2.fejezet - Az első érintés

2. fejezet

Végre megírtam a cikkemet, mehet a szerkesztőnek. Minden balesetről, szerencsétlenségről és brutális dologról én írom a lapba a cikkeket. Ehhez van tehetségem, és ha tudná, hogy ez nem csak tehetség hanem „adottság”. Mikor meghal valaki az különleges. Szükségem van a halál szagára, a lidérces érzésre, amikor útnak indul a lelke. Ha valakinek ezt elmondanám biztosan bezáratna valahova, de én így nőttem fel. Születésem óta halottak és holt lelkek vettek körül. Mindig más voltam, de nekem ez volt a természetes.

Megszámlálhatatlan emberre bízták rá a nevelésem, de sehol nem volt maradásom. Én voltam az ajándék a küszöbön. Sehol nincs helyem. Mindenhonnan kilógtam a többiek közül, sehol sem voltam elég „jó”. Így itt ragadtam. Egyszer, egyetlen egyszer éreztem magam otthon egy hatalmas nagy családban, ahol nagyon szerettek, de a sors úgy akarta, hogy azt is ott kellett hagynom. Ott tudtam meg milyen a szeretet, az elfogadás, a megértés és az elszakadás fájdalma. Önmagam lehettem és nem más voltam, vagy fura, hanem különleges. Egyszer még visszatérek oda. Aztán jött Angelo és Damon. Egyik oldal, másik oldal, fekete és fehér, jing és jang . Nekik köszönhetek mindent. Ők mondták el, hogy ki vagyok, mi vagyok, és miként lettem. Ők lettek a testvéreim, a barátaim, a családom. Először gyűlöltem őket, most pedig létezni se tudnék nélkülük.

- Megjöttem angyalom, és jó híreket hoztam! Szombaton bulizunk egy nagyot!

- Örülök neked, de én nem megyek sehova. Semmi kedvem. Mindketten tudjuk,mi lenne a vége! Erre még nem vagyok kész.

- Akkor itthon maradsz, beletemetkezel az önsajnálatba és az önutálatba. Olyan dolgokon agyalsz, amikre te is tudod a választ, ahelyett, hogy végre elfogadnád a tényeket.

- Tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű.

- Nézd! Ezt már megbeszéltük. Nem rágódhatsz ezen. Te is tudod, hogy ez nem szerelem volt. Egyszerűen találkoztál valakivel, aki előtt nem kellett titkolózni és ő elhitette veled, hogy szeret, pedig te is tudtad, hogy ez nála lehetetlen.

- Volt már rá példa…

- Egyszer. Csak egyetlen egyszer és tudjuk az is hogy végződött. Ami pedig vagy, az ellen nem tehetsz semmit. Nem tagadhatod meg önmagad és ezt te is tudod. Bejárja az egész lényed, hozzád tartozik.

- Tudom. Csak nehéz. Annyi élet, lélek és annyi család… és mind miattam… nem tudom mit kéne tennem, hogy lenne a jó.

- Figyelj. Mostantól rám hallgatsz és nem Damonra ha pasiról van szó, vagy buliról. Te adod önmagadat és én segítek a helyes úton maradni. Jó lesz így?

- Nem tudom. Mi lesz akkor, ha nem válik be és nem tudsz megállítani. Nincs rá garancia és akkor tényleg nem leszek más csak egy szörnyeteg. Egy gátlástalan, manipulatív, mindenre képes torzszülött. Nem akarok az lenni. De nem tudok elfutni, se elbújni önmagam elől. Még meghalni se tudok…

Teljesen elment az eszem. A kétségek mély útvesztőjében rohanok és minduntalan csak falakba ütközök. Nem látom, hogy lenne kiút. Éreztem, ahogy a fekete könnyeim végigfolynak az arcomon. Mintha megannyi bűnömet próbálná kipréselni magából a testem sötétté változtatva azt, amihez hozzáér, majd apró szirmokat hullatván a földre ígérné a megbocsájtást. Éreztem Angelo ölelő karjait magamon, amikbe úgy bújtam bele, mint kisgyermek anyja ölelésébe mikor kint tombol a vihar és megijed az eget hasító hangos zengésektől. Mindig képes volt megnyugtatni. Annyi jóság, szeretet és megértés van benne, hogy ha egyszer kiszabadulna belőle a fél világot körülölelné.

