem, a kanál még csak érzéki volt, de miután a szemembe nézve az ujját a szájához emelte már nem a gondolatai, vagy az érzései kötötték le a figyelmemet, hanem inkább a saját vágyaim. Az a néhány kép, ami felvillant előttem már a nadrágomat is kissé feszengve érintette, amikor meghallottam a kuncogását. Kellett néhány pillanat mire leesett, hogy ő „vigyorog”, és nem máson, mint rajtam, de a képeknek a fejemben ennél egy kicsit több idő kellett, hogy háttérbe szoruljanak.

 Az ő arcáról viszont nem lehetett levakarni a mosolyt. Szóval erre ment ki a játék. Miután ránk nyújtotta a nyelvét már tényleg leesett, hogy csak egy jót akart szórakozni velem, ill. rajtam. Láttam, ahogy megnézi a telefonját, majd megissza a kávéját és feláll, de én még mindig nem tudtam megmozdulni. Ahogy láttam a törékeny tűnő gyönyörű testét, amit sok helyen ruha takart, de tökéletesen rásimulva az idomaira megint másra kezdtek volna terelődni a gondolataim, de Em úgy hátba vágott, hogy rögtön kitisztult a fejem, és már csak egy dolog járt az eszembe: nem engedhetem, hogy elmenjen, amíg nem beszélek vele. Láttam, ahogy bemegy a kávázóba mialatt én átlavíroztam a kocsik között, de beérve már nem láttam sehol. Bosszúsan fújtattam és elindultam a halovány illat után, ami a hátsó kijárat felé vezetett, amikor egy fehér ing elállta az utamat.

- Lekésted, már lelépett! – és közbe vigyorgott én meg szívem szerint leütöttem volna. Lehet, hogy a barátja, és szeretik, egymást akkor viszont nem lenne túl jó kezdés, hogy leütöm a szerelmét, de ez se nagyon érdekelt, amikor elállja az utamat.
- Szia, a nevem Alice, ő pedig a testvérem Edward. – robbant be mellém kishúgom és egyből vigyorogva kezet nyújtott ennek a nyálgépnek, a másik kezével pedig az enyémet fogta meg ezzel is próbálva lenyugtatni.
- Örvendek Alice és neked is Edward. - majd mindkettőnknek biccentett.
-Szóval szombaton lesz nálunk egy kis medencés buli és arra gondoltam, te is eljöhetnél és hozhatnád a barátnődet is. – vigyorgott Alice.
- Nos, ez nagyon kedves, de melyik barátnőmre is gondoltál? – kérdezte egy kaján vigyorral a képén, amit olyan szívesen letöröltem volna. Tudom, hogy tudja, hogy kire gondoltunk, de náluk úgy látszik ez valami szórakozás, hogy húzzák a másik agyát. Alice erősebben szorította a kezemet.
- Konkrétan arra a hosszú barna hajú lányra gondoltam, amelyik most ment el, úgy láttam elég jóban vagytok.
- Szóval Belláról van szó. Sejtettem. Nos, tényleg nagyon jóban vagyunk, ő a legjobb barátnőm, és együtt is lakunk. Nekem jó a szombat és szerintem neki sincs programja, úgyhogy szerintem rendben van.
Amíg Alice leírta címet én a szavait próbáltam értelmezni, de nem nagyon ment, annyira ködösen fogalmazott. Az összes nője közül Bella a legjobb, vagy csak szimplán a legjobb barátja, aki nem mellesleg egy istennő?! …és együtt is lakunk. Nem azt mondta, hogy együtt élünk, hanem, hogy lakunk. Akkor talán mégse járnak. Vagy mégis? Ki kéne derítenem ezt is, de most legalább a nevét tudom. Alice kezdett kirángatni mielőtt még kinyithattam volna a számat, de a pincér hangja megállította.



