4. fejezet
Bella
Egész úton furcsák voltak a fiúk. Tudtam, hogy valamit titkolnak, csak azt nem, hogy mit. Nagyon vártam a bulit, így nem foglalkoztam igazán ezzel, a lényeg az volt, hogy végre kicsit elengedhetem magam. Igazuk volt. Vissza kell térnem végre az életbe. Bár volt néhány korlát, amit felállítottam magam köré, azért bizonyos dolgokat még élvezhettem. Már csak egy kérdés volt, amiben nem egyeztünk. Rögtön a közepébe ugorjak a dolgoknak vagy inkább lassú léptekkel haladjak. Angeloval sokat dolgoztunk az önuralmamon így én már kész voltam a fejesugrásra, de Dam még kételkedett. Bevallom ez kicsit rosszul esett, így fogadtam vele. Ha jó kislány leszek, és a mostani bulin senkivel nem keveredek össze, és nem lesz csók akkor enyém a motorja.
Nem szeret velem fogadni, mert általában veszít, de most vigyorogva belement. Kezdett egyre jobban érdekelni mi az, amit titkolnak előlem.
Gyorsan odaértünk, bár a száguldozási stílusunkat ismerve nekünk semmi sincs túl, vagy elég messze. Ekkor láttam meg azt, ami miatt olyan magabiztos volt Dam a fogadással kapcsolatban. Egy rövid hajú lány szökdécselt felénk hatalmas mosolygós szemekkel és boldog mosollyal az arcán. Emlékeztem rá.
Ő is ott ült azzal az ismeretlen „vámpírral”. Jobban szétnézve megláttam őt is. Basszus. Kicsit meghökkentem, és nem tudtam leplezni meglepettségemet Dam előtt sem. Szóval ennyit a „lassan haladjuk”-ról.
Mint megtudtam Alice volt ez a kifejezetten barátságos lány, aki szinte rögtön a nyakamba ugrott. Talán túl barátságos is. Tekintve, hogy kik őt, vagy inkább mik, ez nem megszokott viselkedés és nem is igazán helyénvaló. Legalábbis ha a legfőbb törvényüket nézzük, akkor ez határozottan nem az. Vajon mindenkivel ilyen közvetlenek?
Nem volt sok időm gondolkozni ezen ugyanis bemutatkozás és néhány szó után már húzott is a testvéreihez. Annyira lekötött még mindig a meglepődöttségem, hogy nem is figyeltem mit beszélgetnek, csak azt láttam, hogy nagyon jól érzik magukat. A hosszú szőke hajú lány előtt álltunk meg először, aminek nem nagyon örültem, ő tűnt a legnehezebb falatnak, és nem is voltak olyan barátságos szemei, mint a húgának, sőt igencsak lekicsinylő pillantásokat lövellt felém mégis úgy döntöttem „normális” leszek és kedves, sőt, hogy Damet idegesítsem, egyenesen belopom magamat a szívükbe. Egy kicsi kis érzelmi manipuláció belefér, elvégre a fiúk sem játszottak tisztességesen, és csak ezt az estét kell túlélnem.
Nem volt nehéz meglátni a hiúságát, így tudtam mit kell mondanom. Bár meglepődött főleg az ölelésemen, viszonozta, és amit akkor éreztem még engem is meglepett. Sokkal több van ebben a lányban, mint amit a külvilággal akar elhitetni. Nem is tudom, kire emlékeztet.
Gondoltam egy gyors bemutatkozás a fiúkkal esetleg egy kézfogás elég lesz elvégre ők talán elég öregek, hogy észben tartsák a legfőbb szabályukat, és amúgy is a fiúk nem is olyan pusziszkodós ölelkezős fajták.
Tévedtem. Jasper, Alice párja szó szerint kérte az ölelést. Ezek nem komplettek. Megöleltem, és újra egy apró váratlan meglepetést fogadott, amit nem is tudtam nem megjegyezni. Az illata. Angelonak szokott ilyen illata lenni. Az egyetlen illat, ami meg tud nyugtatni, ha szomorú vagyok. Sem embernél sem vámpírnál nem éreztem még hasonlót. Majd épphogy elengedtem máris a levegőben, ismeretlen karok között találtam magam. Iszonyú erős lehet mégis olyan gyengéden fogott, mint egy hímes tojást. Csillogtak a szemei, a hangja tele volt huncutsággal, a lelkéből viszont szeretet, önfeláldozás gyermeki rajongás áradt. Bolond, de nagyon is szimpatikus kis család volt az övék.