Tudod, hogy mit gondolok erről, és soha többet ne gondolj így magadra. Tudod, hogy én soha nem gondoltam így rád és te is tudod, hogy a másik feled mennyit adott már a világnak. Ez a feled sokkal erősebb. De azt is tudod, hogy nem létezhet a két éned egymás nélkül, mert csak így vagy teljes és egész. Különleges vagy, mindig is az voltál, és én mindig is itt leszek, hogy vigyázzak erre a csodára. Nem kötelességből, nem a rám szabott feladat miatt, hanem mert szeretlek. Nem azért ami vagy, hanem azért aki vagy, önmagadért. – Suttogta a hajamba a szavakat, és úgy éreztem mintha megszállta volna a testemet a béke.

- Megígéred, hogy mindig itt leszel velem és soha nem hagysz el? Hogy mindig vigyázni fogsz rám?

- Amíg világ a világ! – mondta mosolyogva és egy puszit adott a hajamra. – Tudod, sokszor nézem a kávézóban a családokat és arra jutottam, hogy ha igazi ember lennék, pont olyan gyereket szeretnék, mint te vagy.

- Képes lennél egy ilyen problémás lányt a nyakadra venni? Téged tutira a fejedre ejtettek, amikor megbíztak a pesztrálásommal és iderepítettek!

- Úgy látszik nekem már csak az ilyen lököttek a végzetem. Na, gyere együnk valamit, mert még elfogysz itt nekem aztán nem lesz aki megőrít! - mondta mosolyogva én pedig most már boldogan követtem a konyhába.

Lassan készítettük a salátát és a húst, majdnem elkészült minden mire Damien is hazaért. A vacsorákat szerettem a legjobbakat. Ezek voltak a mi meghitt pillanatink. Sose veszekedtünk – leszámítva azt az időszakot, amikor hisztiztem mindenen, bár akkor is csak mondtam a magamét, ők meg várták, amíg lehiggadok – ilyenkor beszéltük meg kivel mi történt aznap, vagy csak csendben együtt voltunk. Szerettem Damient, ő volt az én rossz fiúm. Szöges ellentéte volt Angelonak, persze ez a lényükből fakad. Sok mindenre megtanított, bosszantani másokat, megszédíteni a fiúkat, harcolni, lelkeket keresni és vigyázott, hogy ne legyek túl „jó”. Mindketten szerettek a maguk módján. Ők voltak az én pótszüleim.

- Mesélte neked Bella, hogy délután majdnem bepasizott, amíg rád várt? - kérdezte Angelo egy mindent tudó vigyorral a képén Dam-től.

- Láttam, hogy nagyon merengett valamit, amíg segített nekem a lányok körül, de azt nem említette, hogy pasi van a dologban. Remélem, lassan visszatér a mi régi kis szörnyikénk! – válaszolt mosolyogva és kezdett kombinálni, hogy visszatér minden a régi kerékvágásba, így jobbnak láttam gyorsan lehűteni a kedélyeket. Néha azért nagyon is hasonlítanak egymásra, főleg ha az én cikizésemről van, szó.

- Nos, nagyon aranyosak vagytok, de mind a ketten tévedtek. Először is nagyon messze volt még az a pasizáshoz, másodszor pedig semmi nem lesz olyan, mint régen, és nem vagyok a szörnyikéd.

- Látnod kellett volna Dam, hogy elolvadtak egymástól azzal a vámpírral. Teljesen leblokkolt mind a kettő, megállt körülöttük a világ.

- Nem is volt vámpír! – basszus azt észrevettem volna. Nem lehetett az. Hallottam, ahogy dobog a szíve. Vagy nem?

- Látod mondtam én, hogy teljesen elvette az eszedet, ha még ez sem tűnt fel. A három srác az asztalnál és még két csaj mellettük.