- Alice várj! Kérdezhetek valamit?
- Persze. Talán nem találnátok oda?
- Nem, ezzel a részével nem lesz gond, csak azt akartam kérdezni, hogy lesz-e a bulin néhány jó arcú szingli srác.
- Nos persze hívtunk egy csomó embert és vannak köztük egyedülállóak, de miért kérdezed?
- Csak Bella miatt. Kicsit bezárkózott mostanában és kéne mellé valaki, aki egy kicsit felvidítja, bár meg kell mondanom, hogy nem egy egyszerű eset, de ha egyszer valaki megszelídíti… de mindegy is. Ja és ha nem gond, akkor vinnénk még valakit magunkkal. Bár mindvégig Alicet nézte nekem nagyon úgy tűnt mintha egyenesen nekem címezte volna ezeket a szavakat, a fagyos tekintetemet pedig felváltotta a vigyor. Miután biztosította róla a húgom, hogy bárkit hozhat mindketten mosolyogva léptünk ki a kávézóból.
Nem értettem mi van velem, soha nem éreztem még így senki iránt. Nevetséges! Nem is beszéltem vele, sőt még a gondolatait sem hallottam. Ki a fene lehet ez a lány? Remélem, eljön szombaton és akkor tudok vele beszélni. Muszáj eljönnie! Pff… Szánalmas vagyok! A fura elmélkedésemből Em üvöltő gondolatai szakítottak ki. „Öcsibogyó szerelmes! Öcsibogyó szerelmes! Öcsibogyó szerelmes! Öcsibogyó szerelmes és marha kanos…”Bámultam ki a szélvédőn, de igazság szerint azt sem tudtam, hogy kerültünk ide, csak az volt világos, hogy hazafele tartok. Alice önelégülten vigyorgott bele a visszapillantóba, igen, volt neki mit megköszönnöm. Jasper teljesen kizárva a külvilágot és az érzéseket meredt ki az ablakon és a gondolatai neki is Bella körül forogtak, de őt nem, mint nő érdekelte, csak azt hajtogatta, hogy különös, furcsa, az illata…, nem emberi, olyan más, nem értem…! Furcsa, de majd később megvitatom vele. Nem emberi? Nem vámpír az tuti, tehát ember… nem értem Jazzt. Rose a körmeivel volt elfoglalva, Emett pedig csak Emett volt. A zene ritmusára próbálta riszálni magát az ülésben, mint valami hibbant tyúk, és nagyon örült a délutáni műsornak, miszerint egy csaj lealázott.



- Nekem nagyon bejön a kiscsaj! Elszédített aztán lelépett! Végre valaki, aki nem omlik a lábaid elé öcsibogyó! Már most bírom. Remélem, eljön a bulira, és ott is jól lerendez, lesz min röhögni megint!
- Em, te teljesen hülye vagy! 1. Nem szédített el. 2. Te is tudod, hogy bárkit megkapok.
- Te nem láttad magad! Teljesen elcsavarta a fejedet! Még azt sem hallottad, meg amikor rád kiabáltam! De ha ennyire biztos vagy magadban, akkor fogadjunk.
- Tudod, hogy veszíteni fogsz, de ha annyira akarod, akkor legyen. Mi legyen a tét?
- Ha nem fekteted le szombaton, akkor enyém a kocsid egy hónapig! Ha te nyersz, akkor kérhetsz akármit, de ne én a helyedben nem nagyon bíznám el magam.
- Nem adom a kocsimat!
- Mi van csak nem beijedtél? Mi lett a nagy elszántságoddal? Csak nem beijedtél nyuszibogyó?A kocsimat soha nem adnám, de a gondolat, hogy végre megszívathatom Emettet, és neki tűrnie kell mindent, ráadásul végre rajta röhöghet mindenki és nem ő másokon, egyre szimpatikusabb lett. Az, hogy veszíthetek pedig kizárt, több okból is. Először is nem hiszem el, hogy nem tudnám levenni a lábáról. Nem ego, csak tapasztalat. Másodszor nincs senkije, és ha lenne, akkor sem hiszem, hogy ellen tudna állni a vámpír vonzerőmnek plusz az én szerény személyemnek a lábrememegtető mosolyommal. Szóval ezt elvesztetted Emett. Láttam Alice-t, ahogy visítva röhög amint elképzeltem, hogy Emettet mindenki megrökönyödve nézi a fő suli hirdetőtábláján, ahogy egy rózsaszín csipkecsodában vigyorog rájuk vissza egy fényképről. „Oké, ha kell, én magam készítem el az ő méretében, de megoldjuk.” Tudtam, hogy rá számíthatok.



- Oké Em. Állom a fogadást, de aztán ne panaszkodj! Viszont módosítsuk annyival, hogy a buli végéig tart a fogadás, már ha eljön!
- Felőlem aztán! tök mindegy, úgy is én nyerek! Kezdhetsz búcsúzkodni a kocsidtól! Ez a csajszi más, mint a többi, érzem!Más! Igen, az biztos, hogy más. Van benne valami, amit nem tudok hova tenni, és a pincér is olyan fura volt. Nem csak a néma gondolataik, hanem a kisugárzásuk is. Beszélnem kell apával, és Alicet is meg kell kérdeznem, hogy látott-e valamit. Még 2 nap és minden kérdésemre választ fogok kapni. Muszáj, hogy eljöjjön…


Szóval ez lenne az első fejezet. Nem most írtam, hanem még régebben, és eredetileg nem is Twilight alapú lett volna a dolog, úgyhogy gyors változtatások után lett ilyen. Illett volna rendesen átnéznem mert biztos vannak benne hibák, de nem bírtam magammal így felraktam. A fejezetet pedig Bella Cullen-nek ajánlom aki jelentkezett az olvasóim közé. Köszönöm!!!