Végül jött az a bemutatás, amire még nem voltam felkészülve. Az apró lépések most sokkal szimpatikusabbnak tűntek, mint a fejesugrás. Próbáltam kicsit elviccelve megúszni ezt az érintkezést, de sikertelennek bizonyult. Ez csak egy pasi, ez csak egy pasi, ugyanolyan, mint az összes többi, semmi különös… próbáltam gyorsan elismételgetni, mint egy mantrát magamban, de a karjaim valahogy önálló életre keltek. Csak egy gyors ölelés és már le is léptem…
Furcsa volt és nagyon kellemes. A bőre, az illata, a hangja, az érintése. Ahogy a karjaiba zárt kicsit olyan volt, mintha hazaérkeztem volna. Bár a teste sokkal hidegebb volt mégis az otthon melege fogadott. Soha nem éreztem még ilyet. Nem is tudom meddig maradtam volna így. Talán akkor és ott, szerettem volna elveszni abban a pillanatban, hogy soha ne érjen véget, de aztán megéreztem valamit, ami visszazökkentett a valóságba. Pasiból van és ezt egy pillanat alatt a tudomásomra is juttatta. Hmm méghozzá igen jelentős mértékben pasiból. Nem hittem el, hogy ő nem vette észre a nyilvánvalót, így kicsit rásegítettem ennek megértésére a csípőm simulásával. Jól esett, amit akkor éreztem és láthatólag egy kicsit zavarba jött, ami viszont felettébb szórakoztatott, viszont nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni így ügyesen eltávolodtam tőle.
Legyezte a hiúságomat, viszont amiket éreztem megrémítettek. Túl jó volt vele ez a pár perc. Több kósza és kellemes érzést váltott ki belőlem, mint eddig bárki is. Illetve eddig csak egyetlen ember váltott ki hasonlókat, de azt inkább hagyjuk. Nem lett túl jó vége, de végül valami jónak a kezdete, lett. Fő a pozitív gondolkodás.
Egyetlen dologgal magyarázhatom a dolgot. Túl rég voltam férfival, és amúgyis már az elején láttam milyen is ő. Pont olyan, mint én. Mindkettőnknek csak egy dologra kellenek az emberek. Nekem a csókjuk és az ígéretük neki meg egy röpke menetre. Jobbnak láttam mielőbb lelohasztani mindkettőnk vágyait, így Emett kérdése kifejezetten kapóra jött. Eltereltem a gondolataimat az első pasira, akit hirtelen megláttam. Nem tetszett éppenséggel, de a legtöbb nőnek ilyen a zsánere. Viszont Mr. Mindenkit Megkapok láthatóan meglepődött, és ezek után talán a vágyait is maga alá húzva tudja tartani. Szerintem nálam is idősebb, komolyan lehetne nagyobb önuralma. Végtére is vámpír az Istenért. Vajon minden nőre ilyen gyorsan reagál, mint az én közelségemre?! Valószínű, de elvégre mindegy is.
Alice javaslata miszerint megmutatja a házat tetszett is meg nem is. Egyrészről örültem, hogy megszabadulok a sok gyűlölködő pillantástól, amik majd átszúrták a hátam, másfelől nem örültem, hogy Edward is velünk tart. Pont tőle akartam távol kerülni, nem tetszett az a részegség, amit a közelében éreztem. Tetszett a házuk és figyeltem is arra, amit Alice mondott, de nem tudtam megszabadulni a gondolataimtól. Próbáltam nem rá nézni Edwardra, és kizárni az ittlétét, de a pillantása simogatását nem tudtam nem érezni, és nem csak a hátamon. Próbáltam rá haragudni, valójában a saját érzéseim miatt, de nem nagyon ment. Elég volt egyszer ránézni, hogy a bosszúságomat ismét valami más foglalja el.