- De a szemük nem volt vörös és nem volt lencséjük. Vagyis asszem, és láttam, ahogy sört ittak.–bár ezek után nem lehettem biztos abban, amit akkor láttam, vagy tapasztaltam.

- Nem egyik sem ugyanis ők vegák. Csak állatokkal táplálkoznak. Hallottam már ilyenekről, amúgy olyanok, mint a többi, csak ők könnyebben elviselik egymást, ahogy észrevettem. A sörözés pedig csak az álcájuk része lehet. – mondta Angelo és kezdtem teljesen hülyén érezni, magam, hogy nem vettem észre ilyen nyilvánvalót, mint a dobogó szív hiánya. Tényleg ennyire a hatása alatt lettem volna? Nem biztos nem. Csak a szex, vagyis a hiánya ment az agyamra.

- Oké! Megadom magam tényleg nem koncentráltam, de, csak azért mert teszteltem, hogy nem e halt ki belőlem a vonzerőm, és mint tapasztalhattad te is még mindig jó vagyok.

- Figyu minket nem kell ámítanod. Egyikőtök sem vetette be a csábító vonzerejét, főleg nem te. Szóval ti csak simán egymástól vágódtatok taccsra.

- Csak nem megint egy szerelem? – kérdezte Damon. - A gonosz nem jött be, úgyhogy most a lightos rosszfiúkkal próbálkozol? Nem akarok megint drámát! –temette az arcát a kezébe mintha egy újabb katasztrófa lenne kialakulóban.

- Teljesen megbuggyantatok. Ha lenne is valami, biztos nem ezzel az „enyém a világ, mindent és mindenkit megkapok vámpírral”. Ti mosogattok, én elmentem aludni.

Azzal felpattantam az asztaltól és otthagytam őket. Hallottam még ahogy Angelo beszámol minden részletről és rajtam röhögnek. Még hogy szerelem. Egyszer volt, és többet nem is lesz. Csak szex és más semmi ... esetleg. Persze nem ezzel az én mindentmegkapok vámpírficsúrral. Még ha olyan szép is a szeme, és az arca, na meg a szája… oh. Pedig milyen jó lenne megint egy ilyen különlegessel együtt lenni. Egy vámpír olyan más. Igaz még csak néhányhoz volt szerencsém, de velük nagyon jó volt. Nekik nem csábító a vérem, csak a szívem dobogása izgató, de a vérem inkább taszítja őket, mint vonzza. Ha még egyszer összefutok, vele majd meglátom. Végülis mi bajom lehet?! Semmi, maximum lesz egy jó éjszakám. Egy kis harapás, egy csepp méreg a testemnek felér ezer ajzószerrel és ők olyan fáradhatatlanok. A hideg bőrük és kifinomult érzékeik… hm, talán most már nem is bánnám, ha megint összefutnánk.

Szombat

Angelo annyira bezsongott ettől a bulitól, hogy már nekem is nagyon mehetnékem van. Azt nem hajlandó elárulni, hogy hova megyünk, valami medencés buli lesz, ennyit volt hajlandó elárulni és esküdözött, hogy biztos nagyon jó lesz. Ajánlom is neki, ha már ennyire bezsongatott. Víz, imádom, és minél több annál jobb. Nem tenger vagy óceán, de most ez is megteszi.

Damon kerített nekem egy gyönyörű fehér bikinit és egy igazán szexi lenge nyári ruhát. Rég volt rajtam ilyen, de ha már hódítani akarok, meg kell adni a módját. Ma este újra kezdem az életem. Bulizni akarok, táncolni, inni és végül egy klassz sráccal ágyba bújni.

xxx

Miután este apa hazajött mindent elmeséltem neki Jazz-el az élen Belláról, hogy mennyire különleges, hogy nem hallom a gondolatait és Jazz sem érzi az érzelmeit. Úgy gondolja, hogy valószínűleg már mi is hordoztuk a képességeinket emberként és valószínű, hogy vele is ez a helyzet. Bár szombaton nem lesznek itthon anyával, de azt mondta szívesen megismerné. Na, igen, jelenleg én is erre vágyok és Emett ezt nem is győzte hangoztatni. Komolyan nem is ő lenne, ha egyszer be tudná fogni a száját.

Ez a két nap nagyon gyorsan eltelt. Gyorsabban, mint gondoltam. Alice-t próbáltam ráállítani a szombati bulira és persze Bellára, de semmit sem látott. Még a kávézónál volt egy látomása miszerint fent voltam vele a szobámban, ezért is jött oda meghívni őket, de azóta semmi. Emett persze már egy csomó mindent eltervezett, hogy hova fog furikázni a kocsimmal és miknek fog nekimenni, én meg most ráhagyom, had örüljön egy kicsit elvégre egyszer lehet neki is gyereknap. Majd ha a rózsaszín ruciban fog feszíteni a fene nagy férfiállatja lesz nekem is néhány szép napom.
Közben próbáltam mindenre gondolni, de valahogy mindig visszakanyarodtak a gondolataim azokra a gyönyörű szemekre és ajkakra. A végére annyira elmerengtem rajta és a többi igencsak kívánatos testrészein és viselkedésén, hogy rá kellett jönnöm simám verem Em fantáziálgatásait, pedig azt elég nehéz. Még nem tudom mi lesz, de egyben biztos vagyok. Kell nekem ez a nő.


Alice megint kitett magáért. Az egész medencét kivilágította, és hozatott egy csomó felfújható vacakot, kaját és rengeteg italt. Felállíttatott egy nagy pultot a koktéloknak ahol két srác keveri az italt és hivatott egy Dj-t, aki a zenét csinálja. Lassan a vendégek is elkezdtek szállingózni és én egyre izgatottabb lettem, hogy talán végre ismét láthatom. Szépen kezdett kialakulni a hangulat. Vagy a medencében ökörködtek, vagy táncoltak és önfeledten szórakoztak a nem kevés ital elfogyasztása után, csak én kezdtem egyre idegesebb lenni. Másfél óra és kb. a tízedik lány lekoptatása után kezdtem feladni, hogy eljönnek. Millió variáció futott át az agyamon, attól kezdve, hogy valami baleset érte őket odáig, hogy elmondta neki Angelo, hogy idejönnek hozzánk és egyszerűen nem akart jönni. Jazztől pedig folyamatosan éreztem a nyugtató hullámokat és figyelmeztetett, hogy ő is jól érezné magát, ha hagynám. Próbáltam csukott szemmel átadni magam a zenének, amikor Jazz gondolatait hallottam meg miszerint mindjárt itt vannak, mert ő már érzi az illatukat. Kezdtem úgy érezni magam, mint a húgom mikor felpörög egy új bolt híre hallatán, és már alig várja, hogy elmenjen. Aztán megláttam őt.

Az első, amit megállapítottam az volt, hogy most még gyönyörűbb és kívánatosabb, mint legutóbb. A haja össze volt fogva így egy kósza tincs se takart semmit a gyönyörű arcából. Csillogtak a szemei a szája pedig olyan csábító volt, hogy muszáj volt nyelnem egyet, mintha ezzel a csókja iránti vágyamat is sikerülne eltüntetni. Ahogy azonban a tekintetem egyre lentebb siklott a nyaka vonalán át a fedetlen vállain a kerek domborulataira már a nyelés sem segített. Olyan lehettem, mint egy tizenéves, aki véletlenül rátalál a padláson az apja egyik régi szex lapjára és tátott szájjal nyál csorgatva szemléli az első női meztelen testet, amit látott. Tiszta hülye vagyok. Mi sem bizonyította ezt jobban mint Em gondolata miszerint elküldi Jazzt egy felmosóért, ő pedig felakasztja a törölközőjét a rögtönzött fogasomra, ami a gatyámban egyre nagyobb méreteket öltött. A törölköző jó ötletnek tűnt, mert még pont az előtt sikerült magam elé kapni, hogy találkozott volna a pillantásunk.