Az ő szobájába érve kellemes volt a légkör. Az új dolgok és a régiek teljes harmóniában megfértek egymás mellett, és az illat… az ő lelkének a melege. Imádtam ezt az illatot, bár még csak most ismertem meg. Nem lesz ez így jó.
Imádtam a könyveket. Szinte mindent onnan tanultam meg, az emberi viselkedésről, persze kezdetben, nem tudtam, hogy van olyan, amit csak a képzelet szült. A legtöbb vámpír viszont tudatlan és ez által befolyásolható volt. Bár idejük lett volna rá, a mesterük nem engedélyezte nekik, vagy a magányosak éppen csak „voltak”. Kizárólag az evéssel törődtek. Itt viszont rengeteg volt. Sokat még nem is olvastam, ami igen csak ritkaság volt. Lemerevedtem előttük, legszívesebben rögtön lekaptam volna néhányat a polcról, de mégsem otthon voltam.
Mint kiderült olvasott és okos az én jó illatú vámpírom, ami csak még szimpatikusabbá tette, a flörtölésének és örömömnek köszönhetően pedig még a nyakába is ugrottam. Nem sok mindennel lehet levenni a lábamról, de a könyvek és a kaja, nos, nagy hatással vannak rám. Nem akartam, de annyira örültem, neki, hogy kölcsönadja a könyveit, hogy bízik bennem, hogy képtelen voltam ellenállni annak, hogy meg ne öleljem. A fiúk már megszokták, hogy megszeretgetem őket, ha meglepnek valamivel, de az még soha nem fordult elő velem, hogy egy idegenre minden hátsó szándék nélkül rávetem magam. Még jó, hogy nem kezdtem el puszilgatni, mint Angelo-t szoktam.
Kicsit jobban oda kell figyelni magamra. A vágyaim nem vezérelhetik az életemet. Csak ne lenne ilyen szép szája! Sarkon fordultam, hogy lemenjek, mert tudtam, ha itt maradok, akkor nem csak véletlenül vetem rá magam. Sajnos ezt ő másképp tervezte, mert a következő pillanatban, már hozzásimulva álltam. Pontosan tudtam mit szeretne, azt, amit én is. Tetszett. Minden tetszett benne, és próbáltam nagyon erős lenni, hogy ne teljesítsem mindkettőnk vágyát, csak két dolgot kellett a szemem előtt tartanom. Az első egy gyönyörű fekete motor, a másik pedig az elégedettség, ami el fog tölteni, ha megnyerem a fogadást, és talán egy kicsit az is bennem volt, hogy nem akarom bántani, még véletlenül sem. Ha nem is miatta, de a szimpatikus kis családja miatt viselkedni akartam, talán megismerni kicsit jobban őket, mert még a vámpírok között is olyan furák.
Rámenős volt és kanos, én pedig kicsit gonosz. Gondoltam kipróbálom, meddig feszegethetem a határait. Kíváncsi voltam a gonoszabbik énjére is, amit olyan gondosan rejteget a macsó jófiú jelmeze mögött. Szép volt a lelke, de küzdött, éreztem a napi kínt, amit átél, így úgy döntöttem, megnézem milyen érzésekre képes. Egy szemét dög vagyok, de hát Isten sem egy nap alatt teremtette meg a földet, úgyhogy tőlem sem várhatja el senki a gyors javulást. Kezdetnek a féltékenység érzése is megteszi talán, így elterveztem, hogy a mixeres fiúval kicsit jobban is megismerkedek. Ezt azonban Emett feltűnése meghiúsította. Először haragudtam rá, amiért bevágott a medencébe, de végülis oda készültem és talán jól is elsülhet a dolog. Elterelem a figyelmemet Edward-ról és megismerem a családot.
Mióta ilyen szentimentális vagyok, azt szoktam gondolni, hogy az édesanyám talán mégsem hagyott el, hanem ott van az angyalok között, és az ő közbenjárására történnek velem nagyon jó dolgok. Szóval vagy ő, vagy Isten, vagy pedig valaki más nagyon szeret engem, hogy elküldte nekem Emettet.