Meglepetten nézett ránk majd Angelóra, szóval nem tudta, hogy hozzánk jön. Míg Alice odatáncolt hozzájuk, hogy köszöntse őket addig Jazz monológját hallgattam, hogy higgadjak le. „ Emlékszel arra a fogatlan öreg takarító nénire tavaly a suliba, aki mindig rád mosolygott azzal a két szem fogával? Csukd be a szemed és most képzeld el, ahogy azokkal a vágyakozó szemeivel és mosolyával ő tipeg feléd bikiniben.” Bár próbáltam nem erre gondolni, de mivel Jazz és Em fejében is megszületett ez a vicces és egyben nagyon groteszk kép szinte láttam magam előtt, ahogy tényleg közeledett. A hideg rázott ki tőle, de valamelyest segített kijózanodni. Egymáson röhögtünk mire Alice kézen fogva Bellát odatáncolt bemutatni nekünk a vendégeinket. Nem szokásunk másokat ismeretlenül megérinteni, félve a hideg bőrünk által kiváltott reakciójuktól, de Bellát látszólag nem zavarta, viszont Alice ennyi idő alatt biztos nem mondta el a kitalált orvosi problémáinkat a vérkeringésünkről úgyhogy ezért majd még számolnom kell vele. Néha felelőtlenebb mint Emett. Hugom arca ragyogott, ő máris megkedveltepedig alig pár percet beszélhetett vele.

- Látom itt már nagyon jó a hangulat! – szólalt meg életem eddigi legszebb hangja, egy szédítő, mosoly kíséretében, amit egyenesen az én szemembe nézve mondott, de a húgom miatt elkapta rólam a tekintetét és minden figyelmét neki és a nővéremnek szentelte. Én meg megbabonázva álltam. Szívtam magamba az illatát és faltam a látványát a szemeimmel. Most tudatosult bennem, hogy a vékony fehér rövid ruha alatt egy még kevesebb anyagot tartalmazó kis bikini van, de jelenleg úgy éreztem, hogy addig jó nekem, amíg a ruha nem kerül le róla.
- Had mutassak be mindenkit mindenkinek. – szólt Alice. - Bella, Angelo és Damien ők itt a testvéreim és a szerelmem. Ő itt Rosalie a nővérem. – mutatta be nekik nővéremet.

Rose nem tagadta meg önmagát, egy halvány mosollyal az arcán és egy kissé felsőbbrendű éllel a hangjában köszönt nekik egy „sziasztok”-ot. A fiúk ezt vagy nem vették észre vagy csak nem akartak tudomást venni róla, de meglepően udvariasan és tisztelettudóan kezet csókoltak neki, mint valami régi filmben és még véletlenül sem kocsányon lógó szemekkel nézték nővérem melleit, mint a velük egykorú srácok pedig így kinézetre húsz-huszonkét évesnél nem lehettek ők sem többek. Először Emett is méregette az izmos vendégeinket – na, nem mintha attól kellene félnie, hogy Rose lecseréli egy emberre – mert az egészséges féltés benne is benne van, de a köszönés után kissé kifújva az addig bent tartott levegőt tovább vigyorgott. Azonban a fiúk reakciója után Belláé talán még megdöbbentőbb volt. A fiúk után Rose elé táncolt.

- A múltkor nem volt időm megnézni titeket, és Angelo említette, hogy nagyon csinos vagy, de azt nem mondta, hogy ennyire. - Majd közelebb lépett és megölelte.

- Örülök, hogy megismertelek. – mondta még mindig ölelve. Nővérem először meglepve, majd boldog mosollyal ölelte vissza és puszilták meg egymás arcát. Mindenki ledöbbent. Roset még soha senkinek nem sikerült meglágyítani és most ez az idegen tünemény pillanatok alatt belopta magát a szívébe néhány szóval. Talán Rose is észrevette az őszinteséget, kedvességet és a hátsó szándék hiányát a hangjában. A legtöbb lány csodálta a nővéremet, de leginkább irigységből, és valamit remélve barátkozott vele. Mikor rá néztünk egy apró vállrándítással elintézte a dolgot és egy olyan nézéssel, amivel azt sugallta, hogy Néha én is lehetek kedves el is intézte a dolgot. Utána Jass következett.

- Ő az én szerelmem, Jasper. – mutatta be őt is, a fiúk kezet fogtak vele majd mikor Bella is a kezét nyújtotta Jasper mint egy durcás gyerek összefonta maga előtt a karjait.