Ő egyszerűen őrült! A viselkedése pont olyan, mint amilyen a belsője. A vámpírságán kívül, szinte nincs is más állarca. Egy nagy gyerek hatalmas nagy őszinte szívvel, aki önmagát adja, és nem akar megfelelni az elvárásoknak. Nem akar másnak tűnni, mint ami valójában. Irigyeltem érte, de a legjobban azt értékeltem, hogy nem nézett bolondnak, vagy ha mégis akkor nagyon is tetszett neki. Nem mondom, hogy mint férfi nem tetszett, de mellette nem ezek az érzések domináltak. Nem hozott tűzbe, viszont imádtam vele lenni. Vicces volt, mókás és szeretetre méltó, az ötlete pedig, hogy idegesítsük fel a testvérét különösen a kedvemre való volt. Nagyon szerette a társát, ahogy Jasper is. Kezdetben fura volt, ahogy folyton éreztem, hogy le akarja tapogatni az érzéseimet, de végül szerintem feladta, ahogy talán Edward is azt, hogy a fejembe lásson.
Végül olyat láttam, amihez nem voltam hozzászokva. Utánam nem szoktak, rögtön egy másik nőhöz szaladni. Pedig Edward szájából határozottan nem én lógtam ki. Talán ha nem vetem be az erőmet, nem is lehetek igazi nő? Nem is szeretne senki csupán önmagamért? Fantasztikus, sikerült elrontanom a saját kedvemet. Mindenesetre le kell tesztelnem, hogy is működik ez a normálisság más férfiakon, így gondoltam bevetem magam az első kiszemeltnél. Szigorúan csak önmagam.
Szinte repültem a bárpult felé. Szomjas is voltam, nem igazán szoktam alkohol nélkül bulizni, és itt volt az ideje, hogy némi önismeretet is szerezzek. Az ital finom volt, a cigi jól esett és a srác is helyes volt, csak nagyon unalmas és kicsit túlzó volt a nyáltermelése. Szóval felejtős, viszont tetszettem neki, és első körben randira hívott nem az ágyába. Fura volt viszont kedves. Szegény, ha tudná, hogy szoktak az én randijaim végződni, biztos nem tette volna. Bár a tökélyre fejlesztett maszkom fent volt, majd elaludtam, az unalomtól. A megmentőmre azonban nem sokáig kellett már várnom.
A halk hang a fülem mellett kedves volt, de a dühös él azért érződött benne, és nem csak az. A lány, akit vele láttam, nos, ő is érezhető volt rajta. Ez helyre rakott, hogy ne akarjak tőle semmit, viszont bosszantani azért még lehetett, végülis azt nem tiltotta meg senki. Örültem, hogy nem tetszett neki az, amit látott, de ez nekem még nem volt elég. Nem tudja, még kivel kezdett, de hamarosan rájön. Egyszerűen nem tudtam elviselni rajta annak a másik kiéhezett libának az illatát, így magam ajánlottam fel, hogy beszélgessünk, a bosszú ugyanis édes, az én tolmácsolásomban pedig különösen az lesz!
Emett persze nem sokáig hagyott magunkra, ahogy megbeszéltük, és bosszúm első pontja is meglett a liba személyében. Még mindig Edwardra volt ráindulva, úgyhogy nem kellett mást tenni, mint ezt az érzését magamra irányítani. Láttam, hogy meglepődött saját magán, amiért ilyeneket érez irányomban, de nem hagytam sokáig szenvedni, végülis nem őt akartam büntetni, és a végére eléggé szégyellte is magát. Tetszett. Elüldöztem. Sajnos Edwardot nem hatotta meg a dolog, legalábbis látszólag, de fiatal még az éjszaka! Bár Emettet gyorsan elüldözte azt hittem Damien-t nem fogja olyan gyorsan. Tévedtem. Lelépett magától is, a félreérthetetlen célzásai után. Végülis még hálás is lehetek neki, közönség nélkül sokkal egyszerűbb a dolgom, bár nincs ki előtt zavarba hoznom, de mindegy így is jól fogunk szórakozni. Legalábbis én. J
Jó volt fogni a kezét, valahogy olyan természetesnek hatott, de ott volt az-az illat, ami segített abban, hogy véghezvigyem, amit elterveztem. Szinte sejtettem, hogy a szobájában fogunk kikötni. Meg is lepődtem volna, ha nem oda visz. Szeretem volna végre a saját ruhámban lenni, így „gyorsan” elkezdem vetkőzni. Talán még két méter sem választott el mindet egymástól, meg persze a fal és az ajtó. Talán be kellett volna zárnom, de gondoltam letesztelem mennyire pofátlan. Végülis nem jött be utánam, pedig elég időt hagytam neki, úgyhogy talán mégse olyan rossz fej! A ruha, viszont ami a táskában volt viszont nem az enyém volt. Tetszeni mondjuk tetszett, viszont a felirat…! Tudtam, hogy Dam mindenre képes, ha fogadásról van szó, de ezzel a cuccal úgy állított be minket, mintha ő lenne a stricim. De nem baj, majd visszakapja.