- Szóval nekem már nem is jár az ölelés? – tettette a felháborodását – Nálunk ez nem így szokás! – majd kitárta felé a karjait. Meg kell majd tőle kérdeznem, hogy mióta is szokás nálunk idegeneket ölelgetni. Nyugi öcsi csak miattad, mindjárt te is sorra kerülsz. Vigyorgott nekem gondolatban, de azért nem tudtam nem észrevenni, hogy még közelebbről kíváncsi az illatára.

- Hm, nagyon örülök neked Jasper! – mondta neki Bella, majd egy fülig érő vigyorral belesimult az ölelésébe, majd egy puszit adott az arcára. Csak annak örültem, hogy csak az egyik karjával ölelte meg, míg a másikat maga mellett tartotta.

- Hú! Nagyon jó illatod van Jasper. – mondta neki lenyűgözve Bella.

Ahogy neked is. – vigyorogtak még mindig egymásra, bennem meg kezdett felmenni a pumpa, pedig testvérem gondolataiban semmi kivetni való nem volt, de azért mégis… engem ölelgessen már végre és ne őket. Emett már nem várta, meg amíg bemutatják. Miután Jazzel elengedték egymást rögtön felkapta Bellát, megpörgette, majd letette a földre.

- Szia, kiscsaj! Emett vagyok! Már nagyon vártalak! – mondta vigyorogva.

- Igen ezt észrevettem. De miért is? – mondta Bella. Komolyan mondom, mióta megjöttek senkinek nem lehet levakarni a vigyort a képéről.


Majd később elmesélem. De hol hagytad a múltkori jó szövegű trikódat? Azt hittem valami hasonló lesz rajtad.

- Nekem is az az egyik kedvencem, és ha szeretnéd, legközelebb hozhatok, neked is valamilyen hasonlót, Damonnak van egy csomó, de tervezhetek neked valami egyedi szövegűt is.

- Komolyan? – kerekedtek el a szemei, és azon gondolkozott, hogy melyik aranyköpését örökítesse meg a pólóján.

- Úgy látom, mi nagyon jóban leszünk! – kacsintott rá – de nem akarlak megfosztani az élménytől, hogy megismerd a kisöcsit. – röhögött Em, miközben már a fiúkhoz fordult, hogy kezet fogjon velük.

- Szia, Bella vagyok. – mondta végre megint az én szemembe fúrva a tekintetét egy angyali mosollyal az arcán. – Nálad is az ölelkezés a menő?

- A hagyomány, az már csak hagyomány. – próbáltam a lehető legszebb mosolyomat elővéve elkápráztatni és elfojtani a hangom remegését, hogy végre a karjaimban tarthatom, és ha csak egy pillanatra is, de végre magamon érezhetem az ajkait.

- Akkor jó. – mondta halkan és közelebb lépett, majd mind a két karját a nyakamra kulcsolva megölelt.
A karjaim automatikusan a derekára fonódtak. Soha életemben nem éreztem még magam ilyen jól. Legszívesebben megállítottam volna az időt. Látni csak egy dolog volt, de érinteni is, valami földöntúli érzés. - Szia -. Mondtuk egymás hajába, majd úgy, hogy a bőrünk közben végig összeért adott egy kicsit talán nagyobb és hosszabb puszit az arcomra, miközben én majd lángra lobbantam, ahogy az ajkaim a meleg puha bőrét érintették. Mikor el akart húzódni még közelebb húztam magamhoz, az arcunkat alig pár centi választotta el, és én nagyon igyekeztem, hogy a szemébe nézzek és ne az ajkait bámuljam.
- Örülök, hogy eljöttetek. – amire először egy kicsit meglepett majd egy nagyon huncut pillantást kaptam. Először lepillantott talán a nyakamra, és próbálta elfojtani a mosolygását majd beleharapott az ajkába és a fülemhez hajolt.

- Igen, azt érzem. – suttogta, majd ismét rám nézett.