Kilépve a fürdőből igen merev testtartással ült az ágyon. Láthatóan tetszett neki, amit látott, de reméltem, hogy nem gondolja azt, hogy most le is vetkőzök neki, bár a szemei igen csak ezt sugallták. Végül csak az ágyára invitált, amitől igen csak ódzkodtam, de aztán pofátlanul elterültem rajta vizes hajjal. Kényelmes volt, és Edward illatú. Beszélgettünk, és egyre jobban kezdtem élvezni a társaságát. Vicces volt, kedves, és egyre többet tudtam meg a családjáról. Áradt belőle a szeretet, amikor róluk beszélt. Bevallom kicsit féltékeny is voltam. Szokatlan volt számomra. Egy igazi család voltak. Anyuka, apuka, testvérek. Feltételek nélküli, igazi szeretet volt közöttük.
Soha nem tapasztaltam még ilyet, főleg nem vámpíroknál. Bár hallottam, hogy a vegák kicsit mások, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Szóba került az én családom is, amit nem tudtam elkerülni, viszont igyekeztem nem is hazudni, de nem is elmondani a teljes igazságot, szóval az arany középutat választottam. Mindenkinek vannak titkai. A lényegük pedig az, hogy ne meséld el senkinek, különben nem titok többé. Nekem pedig nem állt szándékomban beavatni az életembe. Bár képtelenség lett volna megfeledkeznem a múltamról, a családomról, vagy ami vagyok, igyekeztem nem gondolni rá. Gyűlöltem mindent, ami velük, velem kapcsolatos.
A szomorúságomat azonban nagyon hatásos módszerrel feledtette. Utáltam, ha csikiznek, eszméletlenül érzékeny voltam rá. Szerintem az egyik leghatásosabb módszer a világon, akár vallatásról, akár szeretgetésről is legyen szó. Túl jól elvoltunk így együtt. Kezdett egyre inkább melegem lenni a közelségétől. Amikor először magamon éreztem a testét, már úgy éreztem mindenhol nedves vagyok. Ezen gyorsan változtatni kellett, bár a hasán ülve se lett sokkal jobb, ráadásul majdnem elárultam saját magamat, azzal, hogy csak úgy lelöktem magamról.
Az én kis eltervezett bosszúmhoz minden készen állt, csak azt nem vettem számításba, hogy én magam nem. Felkészületlenül ért az a fajta és intenzitású vágy, amit iránta éreztem, miután pedig újra maga alá fordított, már nagyon-nagyon nehéz volt elhessegetni azokat a képeket, amik a fejembe tódultak. Igaza volt, nagyon is féltem tőle, hogy olyat tesz, amit élveznék, mégis próbáltam nagyon határozottnak tűnni. Nem hiszem, hogy elhitte, amit mondtam, mert tovább terrorizálta lassan így is porba hulló önuralmamat.
Azok az ujjak és az az érintés valaminek talán a kezdetét jelentette. Nem tudom, csak azt, hogy már nem volt erőm ellen állni. Élvezni akartam ezt a kis darabot belőle, amit nekem adott. Finoman és puhán érintett, kihegyezve minden egyes idegszálamat. Csak egy dolgot akartam: MÉG! Szerettem volna, ha mindenhol ilyen lágyan és szeretettel érint meg. Csukott szemmel élveztem ki minden egyes pillanatot, mert valahol mélyen éreztem, hogy ez nem tart majd olyan sokáig.
Nagyon kívántam a csókját. Szinte mindennél jobban akartam. Talán csak az utolsó pillanatban sikerült elfordítanom a fejemet, ahogy megéreztem közeledő arcát, de ennél többre nem voltam képes. Tovább élveztem ajkai érintését az arcomon, majd a nyakamon. Eddig szinte magamon vettem erőszakot, hogy ne érjek hozzá, de amikor megéreztem a nyelvét a bőrömön, szinte egy kisebb fajta orgazmust éltem át ettől az aprónak tűnő érintéstől, és már nem akartam megállni. Közelebb akartam érezni magamhoz. Az övé akartam lenni abban a pillanatban, nem érdekelt semmi. Az sem ha esetleg bántanám.
Lassan haladt. Minden apró, érző pontot kényeztetve a bőrömön. Nem kapkodott el semmit, pedig én már attól a néhány ruhától is szívesen megszabadultam volna, ami rajtunk volt. Érinteni akartam, nem csak a testemmel, hanem a kezeimmel is érzékelni, hogy valóban itt van velem és nem csak egy múló illúzió, amit érzek és érzékelek. Még mindig a nyakamnál járt, amikor az ujjaim beletúrtak a hajába, és finoman még közelebb húztam igéző ajkait a bőrömhöz.
Apró vibrálásokat éreztem az ujjbegyeimen ahol hozzáértem a bőréhez. A nyakához a vállához, majd lassan húztam a karján a kezeimet, amikor történt valami. A családi medálhoz értem. Nevetés, sírás, ölelés, féltés, szeretet, összetartozás…. Régen nem érdekelt volna, de most villámcsapásként szakadt meg bennem valami. Összeszorítottam a szemeimet, amíg próbáltam kitisztítani a fejemet. Nem tehetem ezt vele. Óvatos, finom mozdulatokkal próbáltam fordítani a testhelyzetünkön, hogy fölé vagy legalábbis mellé kerüljek.
Elszakította ajkait tőlem az ajkait és olyan zavar ült ki az arcára, mint amilyen az én fejemben lehetett. Néhány pillanatig, csak néztük egymást, majd kissé zavart mosoly ült ki mindkettőnk arcára.
Csak suttogni tudtam, hogy mennem kell, és bár nehéz volt, lassan araszoltam az ágy széle felé. Nem marasztalt, belölem pedig egy igen nagy sóhaj szakadt ki mire végre felálltam az ágyról. Összeszedtem a fürdőszobából a cuccaimat, de ki már nem jutottam. Elállta a kivezető utat, de nem mondott semmit. Zavartan néztem körbe, hogy talán ott hagytam valamit, esetleg kupit hagytam vagy ilyesmi, de minden rendben volt. Mosolyogni próbáltam.
- Nyugi nem loptam el semmit. – de még mindig kifejezéstelen arccal nézett rám, majd közelebb lépett és megfogta az egyik kezemet.
- Nem maradhatnál mégis, egy kicsit? – kérdezte,de furcsa volt a tekintete, és a hangszíne is megváltozott.
- Nem lehet mennem kell, korán reggel dolgom van. – próbáltam ugyan kedves lenni, de inkább csak közombols hangon sikerült közlnöm a tényeket.
- Nem lehet, vagy nem akarsz?
- Nem akarok. – egyre inkább nem tetszett ez a stílus és hang .
Elléptem töle, de most a karomat ragadta meg.
- Minden pasival ezt csinálod, hogy csak felhúzod őket aztán lelépsz, vagy csak engem tiszteltél meg vele?
- Minden nőt azonnal az ágyadba cipelsz vagy csak engem tiszteltél meg vele?
Láthatóan meglepődött, nem hiszem, hogy erre a válaszra számított, de én is tudok egyik pillanatról a másikra szemétre váltani. Az arcára volt írva, hogy valamit még nagyon akart mondani – gondolom nem éppen bókok jutottak az eszébe- ,de inkább elengedte a karomat én pedig se puszi se pá leléptem mellőle. Az ajtóban azért még megtorpantam, gondoltam „megköszönöm” az estét, vagy megjegyzem neki, hogy annyira azért nem jó pasi, hogy ne lehessen neki nemet mondani, de inkább kiléptem az ajtón és leszökdécseltem a nappaliba.