Először nem esett le, hogy mire is mondta ezt, és gondolom az arcom is ezt tükrözte. Majd kuncogni kezdett és kicsit közelebb nyomta a csípőjét az enyémhez, de az ölelésemből még mindig nem bontakozott ki. Na, igen, ha eddig nem is akartam ajtóstól rontani a házba, a testem már jelezte felé, hogy is hat rám a közelsége. Nem tudom az én arcomról mit lehetett leolvasni, de ő még mindig az alsó ajkát harapdálva mosolygott rám, nem nagyon zavartatta magát az igencsak meredező vágyaim miatt. Bár tudnám, hogy mi jár most a fejében! Közben Jazz gondolatai ordítottak felém, mert mint egy mantrát ismételgette magában a takarító néni szavakat.

Az idillt, vagy inkább a szenvedésemet Emették nevetése szakította meg.

Na mi van fiatalok, csak nem összeragadtatok? – kérdezte Em amiért egyszerre utáltam és áldottam is.

Bella egyszerűen megfordult az ölelésemben, így most háttal állt nekem, és meg kell vallanom így sem volt jobb a helyzetem, hogy most a fenekét éreztem magamon, ráadásul az illata is intenzívebben volt érezhető, most, hogy kicsit felkeverte a levegőt maga körül. Kicsit előrébb hajolt mialatt én egyik kezemmel elengedtem a derekát és a törölközőt ismét magam elé tartottam. Míg más esetleg zavarban lett volna vagy egy szúrós pillantással jutalmazta volna, lökött bátyámat Bella csak vigyorogva rányújtotta a nyelvét és finoman lefejtve magáról a másik kezemet ellépett előlem.

 - Ne vedd komolyan Emettet, ő mindig ilyen. – próbáltam felkészíteni őt az elkövetkezendő beszólásokra, de ő csak nagy szemekkel nézett rám.

 - Tényleg? Mindig? – nézett hitetlenkedve rám, majd Em-re, mire én bólintottam az érintett pedig büszkén kihúzta magát.

 - Biztosíthatunk róla, hogy ez igaz. – támasztott alá minket Jasper is.

Mialatt Angelo és Damon a tenyerébe temették az arcukat, ő egy ördögi vigyort küldött Em felé.

 - Ezt nem hiszem el, nekünk végünk. – mondta Angelo.

 - Ha mindünknek jót akarunk, akkor ezt a kettőt – mutatott Em-re és Bellára - nem sűrűn engedjük össze.

Most mi néztünk hitetlenkedve rájuk.

 - Nekünk mindegy, ha nem hisztek nekünk, de mi szóltunk. – tartotta maga elé védekezően Angelo a kezét, de Damien inkább mintha büszkén nézett volna Bellára, aki most ugyanúgy kihúzta magát, mint az előbb Emett.

Sokat kinézek ebből a csajsziból, de ennyit azért nem. Valahogy muszáj lesz letesztelnem. – üzente nekem Em.

 - Szóval az előbb azon gondolkoztam Bella, hogy ez a ruci, ami rajtad van, tipikus pasifelszedős cucc. Csak nem huncutkodni akar ma valaki? – kérdezte Em vigyorogva, remélte, hogy ezzel zavarba hozhatja. De Bella mosolyogva táncolt elé.

 - Pont a fején találtad a szöget Emett. Ilyen tervekkel indultam el otthonról. Már csak ki kell választani a megfelelőt. – mondta teljesen nyugodtan, mire Em először nem hitt a fülének, miszerint egy lány nem ilyen, majd belement a játékba.

 - És szabad tudnunk, hogy van- e már valaki, aki megtetszett?

 - Nos, igen van valaki.

 - És szabad tudnunk, hogy ki az?

 - Mikor ideértünk, rögtön kiszúrtalak titeket, de mivel kiderült, hogy te is és Jasper is foglaltak vagytok, már azt hiszem, csak egy valaki jöhet szóba… - és húzva a válaszát egy gyors pillantást váltott velem, a nem létező szívem pedig majd kiugrott a helyéről.

Remélem tetszett! Bocsi a végéért, de nincs időm tovább írni... De azért ugye nem gondolja senki, hogy ilyen simán fognak a dolgok menni. Nem ígérek semmit, de megpróbálok sietni a következővel.