A díszes társaság mind ott volt, a vendégek gondolom elmentek, ők pedig láthatóan nagyon jól szórakoztak. Ha a vámpírhallásuk nem lett volna számomra nyilvánvaló Emett mosolya, akkor is elárulta volna, hogy mindent hallott.
Minden hely foglalt volt, úgyhogy Dam ölében húztam meg magam.
- Nagyon csinos a pólód. – mondtam Emett
- Nos, igen. Dam-től kaptam, ebben szokott futtatni, ha nincs jobb dolga. – néztem az érintettre, aki csillogó szemekkel mosolyogva nézett rám, mint egy gyerek, akit épen csínyen értek.
- Csalni lehet. Nem kötöttük ki, hogy nem. – mondta elégedetten, mint aki most vágta ki magát a slamasztikából, de a lényegen nem változtatott.
- Végül is igaz, bár most kiderült, hogy még csalással sem tudsz megverni, szóval kérem a nyereményemet.
Még mindig mosolygott a szája szegletében – pedig ilyenkor mindig utál kicsit – úgy lengette az orrom előtt a kulcsot, majd beleejtette a nyitott tenyerembe.
- Fogdásokat szoktatok kötni? – kérdezte érdeklődve Emett. – Mégis miféléket, most miben fogadtatok?
Angelora sandítottam, aki büszkén mosolygott rám, ami nagyon jól esett, de Dam is elismerően nézett rám, viszont azt nem nagyon akartuk elárulni, hogy egy családtagjukon kísérleteztünk.
- Semmi extra, csak némi próbatétel, hogy mennyire tudom tartani magam az új szabályokhoz…
- …és mennyire tudod felhúzni az öcsémet, majd jól pofára ejteni és lelépni – egészítette ki Emett a mondatomat vigyorogva.
- Nos, ha ez eddig még soha nem történt meg vele, örülök, hogy tudtam neki valami újat mutatni. –mondtam neki sajnálkozva, de inkább vigyorogva én is.
- Meg kell köszönnöm a kishúgomnak, hogy meghívott titeket, nem hittem, hogy eljön valaha ez a nap is.
- Látod maradt volna inkább a kis szöszinél, vele nem nagy meglepetések értések volna J
Persze tudtuk, hogy Edward mindent hall és ez még szórakoztatóbbá tette a dolgot, persze a család többi tagja inkább nem fojt bele a beszélgetésbe inkább minket figyelmen kívül hagyva témát váltottak. Remélem nem ástam el magam előttük az első alkalommal, mert szívesen találkoztam volna még velük, így lassan én is belefolytam a ruha, vásárlás témába.
A bulinak azt hiszem az én első szolid ásításom vetett véget. Tényleg fáradt voltam. Nem volt hideg, de Alice egy kardigánt terített a hátamra nehogy megfázzak. Jól esett a figyelmessége és örültem, hogy visszahozhatom majd így lesz indokom újra látni őket. Imádkoztam, hogy ne mondja azt, hogy tartsam meg, küldjem postán vagy majd az egyik „bátyám” visszahozza.
Nem tette. Belebújtam, majd megöleltem, végül sorba a családot. Egyvalaki hiányzott csak, de végszóra ő is megérkezett a lépcső aljára. Én már az ajtóban álltam a fiúk közelebb, így velük kezet fogott, de nekem már csak egy biccentés telt tőle. Emettre néztem, aki elhúzta a száját és kissé megfeszítette az állkapcsát azt sugallva, hogy most aztán berágott a testvére, amire nekem csak egy vállrándításra futotta, de belül azért valami fájt, olyan szorító érzés, mint egy fujtogató ölelés.
Gyors sziasztok és köszi után már alig vártam, hogy induljunk és bezáródjon a kocsi ajtaja. Hátraültem és elfeküdtem az üléseken. Nem kérdeztek semmit, csak rádiót kapcsoltak és halk zeneszóval hazamentünk. Elaludtam.
